Brokkolival a húgyhólyagrák ellen

A brokkoliban lévő anyagok védelmet nyújthatnak a húgyhólyagrák ellen. A növényből készült kivonat nem változtatta meg a húgyhólyag szövettani szerkezetét, de jelentősen csökkentette a kísérleti állatok daganathajlamát.

Amint arról az UroToday.com alapján a Medical Tribune Egészséglap beszámolt, Michigani kutatók brokkoli vizes kivonatával kezeltek kísérleti patkányokat, miután nitrózamin adásával húgyhólyagrákot idéztek elő náluk. A zöldségkivonattal kezelt állatok esetében – annak mennyiségével arányosan – kisebb lett a tumor mérete, ritkábban fordult elő többszörös daganat, és a betegség progreszsziója is lassabbnak bizonyult, mint a kontrollcsoportban.

Azért éppen a brokkolira esett a kutatók választása, mert a növényben található izo-tiocianát a megelőzést szolgáló kémiai anyagok jól ismert képviselője. Több mint 70 százaléka a vizelettel távozik a szervezetből, ily módon hatása éppen a daganatok leggyakoribb kiindulási pontjául szolgáló, a húgyhólyagot belülről borító hámsejteken érvényesül a legerőteljesebben. A kedvező tapasztalatokhoz hozzájárult az is, hogy a brokkoliban lévő anyagok olyan enzimek termelődését serkentették, amelyek védelmet nyújtanak az oxidánsok és a rákkeltő anyagok (karcinogének) hatásaival szemben.

A kutatók azt remélik, hogy az első ígéretes eredmények új utakat nyitnak a húgyhólyagrák legyőzése felé, ehhez azonban további vizsgálatok szükségesek annak tisztázására, hogy emberek, illetve spontán kialakuló húgyhólyagdaganatok esetében is a mostanihoz hasonló eredmények születnek-e.

Kapcsolódó cikkek:
Részletes információk a húgyhólyagrákról
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top