Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

A rákbetegség diagnózisa feszültségek tömkelegét zúdítja a betegre és családtagjaira. A betegek sokszor nem tudják, hogy kihez fordulhatnak segítségért, ezért olyan fájdalmak is gyötrik őket, amelyeket a fájdalomcsillapításra specializálódott szakorvosok csillapítani tudnának. Ugyanez igaz a lelki gyötrelmekre is: gyakran a családtagok sem veszik észre, hogy lelkileg mire van valójában szüksége a betegnek.

A fájdalomcsillapítás alfája és omegája a beteg lelki állapota. Ezt Budai Erika, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Fájdalom Ambulanciájának főorvosa szögezte le a Magyar Pszichoonkológiai Társaság (MPOT) korábbi budapesti konferenciáján. A főorvos ezzel utalt arra: nem elég gyógyszereket felírni a betegeknek, hiszen adott szituációban még a gyógyszerek hatásosságát is befolyásolja az, hogy a páciens miként éli meg betegségét. Ezt meghatározza a kedélyállapota, esetleges depressziója, családi és baráti kapcsolatai, családbeli feladatai és kötelezettségei, a gyógyulásba vetett hite.

Budai Erika elmondta: a rákbetegek esetében a fájdalom forrása az esetek háromnegyed részében maga a tumor. A rákos sejtek burjánzása által a daganat a növekedésével, a környező szervekre történő átterjedésével növelheti a csontokat, idegeket terhelő nyomást, bevérzéseket, fekélyeket is okozhat. A főorvosnő praxisában a betegek ötöde a betegsége elleni kezelés következtében szorul fájdalomcsillapításra, míg az esetek egy kisebb részében fordul elő, hogy a jelentkező fájdalom független a rákbetegségtől.

A fájdalom oka: információhiány

Budai Erika elmondta: gyakran túl későn kerülnek a betegek kapcsolatba valamelyik fájdalomambulanciával, sok betege már hónapok, esetleg évek óta szenved valamilyen egyre fokozódó panasztól, mire eljut hozzá. Ennek a páciensek információhiánya mellett sokszor az is oka, hogy maguk a kezelőorvosok sem tudják, adott panasszal kihez irányíthatnák betegüket. Sok településen, ahol kórház működik, sőt még klinikáknak otthont adó egyetemi városokban is előfordul, hogy nincs fájdalomambulancia vagy csak egy-egy speciális fájdalomtípusnak (pl. migrén) a szakemberei érhetők el.

– A kezelések akkor hatékonyabbak, ha azokba sikerül aktívan bevonni a betegeket és a családtagjaikat is. A fájdalom kordában tartásában már az is segíthet, ha megérti a beteg saját fájdalmának hatásmechanizmusát, azaz tisztában van azzal, hogy mi mért történik – fogalmazott a főorvos.

– Soha nem jelenthetjük ki azt, hogy mi fájdalommentessé tesszük a beteget. Nem vagyunk istenek, sok eset van, amikor nem tudjuk megszüntetni a fájdalmat. Viszont azért mindent megteszünk, hogy a panaszokat a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük – tette hozzá Budai Erika, hangsúlyozva: ha beteg azt mondja, hogy fájdalmat érez, az akkor annak ellenére úgy van, ha esetleg az orvos azonnal nem is talál rá szervi magyarázatot.

A betegek egyre inkább igénylik azt, hogy minél pontosabb, minél átfogóbb információjuk legyen saját betegségükről, az elérhető terápiákról, azok lehetséges pozitív hozadékairól és negatív következményeiről. Amint a tapasztalatait összegző Rohánszky Magda onkopszichológus fogalmazott, a betegek magatartása egyre autonómabbá válik, egyre inkább igénylik, hogy partnerként vehessenek részt a sorsukat meghatározó döntésekben.

Rohánszky Magda beszámolt egy 2006-os betegtalálkozón készített felmérés eredményeiről: a válaszadók 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeretne aktívabban részt venni saját gyógyulásában. Fontosnak nevezték, hogy minél több információt kaphassanak a betegség javulását elősegítő életmódbeli tényezőkről, táplálkozási tanácsokról, továbbá, hogy találkozhassanak hozzájuk hasonló gondokkal küzdő betegtársakkal.

Viszonylag kevesen fogalmazták ugyanakkor meg a szervezett, szakszerű pszichológiai tanácsadás igényét. Utóbbi jelenségben Rohánszky Magda szerint szerepe van annak is, sokan nem is tudnak arról, hogy létezik efféle támaszadás, holott előfordulhat, hogy az akár abban az intézményben is elérhető, ahol a kezelésük zajlik.

A betegség mint kiindulópont

A daganatos betegség által kiváltott feszültség orvoslásához gyakran a lelki élet átalakítása, a személyiségnek az új szituációhoz történő alkalmazkodása, megváltozása nyomán vezet az út. Minderről Orosz Katalin szakpszichológus beszélt, aki 1990 óta támogat daganatos betegeket az útkeresésben. Saját páciensei körében gyűjtött tapasztalataiból merítve a szakember elmondta: akár az alkalmazott terápia eredményességét is befolyásolhatja a beteg lelkiállapota, gyógyulni akarási szándéka és elhatározása.

– A daganatos betegség szembesít azzal, hogy egy szélesebb viszonyítási keretben is el kell helyeznünk magunkat, az addigi szociális terünk kitágul, s tisztáznunk kell a világgal való kapcsolatunkat. Rá kell döbbennünk arra, hogy a halállal való szembesülés nem halasztható, hiszen a betegségből kétfelé ágazik az út, s ebből az egyik út nem az élet felé vezet. Ha valaki nem tudja meggyászolni saját magát, ha nem tudnak végigfutni benne a gyászreakciók, akkor sokkal nehezebben viseli el a megpróbáltatásokat, s a gyógyulásra is rosszabbak az esélyei – mondta Orosz Katalin

A betegségben létre kell hozni a test és a lélek új egységét, s rátalálni a létezés örömére. – A betegség és a krízis nem csak negatívum, nemcsak patológia lehet, hanem a lelki fejlődésnek egy új kiindulópontja is – tette hozzá a szakpszichológus.

Szebesülés a rákkal, utat találni a gyógyuláshoz

Azt, hogy miként lehet a lelki fejlődés kiindulópontja a betegség tudatára ébredés, Petrányi Ágota, a fővárosi Szent László Kórház onkológusa egyik betegének vallomásával érzékeltette. “A daganatos betegség a legrosszabb dolog, ami az életemben velem történt. A daganatos betegség a legjobb dolog, ami az életemben velem történt.” A beteg ezzel az ellentmondással fejezte ki azt, hogy miközben felvette a harcot a betegségével, a korábbi életéhez képest már egész más dolgokat tart fontosnak. Ezt úgy fogalmazta meg: “más házakat építek.”

Amikor először szembesül valaki a rákbetegség diagnózisával, sokszor felteszi a kérdést: “miért pont én, amikor mások sokkal kevésbé vigyáztak magukra, többet dohányoztak vagy ittak?” A múltra vonatkozó kérdéseknek ilyenkor már nincs létjogosultságuk, hiszen – mint Petrányi Ágota fogalmazott – az ilyesféle típusú felvetéseknek ott az ellentétpárjuk: vajon, ha valaki előre tudta volna, hogy egyszer rákbeteg lesz, akkor több alkoholt ivott volna vagy másként viselkedik a barátaival, a szomszédjával?

A betegek személyiségük szerint másként és másként viszonyulnak a betegséghez is: lehetnek tagadók, harcos lelkek, elfogadók és belenyugvók, szorongók, feladók és reménytelenek. Fontos ugyanakkor, hogy a beteg úgy érezze: a kialakult helyzet az életének nem a vége, hanem egy olyan kiindulópontja, amelyben utat kell találnia.

Észrevenni azt, ami a betegnek fontos

Petrányi Ágota szólt arról is, a betegek számára mekkora terhet okoz az, amikor nem értik meg őket, érzelmileg elhidegülnek szeretteiktől vagy éppen a túlzott segíteni akarás miatt kényszerítenek rájuk olyan dolgokat, amelyek ők maguk valójában nem akarnak. – A betegeket abban kellene segíteni, hogy saját énjük és ne a mi, azaz orvosok és hozzátartozók elvárásai szerint viselkedhessenek – jelentette ki a szakorvos.

– A család sokszor próbálja védeni a beteget, holott ezzel gyakran nem védi, hanem éppen egyedül hagyja. Ennek tipikus példája az, amikor azzal biztatják, hogy milyen jó lesz egy vagy két év múlva együtt ünnepelni valamilyen nevezetes évfordulón vagy valamelyik gyerek esküvőjén együtt táncolni. Egy előrehaladott stádiumú, súlyos betegségben szenvedő ember esetében ezekről a kijelentésekről mindenki érzi, hogy nem reálisak. Viszont ezek miatt az őszintétlen biztatások miatt sokszor nem kerülhet sor arra, ami adott élethelyzetben a betegnek valóban mindennél fontosabb volna, s később nem pótolható: őszintén beszélgetni – mondta Petrányi Ágota.

A családtagoknak és barátoknak is meg kell tanulniuk együtt élni szerettük betegségével. A betegség lefolyásának, a kór lelki feldolgozásának ugyanis vannak olyan fázisai – az elutasítás, az izoláció vagy éppen a düh -, amely mindenki számára nehéz időszak, ugyanakkor a beteg környezetében élőknek az ekkori reakciókat nem szabad a személyük elleni támadásként értékelniük.

Miként a fájdalomcsillapításnak, ugyanúgy a beteg személyiségére és adott lelkiállapotára figyelemmel lévő érzelmi támogatásnak is azt kell céloznia, hogy a beteg minél tovább élhesse a saját életét, s ne a beszűkülés felé vezessen az útja. A hozzátartozóknak háttérbe kellene szorítaniuk, hogy – feltételezésük szerint – adott helyzetben ők mit szeretnének maguknak, s észrevenniük azt, amit a beteg valóban akar, s ami fontos számára.

Maradt még kérdése?

Kapcsolódó cikkek:
Részletes információk a fájdalomcsillapításról
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Fájdalomcsillapítás: fontos az orvosi konzultáció
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának
Nem lemondani a mindennapi örömökről
Családban is lehet magányos a beteg
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top