Az utolsó kemoterápia ünnepe

Fotó: Index videó

Mivel a bajban sok-sok erőt és biztatást kapott, ennek továbbadására tette fel az életét – illetve amint fogalmaz „abból a következő 40 évet” – Halom Borbála, aki fiatalon szembesült az emlőrákkal. A viszontagságairól és a betegségből való kilábalásáról blogot vezető nő úgy érzi, hogy testi és lelki válsága nyomán – a lánya és munkája mellett – új értelmet talált életének: mindent megtesz azért, hogy meggyőzze a nőket, menjenek el mammográfiára. Emellett sorstársakkal – például a lapban szintén nyilatkozó, az emlőrákon ugyancsak harmincas éveiben átesett dr. Kenessey Andrea kardiológus szakorvossal – egyre bővülő önkéntes csapatával segít azoknak, akikre hasonló terhet rótt a sors. Ott vannak a többiek mellett, közösen ünneplik meg velük az utolsó kemoterápiát, s közben önmaguk is erősödnek, mert azt érzik: az őket sújtó sorscsapás nem volt hiábavaló. A kezdeményezésről a Rákgyógyítás riportot írt, az Index pedig elment forgatni az egyik ünneplésre.

Top