Tűzoltás a kontinensen: Európa küzd a füstölgéssel

„A leszokott dohányosok megállíthatatlanok” szlogennel indított kampányt az Európai Bizottság. Az EU „kormánya” a témáról Brüsszelben 2011. június 16-án kiadott közleményben emlékeztetett: a unióban évente több mint 650 ezren halnak meg a dohányzás miatt, és minden harmadik ember dohányzik, miközben a dohányzás az elkerülhető betegségek legfőbb kiváltó oka.

John DalliA most elindított hároméves kampány – évi mintegy 15 millió eurós költségvetéssel – a dohányzásról való leszokás pozitív hatásaira összpontosít, és reklámok, közösségi médiumok, rendezvények, valamint hasznos eszközök koordinált kombinációjával szeretné megszólítani a dohányosokat és támogatni őket a leszokásban – áll az MTI összefoglalójában. A kampány célcsoportját a 25-34 év közötti korosztály jelenti. Ebben a korcsoportban az uniós országok lakói közül közel 28 millióan dohányoznak.

John Dalli (képünkön), a brüsszeli bizottság egészségügyi felelőse a kampányt elindítva hangoztatta: a fiatalok azért kezdenek el dohányozni, mert elhitetik velük, hogy az „menő” dolog, és azért folytatják, mert a dohányzás függőséget okoz.

Emberi és gazdasági károk

Az EU első dohányzásellenes jogszabályait az 1980-as években vezették be. Azóta az uniós jogszabályok és politika tovább fejlődött a termékszabályozás, a reklámok, a passzív dohányzás elleni védelem, valamint a dohányzás-megelőzés, tájékoztató kampányok és a leszokás támogatása terén – emlékeztetett közleményében a bizottság.

A dohányzás az emberi tragédiákon túl egészségügyi és társadalmi-gazdasági problémát is jelent, mivel nagy terhet ró a népegészségügyi rendszerekre, és Európát értékes, a versenyképesség javításához szükséges munkaerőtől fosztja meg – hangoztatta Dalli.

Reklámok helyett ellenpropaganda

A bizottság adatai szerint az EU 27 tagállamában mintegy 13 millió ember szenved a dohányzással kapcsolatba hozható hat fő betegségtípus (hörghurut, krónikus légúti megbetegedések, szív- és érrendszeri betegségek, asztma, tüdőrák, egyéb rákos megbetegedések) valamelyikétől.

A dohányzás elleni fellépés központi pillérét jelentik a dohánytermékekről és a dohánytermékek hirdetéséről szóló uniós jogszabályok. Egy tíz éve hatályban lévő jogszabály minden az EU területén belül értékesített valamennyi dohánytermék esetében két szöveges figyelmeztetés feltüntetését írja elő: az első szerint „a dohányzás súlyosan károsíthatja Ön és környezete egészségét”, a második pedig magában foglalja „a dohányzás halálos tüdőrákot okoz” szöveget. A jogszabály maximális határértéket határozott meg a cigaretták kátrány-, nikotin- és szénmonoxid-tartalmára vonatkozóan.

A reklámozásról szóló irányelv 2003-tól betiltotta a dohánytermékek határokon átnyúló reklámozását a nyomtatott sajtóban, rádióban és online szolgáltatásokban, valamint a határokon átnyúló események szponzorálását is.

Terjed a szigor egész Európában

A dohányfüst-mentes környezetről szóló uniós ajánlás arra kérte fel a tagállamokat, hogy léptessenek érvénybe olyan jogszabályokat, amelyek védik lakóikat a zárt nyilvános helyeken, munkahelyeken és tömegközlekedési eszközökön a dohányfüsttől.

Jelenleg 15 tagállam rendelkezik ilyen jogszabállyal. Közülük Írország, Nagy-Britannia, Görögország és Magyarország teljes dohányzási tilalmat vezetett be a zárt légterű nyilvános helyekre és a munkahelyekre. Olaszországban, Máltán, Svédországban, Lettországban, Finnországban, Szlovéniában, Franciaországban, Cipruson és Lengyelországban olyan dohányzásellenes törvények vannak hatályban, amelyek engedélyezik külön dohányzó helyiségek kijelölését.

A bizottság jó példaként említette, hogy Magyarország idén átfogó dohányzásellenes jogszabályt fogadott el, amelynek értelmében a dohányzást 2012 januárjától minden zárt nyilvános helyen és munkahelyen betiltják, a vendéglátóegységeket és tömegközlekedést is beleértve. Egyes kültéri helyszínek, például buszmegállók és játszóterek öt méteres körzetében sem lehet dohányozni.

Kapcsolódó cikkek:
Nemdohányzók Világnapja: tragikus hazai tények
Dohánytilalom: fellélegeznek az orvosok
Vége: Magyarországon is betiltják a dohányzást
Rák és fájdalmak: nehezebb a dohányosoknak
Miért nem érdeklik a dohányosokat a tragédiák?
Dohányosok az onkológiákon
A light cigi is erős méreg

Egyre fiatalabbak a tüdőrákosok, több a nőbeteg
A dohányzás már nem „menő”
Tüdőrák: 95 százalékban a dohányzás a felelős
SOS segítség, hogy ne füstöljön tovább

Top