Haldoklók segítőinek világnapja

Októberben számos rendezvény hívja fel a figyelmet a végstádiumú betegek magányosságára, szenvedéseire. A hospice mozgalmak világszerte azért dolgoznak, hogy a betegek utolsó hónapjaikat kevesebb fájdalommal élhessék, s esélyük legyen az emberhez méltó, nyugodt búcsúra.

Méltóság mezeje. Ez az elnevezése annak a nemzetközi mozgalomnak, amelyet ebben az évben Magyarországon is hagyományteremtő szándékkal szeretnének meghonosítani: nárciszhagymákat ültetnek, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a haldokló emberek segítésére, a hospice ellátás megerősítésének fontosságára. Oltóber 12-én 10 órától Debrecenben a Kossuth téren, ugyanezen a napon 15 órától Budapesten a Margitszigeten ültetnek virágokat. A rendezvényekre iskolás csoportokat is várnak, ezzel segítve elő azt, hogy a gyerekek számára természetesebbé váljon a halálhoz való viszonyuk.

A világnapi rendezvényekhez kapcsolódóan a Magyar Hospice Alapítvány október 4-én 16 órakor jótékonysági aukciót szervez a Budapest Hospice Házban (Budapest, III. kerület Kenyeres u. 18-22.). A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület október 6-án, szombaton délután 16 órakor a Spinoza Házban (Budapest, VII. kerület Dob u. 15.) tartja fotótárlattal egybekötött ünnepi rendezvényét, amelyen megemlékeznek a közelmúltban 85 éves korában elhunyt Polcz Alaine pszichológusról, a hazai hospice mozgalom egyik alapító tagjáról. Ugyancsak az ő tiszteletére szervez koncertet a Magyar Hospice Alapítvány október 12-én 19 órától a Budapest Március 15. téren álló Belvárosi Főplébánián: Handel Messiás című művét a Budapesti Bach Együttes adja elő.

Kapcsolódó cikkek:
A magányos haldoklás ellen küzdenek
Haldokló gyerekeket szolgálnak
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Közösen szembenézni a rákkal

Top