Daganat a szájban: a halogatás végzetes lehet

A szájban éppúgy kialakulnak tumorok mint a tüdőben vagy a májban, csakhogy ezeket sokkal könnyebb (lenne) időben felismerni, s kezelni. Fogápolásra, rendszeres fogorvosi kontrollra van szükség, ám már az is nagy előrelépés, ha időnként a háziorvosok átnézik a szájüreget, s gyanús elváltozás esetén kivizsgáltatják páciensüket. Ezt célozza egy kísérleti program, hogy csökkenjen a szájüregi tumorok száma. Évente – a dohányzással jelentős összefüggésben – 1600-1700 halálos áldozatot szed a kór, azaz minden nap 4-5 ember hal meg emiatt.

Kísérleti programot indított az Országos Egészségfejlesztési Intézet a szájüregi daganatok szűrésére. Az alkalomszerű, alapellátásban történő ajak- és szájüregi daganatszűrési  kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a betegek időbeni ellátása.

Drámaian magasra emelkedett Magyarországon a szájüregi daganatok által okozott halálozás: megdöbbentően sokan halnak meg ebben a betegségben, a középkorú férfiak körében az ajak és szájüregi daganatok okozta halálozás az elmúlt 30 év során 14-szeresére(!) nőtt annak ellenére, hogy a betegség időben felismerve gyógyítható lenne. 2005-ben 3895 új bejelentett ajak- és szájüregi rákot regisztráltak, s abban az évben több mint ezerötszázan haltak meg a betegség miatt, többségükben ugyancsak férfiak.

Megdöbbentő halálok

Ennél is súlyosabb a helyzet, ha meggondoljuk, hogy az esetek zömében olyan daganatokról van szó, amelyek még a rosszindulatú betegség kifejlődését megelőző állapotban is könnyen felismerhetők, sőt jelentős részüket maga a beteg is időben észreveheti – s vélhetően észre is veszi, csak nem tulajdonít jelentőséget azoknak. A korán felfedezett és kezelésbe vett ajak- és szájüregi rák az esetek 80 százalékában meggyógyítható, ennek ellenére a páciensek jelentős része már előrehaladott, gyógyíthatatlan stádiumban kerül orvoshoz.

Éppen ezért indult alkalomszerű kísérleti program ezek szűrésére (alkalomszerűnek nevezzük az olyan szűrővizsgálatokat, amikor az orvos-beteg találkozást a beteg kezdeményezi valamilyen panasz miatt, de a vizsgálat nem csak a panaszok okát nézi, hanem ezt az alkalmat kihasználva más vizsgálatok is történnek). A kezdeményezésbe 2008 júliusáig országszerte 220 doktort – háziorvost, fogorvost, illetve foglalkozás egészségügyi orvost – vontak be a szervezők. A cél, hogy elterjesszék a szájüregi rákok rizikócsoportjába tartozó, elsősorban 40 év felettiek rendszeres, évenkénti szájüregi szűrővizsgálatát, különös tekintettel a dohányzó és rendszeresen alkoholt fogyasztó férfiakra, akikre egyébként is jellemző, hogy csak akkor fordulnak orvoshoz, ha már nagyon muszáj.

A magyarok nem figyelnek a szájukra

A magyaroknál rosszabb szájhigiénével csak az ukránok, a lengyelek és a lettek “dicsekedhetnek”. A magyar lakosság 7-8 százaléka – önbevallása szerint – soha, vagy csak alkalmanként mos fogat. Az emberek ötöde naponta csak egyszer, a fele pedig kétszer vesz a kezébe fogkefét, többségük pedig csak akkor megy fogorvoshoz, ha már csillapíthatatlan fájdalmak gyötrik. Az  egyszerű háziorvosi vizitnél sem igen jut eszébe senkinek, hogy kinyissa a száját és kérje orvosát: nézzen bele.

A modellprogramba az ÁNTSZ régiós szűrési koordinátorainak segítségével háziorvosok, foglalkozás egészségügyi orvosok és fogorvosok kapcsolódtak be. Az orvosok elektronikus úton kapták meg a szűrési protokollt, amelyből on-line vizsgát tettek. Azt vállalták, hogy a rendelésükön bármilyen panasszal is jelentkezzenek a 40 év feletti férfiak és nők, elvégzik az egyszerű, néhány perces szűrővizsgálatot. Az adatvédelmi törvény betartása mellett, on-line küldik az eredményeket az ÁNTSZ szerverére, ahol azt automatikusan összesítik. A kiszűrtek nyomon követése is a program része, így év végére pontos eredmények lesznek. 2008 első öt hónapjában több mint 30 ezer szűrésről érkezett on-line információ, az orvosok egybehangzóan kedvező lakossági fogadtatásról számoltak be.

Nem szabad bagatellizálni a tüneteket

Fontos mindenkinek tudni: az Országos Egészségfejlesztési Intézet programjától függetlenül is bármikor kérheti háziorvosától vagy fogorvosától, hogy nézze át a szájüregét. Az orvosi kontroll különösen indokolt akkor, ha gyanús, fájdalmas – vagy épp fájdalmatlan – tünetek jelentkeztek a szájban, az ínyen, a nyelven, esetleg a garatban. Egy fekély, gyanús fehér folt vagy elszíneződés, csomó, esetleg duzzanat az ajkakon vagy bárhol a szájban, rágási, nyelési panasz, zsibbadás vagy vérzés egyaránt jelezheti azt, hogy sürgős orvosi beavatkozásra lehet szükség. Csak ezzel előzhető meg az, hogy a panaszok tovább fokozódjanak, esetleg uralhatatlanná váljanak.

Kapcsolódó cikkek:
Szájüregi daganatok
A szájüreg szűrése és önvizsgálata
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől
Dohányzás: 19 percenként egy halott
A light cigi is erős méreg
Perelhetik a light cigaretták gyártóit
Egyre fiatalabbak a tüdőrákosok, több a nőbeteg

Olvasóink kérdései a szájüregi rákról:
Szájüregi rák kialakulása
Szájrák és tüdőrák tünetek?
Áttétes szájüregi rák?
Szájüregi rák, bajok az evéssel
Ínyvérzés, gyengeség
Bölcsességfog és szájrák
Alapos szájüregi szűrés
Fekélyes nyelv fájdalma
Duzzanat a nyelvben
Nyelvgyökrák, nyílt seb
Nyelvgyökrák szesszel, cigivel
Nyelvgyökrák

Top