Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!

A fájdalom az emberiség legrettenetesebb ura. A megfogalmazás a Nobel-békedíjas orvostól, Albert Schweitzertől származik. Az orvoslásban alapszabály, hogy a legnagyobb kárt a betegnek a szenvedés okozza, ezért a fájdalomcsillapítás mértékét alapvetően egyetlen dolog határozza meg: a fájdalom nagysága. A rákbetegséggel és a kezelésekkel is gyakran jár együtt fájdalom, amelyet minden esetben csökkenteni kell és lehet, ám ez csak a beteg, a hozzátartozók és az orvosok együttműködésével sikerülhet.

A fájdalom nem szüntethető meg minden esetben teljes egészében, ám mérséklésére minden körülmények között van lehetőség: számos gyógyszer és orvosi beavatkozás segíthet, ám azokhoz csak akkor juthat hozzá a beteg, ha fájdalmát nem tűri némán és beletörődve, hanem segítséget kér.

A fájdalom szubjektív, egyik ember sem tudhatja, hogy egy másik embernek mi mennyire fáj. A fájdalom megélése nem mindig áll arányban a tényleges sérüléssel vagy fizikai bántalmakkal: olykor egy nagy sérülés elszenvedése kevesebb fájdalomreakciót vált ki mint egy lényegét tekintve következmények nélküli háztartási baleset. A fájdalom típusának átalakulásával, valamint a fizikai és a lelki állapot változásával együtt folyamatosan változhat a fájdalomérzet.

A daganatos betegeknek a többsége a betegsége során előbb-utóbb szembesül valamilyen fájdalommal, amelyet okozhat a tumor, lehet a műtét vagy a sugárkezelés következménye, s pszichológiai okok is szerepet játszanak a kialakulásában. A fájdalomérzet sajátosságaiból adódóan senkinek nincs joga felülbírálni azt, ha valaki azt mondja, hogy fájdalmai vannak.

A fájdalommentes élet az emberi méltóság megőrzésének egyik alapköve, számos nemzetközi emberjogi deklaráció megköveteli, hogy minden embernek biztosítani kell a lehető legmagasabb szintű orvosi ellátást ahhoz is, hogy a beteg fájdalommentes legyen. Ez tehát annak a betegnek is jár, aki esetleg a betegsége kezelését célzó aktív orvosi beavatkozást vagy terápiát elutasítja: minden orvos számára alapkövetelmény, hogy csillapítsa betege szenvedését. A tapasztalatok és a becslések szerint ma mégis sok beteg éli hazánkban is olyan “felesleges” fájdalmakkal az életét, amelyeket el lehetne kerülni.

Fájdalom mint védelem

A fájdalom alapvető funkciója a szervezetünk megóvása a túlzott sérülésektől és károsodásoktól. Ha nem éreznénk fájdalmat, gyakorlatilag folyamatosan életveszélyben lennénk: nem fájnának a külső sérülések, nem égetné a kezünket a forró sütő vagy nem éreznénk fájdalmasan hidegnek a jeges vizet. Ez azzal járna, hogy figyelmeztető jelek hiányában súlyos károsodások kockázatának tennénk ki magunkat: mint az óvatlan páciens, aki fogorvosi kezelés után az érzéstelenítő hatása alatt elharapja a nyelvét vagy az a sportoló, aki fájdalomcsillapító injekcióval küzd végig egy meccset, majd a mérkőzés végén derül ki, hogy sérülései és a megerőltetés miatt talán egész életében sántítani fog.

A belső fájdalmaknak is van funkciójuk: a szívtájéki szorító fájdalom éppúgy figyelmeztető jel mint a rendszeres gyomorégés, mindkettő jelzi, hogy valami nincs rendben a szervezetben, s orvosra, pihenésre, életmódváltásra van szükség.

A legalattomosabb betegségek éppen ezért a fájdalmatlan kórok, mivel azok úgy fejlődnek ki, úgy burjánzanak akár éveken át és terjednek szét a szervezetben, hogy közben nem okoznak panaszokat, nem keltenek gyanút. Ezért amikor felfedezik a bajt, már sokszor túl késő, hogy érdemben segíteni lehessen.

Tisztázni kell mi fáj és miért fáj

– A daganatos betegek fájdalomcsillapításának az alapja a tünetek pontos felderítése – jelenti ki dr. Kismarton Judit szakorvos, fájdalomcsillapítási szakértő. – Egy rákbeteg embernek is lehetnek gyulladásos vagy reumatikus eredetű panaszai, ezért meg kell állapítani, hogy a tünetek összefüggnek-e a daganattal, s azokat maga a tumor váltja-e ki vagy a betegség körülményei. Pontosan tisztázni kell, hogy milyen erősségű és milyen jellegű panaszokat él át a beteg: mást jelez a tompa, az éles, a hasító, a lüktető vagy az égő fájdalom. A panaszok kiterjedtsége, intenzitása, gyakorisága vagy erősségének változása mind-mind olyan diagnosztikus jellemző, amelyet pontosan ismernie kell az orvosnak ahhoz, hogy segíteni tudjon – fogalmaz Kismarton Judit.

Az általános gyakorlat szerint egy tízes skálán határozhatja meg a beteg azt, mennyire érzi erősnek aktuális fájdalmát. Praktikus tanácsként szokták említeni, hogy érdemes vezetni egy betegnaplót: egy füzetbe a legfontosabb történések mellett a beteg feljegyezheti azt is, mikor milyen fájdalmat érzett, azt mi válthatta ki, illetve hogyan és mennyire sikerült csillapítani.

Ezek a rendszeresen feljegyzett információk rávilágíthatnak, melyek a rosszabbodást provokáló vagy enyhülést hozó tényezők a mindennapokban, s ez az orvosnak is segít abban, hogy hatékonyabb gyógymódot ajánlhasson. A fájdalmak enyhítésében nemcsak az onkológiai kezeléseket koordináló doktor, hanem a háziorvos is segíthet, nagyobb városokban pedig kifejezetten a fájdalomcsillapításra szakosodott fájdalomambulanciák is működnek.

– A betegeknek nem szabad magukba zárkózva szenvedniük, elszigetelődniük. Sokszor előfordul, hogy a betegség vagy a kezelések természetes velejárójának tekintik a fájdalmat, s ezért inkább magukban tartják panaszaikat, megpróbálnak együtt élni vele. A nappalokat gyötrővé, az éjjeleket elviselhetetlenül hosszúvá tévő fájdalom állandó elviselése és az érzelmek elfojtása önmagában is rengeteg erőfeszítést kíván, s ez egyrészt megkeseríti a mindennapokat, másrészt elszívja a szervezet energiáját a gyógyulástól – világít meg egy sokak által naponta megélt élethelyzetet Kismarton Judit.

Fel kell építeni a fájdalomcsillapítást

A rákbetegek fájdalomcsillapítását szisztematikusan fel kell építeni ahhoz, hogy az hatékony lehessen. Kismarton Judit szerint sok kárt okoz, hogy a betegek gyakran nem az orvosukhoz, hanem a szomszédasszonyhoz fordulnak gyógyszerért. Amint mondja, ellen kell állni annak, hogy mindenkinek kipróbáljuk a “biztos gyógymódját.” Az otthoni kísérletezgetéssel akár tovább is növelhető a baj, mert a gyógyszerek egyrészt negatívan befolyásolhatják egymás hatását, másrészt pedig a hatóanyagok esetleges túladagolása miatt akár súlyosabb szövődmény, esetleg májkárosodás is bekövetkezhet.

Nem szabad megfeledkezni attól sem, hogy a fájdalomcsillapítás nem gyógyítás, hanem tüneti kezelés, amely hiába hatékony, az nem jelenti azt, hogy a szervezetben megbúvó bajt ne kellene kezelni.

– A fájdalomcsillapítás ugyan a gyógyítás szerves része, ám attól, hogy valami nem fáj, még nem lehet feltétlenül gyógyulásról beszélni. Egy lyukas fogra sem orvosság a fájdalomcsillapító: a fájdalmat enyhíteni kell, de a fogorvosi kezelés elodázása csak tetézi a bajokat. Fontos, hogy minden esetben alaposan ki kell vizsgálni, mi az oka a panaszoknak, s az enyhülést hozó azonnali segítséggel párhuzamosan elsődlegesen az okokat kell megszüntetni. Előfordulhat, hogy erre nincs lehetőség, ám ettől még törekedni kell rá – fogalmaz Kismarton Judit.

A daganatos fájdalomcsillapítás alapkövét évtizedekkel ezelőtt lefektette az Egészségügyi Világszervezet (WHO), különböző szintjeit állapítva meg a szükséges beavatkozásoknak. A legelső lépcsőfokot az enyhébb, ópioidtól mentes fájdalomcsillapítók jelentik, ezeket szaknyelven minor analgetikumnak is nevezik. Ilyenek a nem szteroid gyulladáscsökkentők, ám ebbe a körbe sorolhatók a kiegészítő kezelésként alkalmazott antidepresszánsok is.

Amennyiben ezek hatásossága nem megfelelő vagy a mellékhatások miatt nem növelhető tovább a dózis, opioidokat alkalmaznak. A mák megszáradt tejnedvének ópium alkaloidja az egyik legrégebben ismert és használt fájdalomcsillapító hatóanyag. Az opioidokat erősségük szerint sorolják két csoportra: gyenge és erős opioidokra.

A kábító fájdalomcsillapítók nem kábítószerek

Az erős opioidokat a morfinéhoz hasonló hatásmechanizmusuk okán ellenőrzött szereknek vagy kábító fájdalomcsillapítóknak is nevezik. Ez utóbbi megfogalmazás azonban félrevezető, mert a szájon át szedhető tabletták, végbélkúp vagy hosszan elhúzódó hatású tapasz formájában alkalmazható készítmények nem kábítószerek a szó pejoratív értelmében: hatásuk nem összevethető az illegális drogok bódultságot, öntudatlanságot, extázist és függőséget okozó következményeivel.

Az opioid hatású fájdalomcsillapítók leggyakrabban előforduló mellékhatása a székrekedés, ami viszont akár házi praktikákkal (cukorsziruppal, rostos ételekkel) vagy gyógyszer alkalmazásával könnyen kivédhető, csökkenthető. Ritkábban átmeneti szédülés, émelygés, hányinger, hányás vagy zavartság, a koncentrációs képesség változása is előfordulhat, ám ezek a mellékhatások általában néhány nap alatt spontán megszűnnek, s ezt követően negatív következmények nélkül fennmarad a folyamatos fájdalomcsillapító hatás.

– Az emberek jelentős részében máig él az a meggyőződés, hogy aki úgynevezett kábító hatású fájdalomcsillapítót szed, annak már nincs sok ideje hátra. Ez egy súlyos téveszme! Ezt alátámasztja az is, hogy Nyugat-Európában az ópioidoknak mintegy 60 százalékát nem rákbetegek kezelésére használják fel, hanem mozgásszervi betegségek fájdalmainak enyhítésére. A fájdalomcsillapítás típusából tehát nem szabad a betegség súlyosságára vagy a várható élettartamra utaló közvetlen következtetéseket levonni. Kábító hatású fájdalomcsillapítókra akár jóindulatú daganatos betegségben is szükség lehet, azok rendelését egyedül a fájdalom mértéke határozza meg – fejti ki Kismarton Judit.

Hozzáteszi: gyakran előfordul, hogy a gyógyszerszintet a betegség intenzitásának függvényében havonta, hetente vagy még sűrűbben fokozni kell. A legtöbb esetben nincs elvi felső határ: az egyetlen motiváció, hogy a betegnek minél kisebb fájdalmai legyenek.

A daganatos fájdalomcsillapítás sajátosságai

A daganatos fájdalomcsillapításban alkalmazott gyógyszereket pontos időközönként kell bevenni, hogy folyamatosan szinten lehessen tartani a hatást. Ez alól kivétel, ha úgynevezett áttöréses fájdalom jelentkezik.

Áttöréses fájdalomnak azt nevezik, amikor a jól beállított fájdalomcsillapító kezelés ellenére, külső hatásra vagy akár pszichés változásra hirtelen fájdalom jelentkezik. Az áttörő fájdalom egyre erősödő intenzitással néhány perc alatt kialakulhat, s akár több órán keresztül is fennállhat, ezért nagyon fontos, hogy amennyiben fennáll ennek a kockázata, arra fel legyen készülve a beteg vagy a hozzátartozója, s azt azonnal csillapítani tudja a szervezetben gyorsan felszívódó gyógyszerrel.

A gyógyszeres fájdalomcsillapítás mellett léteznek ritkábban alkalmazható, ám ugyancsak hatékony beavatkozások. Ezek közé tartozik az elektromos idegstimulációk révén ható TENS kezelés vagy az invazív beavatkozások mint az idegblokád alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy az érintett idegpályák fájdalomvezetését vegyi anyag befecskendezésével akár 3-6 hónapra kiiktatják, letompítják. Egyes esetekben idegsebészeti beavatkozással is elérhető tartós fájdalomcsillapítás.

Az összeállítás a Rákgyógyítás magazin 2. számában jelent meg. A Tűzmadár Alapítvány által kiadott országos magazin negyedévenként 10 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. Az ingyenes lap cikkeiben, riportjaiban és interjúiban a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, fájdalomcsillapítás, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.

Kapcsolódó cikkek:
Fájdalomcsillapítás
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top