Tűzmadár Ház: segítsük a lelkünket is gyógyulni!

Nemcsak a testi bajok, hanem a betegség miatti szorongások is elszívják az életerőt, tönkretesznek nappalokat és éjszakákat, emberi kapcsolatokat. A fővárosi Tűzmadár Házban azért dolgoznak, hogy megszelídüljenek az érzelmi hullámok, s minél többen támogató sorstársakra találjanak, függetlenül attól, hol folyik a kezelésük. Azoknak, akik nem tudnak rendszeresen fővárosi programokon részt venni, tábort  szerveznek.

NagykovácsiTeljes ellátást nyújtó, öt napos, ingyenes, bentlakásos táborba várják október 3. és október 7. között a betegeket a Pest megyei Nagykovácsiba. Elsősorban a betegút elején lévő résztvevőkre számítanak. Az intenzív program során minden olyan területet érintenek, amely a sikeres megküzdést elősegítheti. Kiemelten várják azokat, akiknek lakhelyük és anyagi helyzetük nem teszi lehetővé, hogy máshol segítő támogatást (pszichológus, dietetikus, mozgásterapeuta) kapjanak.

A Simonton-tréning a rák pszichés okainak feltárásában és gyógyításában aktív részt szán a betegeknek. Relaxációra és a képzelőerőt is mozgósító imaginációra épül, az érzelmek feldolgozását, az öngyógyító mechanizmusok aktiválását, egy jobb életminőség elérését szolgálja.

Az Életélmény-csoport, az éber figyelmen alapuló stresszcsökkentés miközben merít a buddhista tanításokból, sem vallási, sem ezoterikus vonatkozása nincs. Segít abban, hogy figyelmünket ne a jövő félelmeire, hanem a jelen pillanat történéseire irányítsuk. Az önérvényesítő kommunikáció a konfliktushelyzetek kezelésében segít. Egy olyan érdekérvényesítést tanít, amely nem rombolja, hanem erősíti a körülöttünk élőkkel való kapcsolatunkat, hogy harmonikusabbá válhassanak a mindennapok.

Életmúlás-utazásra hívják azokat, akik szembe akarnak nézni saját halálfélelmükkel. A csoportban közelebb kerülhetünk életünk örömeihez és fájdalmaihoz, lehetőségeihez és veszteségeihez. Végigpásztázva életünket megfogalmazódik létünk értelme, az élet mindenki számára egyedi értéke, az elmúlástól való félelem pedig az elfogadáson keresztül halványodik. A Hellinger-féle családállítás az egyén testi-lelki bajait családi viszonyrendszerbe ágyazva elemzi, segít az összefüggések megértésében, s új fényben láttatja a problémákat.

A csikung a testen belüli energia áramoltatásának művészete. Egy ősi kínai önfejlesztő gyakorlatrendszer: segíti a keringést, a légzést, a stressz elengedését. Mozdulatai lassúak, ezért nem jelent túlzott fizikai megterhelést. A jóga a testi-lelki harmónia megteremtésének útja: megtanítja hogyan csendesítsük le elménket, hogyan hasznosítsuk meglévő energiánkat.

Erőt adó körtánc a Tűzmadár HázbanKözösségi programokat is szerveznek: körtáncra, kórusba, színjátszókörbe, akvarell festő tanfolyamra, gyöngyfűzésre, a nőket havonta kozmetikussal való konzultációra is szívesen látják. Mindemellett gyógytornásszal, dietetikussal, onkopszichológussal egyéni konzultációra is lehetőség van.

Valamennyi tréning és program ingyenes. A pontos időpontokról a www.tuzmadaralapitvany.hu honlapon, továbbá a (06-1) 455-81-00/86-06 és /86-07-es telefonszámokon adnak felvilágosítást. A Tűzmadár Ház Budapesten a Szent László Kórház 1-es pavilonjában (IX. kerület, Gyáli út 5-7.) található, a Nagyvárad téri metróállomástól néhány perc sétára.

Kapcsolódó cikkek:
Az életet ünnepelték a Tűzmadár Házban
Tűzmadár Ház: gyógytorna, tréningek, közösség
Nyílt nap a Tűzmadár Házban: a rák lelki háttere
Tűzmadár Ház: rákkutatás a betegek bevonásával
Sorstársközösségek: osztoznak bajban, örömben

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top