Daganat a szájban: miért nem veszik észre?

A szájüregi daganat az egyik leggyakoribb tumoros megbetegedés ma Magyarországon. Ez a tény azért meglepő, mert a betegség korai jelei hamar észrevehetőek és a korai diagnózist követő, időben elkezdett terápia lényegesen kevesebb szenvedéssel jár és sokkal eredményesebb mint a későn elkezdett kezelés.

Amikor szájüregi daganatról beszélünk, akkor elsődlegesen az ajkak, a nyelv, a szájpadlás, az íny, a nyálmirigyek, a nyelv alatti terület, a szájüreg folytatását képező garat, valamint a szájnyálkhártya megbetegésére gondolunk. Amint arra összefoglaló cikkében a Webbeteg figyelmeztet, bár a betegség senkit nem kímél, de a dohányzó vagy pipázó, rendszeresen alkoholt fogyasztó, illetve a szájhigénére egyébként is kevéssé figyelő emberek tartoznak a legnagyobb rizikójú csoportba.

Az ajkakon kialakuló tumor első jeleként megvastagszik a nyálkahártya, majd fehéresen elszíneződik, később kifekélyesedik. Gyakran pontosan ott alakul ki az elváltozás, ahol a cigaretta vagy pipa leggyakrabban éri az ajkakat!

Fogorvosi kontroll és otthoni önvizsgálat

Az egyes országokra jellemző előfordulási gyakoriság összefüggést mutat az adott nemzet fogorvoshoz járási szokásaival is, s e tekintetben Magyarország nem büszkélkedhet szép eredményekkel. Legtöbben sajnos csak komoly fájdalom esetén megyünk fogorvoshoz, pedig függetlenül attól, hogy milyen panasszal érkezünk a fogászatra, ott rutinszerűen átvizsgálják szájüregünket is. Ez pedig jó alkalom lehetne a daganotos betegség első jeleinek felfedezésére.

E mellett azonban egy egyszerű és rendszeresen elvégzett önvizsgálattal is nagyon sokat tehetünk a korai diagnózis érdekében. A daganat korai jeleit ugyanis – ha tudjuk, mit keresünk -, mi magunk is felfedezhetjük. Ha egy tükör segítségével havi rendszerességgel alaposan átvizsgáljuk a szánkat, biztosan nem kerüli el a figyelmünket semmilyen eltérés.

Figyelmeztető tünetek

A szájnyálkahártyán és a szájpadon a tumoros betegségek leggyakrabban fehér vagy vörös, a környezettől elütő folttal kezdődnek (ún. leukoplakia vagy erythroplakia). A fehér folt könnyen összetéveszthető a gyakori aftás fertőzéssel, azonban míg az afta letörölhető, finoman ledörzsölhető, addig a daganatos betegség első jeleként megjelenő folt biztosan nem. A nyelvet érintő daganat leggyakrabban a nyelv széli részén jelentkezik, csak ritkán látható a nyelvháton.

Előfordul az is, hogy belül, a szájnyálkahártyán, szájpadon is fekély vagy kisebb szemölcs formájában jelenik meg a betegség, máskor esetleg a környezetből enyhén elődomborodó göböt találunk.

Minél hamarabb tisztázni kell az okokat

Ha régóta meglévő, nem gyógyuló seb az első jel, akkor az gyakran ott látható, ahol egy rosszul nőtt, letört vagy lyukas fog amúgy is sérti a szájnyálkahártyát vagy az ínyet, így ennek tulajdonítva a sebet nem megyünk orvoshoz, ezért nem derül ki időben a baj.

Előrehaladottabb esetekben – különösen, ha a garatot vagy a fültőmirigyet betegíti meg a tumor – fájdalmas nyelés, nehézkes beszéd, zsibbadás utalhat arra, hogy komoly betegség kezdődik valahol.

A tünetek természetesen nem mindig daganatos betegség kezdetét jelzik. Gyakran egy egyszerű szájüregi gyulladás, szuvas fog vagy sérülés van a háttérben, de mindenképpen fontos, hogy a pontos ok tisztázását bízzuk orvosra, mégpedig mielőbb!

Bármilyen formában is jelentkezzen a tumor, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a rendszeres önvizsgálat, majd elváltozás esetén egy alapos – és 1-2 hétnél tovább nem halogatott – orvosi vizsgálat hamar fényt derít az igazi okra. Az időben történő felfedezés pedig a hatékony, gyógyulást hozó terápia esélyét jelenti a beteg számára.

Kapcsolódó cikkek:
Szájüregi daganatok
A szájüreg szűrése és önvizsgálata
Daganat a szájban: a halogatás végzetes lehet
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől
A light cigi is erős méreg

Top