Éljen vele! Tréningek, programok, segítség a betegségben

Lakóhelytől és kezelési helytől függetlenül az egész országból várják a fővárosi Tűzmadár Ház ingyenes rendezvényeire, programjaira, tanfolyamaira és tréningjeire a daganatos betegeket. Egyéni konzultációra szeptember elejétől várják a jelentkezőket, csoportos foglalkozások, tanfolyamok pedig szeptember közepétől indulnak majd, amelyekre addig is folyamatosan lehet jelentkezni. A tanfolyamokra, illetve egyéni konzultációkra jelentkezőktől egy – a betegségüket összefoglaló – zárójelentést kérnek.

Induló tanfolyamok, csoportfoglalkozások, programok:

MBCR (Mindfulness Based Cancer Recovery) „Artemis” tanfolyam
Tudatos jelenlétre épülő, rákbetegek számára összeállított komplex program
Indul: 2014. október 28-tól 9:00-13:00 (keddenként, 7x 4 óra)
Vezeti: Rohánszky Magda

A tudatos jelenlétre épülő, az éber figyelmet fejlesztő foglalkozássorozat mindazokat a készségeket, tudásokat foglalja magába, amelyek fontosak a betegséggel való megküzdésben, a saját érzelmi és lelki problémák feldolgozásában. A program gerincét a test és lélek egységének erősítése, a szorongás, stressz okozta terhek feldolgozása, a belső növekedést serkentő kreatív folyamatok beindítása képezi. Eszközül hívják ehhez a pszichoedukációt, vagyis a rákbetegséghez és a hozzá kapcsolódó lelki-szociális problémák kezeléséhez szükséges ismereteket, valamint stresszkezelő módokat, az érzelmek feldolgozását, az imaginációt (gyógyító képzelet), az egészséget támogató életmód tervezését, kialakítását, stb. Ajánlják ezt a csoportot azoknak is, akik a Simonton-módszert szeretnék elsajátítani, mert a gyógyító képzelettel való munka a kurzus részét képezi.

 

Asszertivitás haladó tanfolyam (azok számára, akik a kezdő tanfolyamot elvégezték)
Indul: 2014. szeptember 9-től, 9:30-12:00 (keddenként, 4x 2,5 óra)
Vezeti: Rohánszky Magda

Az asszertív viselkedés és kommunikáció a pozitív és negatív gondolataink, érzéseink, szándékaink nyílt, őszinte és egyenes, direkt módon való kifejezésének képessége. Érdekeink érvényesítése mások érdekeinek tiszteletben tartása mellett történik. Az asszertív attitüd segít, hogy felelősséget vállaljunk magunkért és tetteinkért, anélkül, hogy másokat bírálnánk vagy hibáztatnánk. Lehetőséget ad arra is, hogy konstruktív megoldást találjunk akkor is, amikor a konfrontáció elkerülhetetlen. Az asszertivitás tréning elméleti és gyakorlati elemeket ötvözve, saját példák, élmények, tapasztalatok elemzésén keresztül vezeti rá a résztvevőket az asszertív kommunikáció használatának előnyeire.

 

Csikung tanfolyam
Indul: 2014. szeptember 8-tól, 9:00-10:30 (hétfőnként, 10x 1,5 óra)
Vezeti: Tóth Ágnes

A csikung egy ősi kínai önfejlesztő gyakorlatrendszer, mely testünkre és szellemünkre egyaránt hatással van. A csi életerőt jelent, a kung pedig művelést, gyakorlást. Így a csikung nem más, mint a testen belüli energia áramoltatásának művészete. Ezt a megfelelő testtartással, a mozdulatok és a légzés összehangolásával, valamint az energia keringetésére irányuló figyelemmel érjük el. A tradíció szerint a csikung elsősorban az energiarendszerre hat, és azon keresztül fejti ki hatását az egyes szervrendszerekre.

 

Tudatos étkezés (Mindful Eating)
Indul: 2014. szeptember 26-tól, 10:00-12:00 (péntekenként, 4x 2 óra)
Vezeti: Elbert Éva

A tudatos étkezés tanfolyam kutatási eredményekre alapozva tesz javaslatokat arra, mit együnk és mit ne, ha a táplálkozást is szeretnénk felhasználni gyógyulásunk elősegítése vagy egészségünk megőrzése érdekében. Megismerkedünk majd egészséges alapanyagokkal, élelmiszerekkel, sőt meg is ízleljük, el is készítjük őket. De ezen túlmenően megismerkedünk majd az éhség különböző formáival, elméletben és gyakorlatban is megismerjük, megtapasztaljuk a tudatos étkezés előnyeit, egészségre gyakorolt pozitív hatásait.

 

Biblioterápia rákbetegeknek
Indul: 2014. október 15-től, 14:00-17:00 (kéthetente szerdánként, 5x 3 óra)
Vezeti: Imrei Andrea és Rohánszky Magda

Az irodalomterápia a művészetterápiák egyik ága. Olyan személyiségfejlesztő módszer, amely szépirodalmi művekből kiindulva, irányított olvasással segíti a résztvevők önismeretének, személyiségének fejlesztését, hiszen a művek többnyire mindennapi gondokat fogalmaznak meg. A feldolgozott szövegek szereplőivel való azonosulás lehetőséget nyújt a szereplők konfliktusainak végiggondolására, majd arra is, hogy a tanulságokat a saját élethelyzetünkre vonatkoztatva építsük be az életünkbe.

 

Jóga
Indul: 2014. szeptember 18-tól, 16:00-17:30 (havi három alkalom, heti 1,5 óra)
Vezeti: Janits-Szabó Virág és Magunam

A jóga szó nem csak indiai mozgást jelent. Sokkal mélyebb az üzenete: annyit tesz, mint összekötni, vagy egyesülni. Mindig egy belső utat jelöl, amit a személy bejár szíve felé haladva, hogy megértse, felszabadítsa, meggyógyítsa és felvállalja önmagát. Virág és Magunam különleges mozgásokkal és a hozzájuk tartozó belső gyakorlatokkal várják jóga óráikon az érdeklődőket ősztől, csütörtökönként a Tűzmadár házban. Havonta három alkalommal – kétszer Virággal, egyszer Magunammal – gyakorolhatnak a résztvevők.

Do-in
Indul: 2014. szeptember 12-től, 8:45-9:45 (péntekenként 1 óra)
Vezeti: Tóth Ágnes

A Do-In egyszerű mozdulatokból, nyújtásokból, légző gyakorlatokból és önmasszázsból álló rendszer, amely segíti testünk-lelkünk harmóniájának megőrzését, öngyógyító erőink aktivizálását. A gyakorlatok elsősorban a meridiánokra hatnak, ezeken keresztül érjük el az energiaáramlás harmonizálását, a blokkok oldását. A mozdulatok végzése során nagyon fontos szerepet kap a figyelem és a légzés. Az órák végére a résztvevők általában „könnyebbnek”, energikusabbnak, ellazultabbnak, nyugodtabbnak érzik magukat. A módszer könnyen elsajátítható, így az otthoni, mindennapi rutin részévé is válhat.

 

Hellinger-féle családállítás
Indul: 2014. szeptember 24-től, 13:00-17:30 (szerdai napokon, havi 1 alkalom)
Szeptember hónapban vezeti: dr. Angster Mária

Bert Hellinger felfigyelt arra, hogy testi-lelki bajaink kialakulását akár generációkon átívelő működési mechanizmusok is befolyásolhatják. Úgy tűnik, mintha sorsunk elválaszthatatlanul összefonódna a kibővített családunk tagjainak sorsával. A tagokból álló egészt Hellinger „családi léleknek” nevezi. Ebbe a nagy egészbe ágyazódik bele az egyes ember élete, és sokszor oly módon irányítja azt, hogy az illető arról nem is tud. A családállítás egy olyan módszer, amellyel az emberek által tudatosan nem érzékelt, csak gátló hatásában megmutatkozó lelki kötés deríthető ki és oldható fel.

 

Nordic Walking
Indul: 2014. szeptember 16-tól, 16:00-17:00 (keddi napokon heti 1×1 óra)
Vezeti: Bisztrai György

Aki rendszeresen űzi az északi gyaloglást, annak a szíve és a vérkeringése hosszabb távon gazdaságosabban működik. Az egész szervezet oxigénellátása javul, s remek tréning az ízületeknek is. A csípő-, a térd- és a lábízületek gyengén terhelődnek, de nincsenek túlterhelve. Ez az optimális előfeltétele a porcok tápanyagokkal történő ellátásának. Az állóképességet gyengéden növelő sportok erősítik a szervezet védekezőképességét. Kíméletes mozgásforma, amely jól illeszthető a gyógyulási folyamatba.

 

Akvarell festés kezdőknek
Indul: 2014. szeptember 8-tól, 15:00-17:30 (hétfőnként, heti 1×2,5 óra)
Vezeti: Kontra Sarolta

A tanfolyam az akvarellfestés technikáját oktatja, előképzettség nem szükséges hozzá. Az akvarellfestés kis eszközigényű, viszonylag könnyű festési technika, amely már a kezdetektől sok sikerélményt ad. Erre a kurzusra a korábbi tanfolyam résztvevőit is várjuk, akik szívesen mélyítenék tudásukat a kezdő tanfolyam ismétlésével.

 

Williams Életkészségek tanfolyam
Indul: 2014. novembertől (időpont a jelentkezések függvénye)

A hosszan tartó feszültség, a szomorúság, a lehangoltság, a rossz lelki közérzet hozzájárulhat a szervezet testi-lelki egyensúlyának megbomlásához, amely előkészítheti a betegségek megjelenését A tréning során a résztvevők megtanulhatják azt, hogyan kezeljék negatív érzelmeiket, gondolataikat, és a mindennapokban felmerülő problémákat, konfliktusokat. Ráláthatnak visszatérő megoldási sémáinkra és kapnak eszközöket azoknak a a helyzeteknek a kezeléséhez is, amelyeket nem tudunk megváltoztatni. Redford Williams amerikai pszichiáter és felesége dolgozta ki ezt a tréninget, amely során az elsajátítható készségek az egészséges, önérvényesítő kommunikáció alapjait teremtik meg.

 

Megküzdési program méhnyakrákos betegeknek
Időpont: 2014. október 18-19. és november 15-16.
Vezetik: Mályvavirág Alapítvány munkatársai és meghívott előadók

A Tűzmadár Alapítvány és a Mályvavirág Alapítvány együttműködésének keretében a Mályvavirág Alapítvány a betegséggel való megküzdést segítő programot hirdet méhnyakrákosok számára .
A Tűzmadár Ház Budapesten, a Szent László Kórház 1-es pavilonjában található (IX. kerület, Albert Flórián út), a Nagyvárad téri metróállomástól néhány perc gyalog.

A programokról, jelentkezési lehetőségekről további részletek a Tűzmadár Alapítvány honlapján találhatók.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top