Hospice ház épül Debrecenben

A végstádiumú betegeket méltó módon ellátó, az életút végét testi és lelki támogatással élhetőbbé tévő hospice ház megnyitásáról döntöttek Debrecenben.

Papp László, Debrecen polgármestere sajtótájékoztatón számolt be a fejlesztésről. Elmondta: Debrecen aktív szerepet vállal egy olyan központ létrehozásában, ahol méltó módon gondozhatják a végső stádiumba jutott gyógyíthatatlan betegeket. Amint fogalmazott, a város önkormányzata elkötelezett a hospice-ügy mellett, ezért támogatja jelentős összeggel a centrum létrehozását a 43,3 milliárd forintos településfejlesztési forrásból. A polgármester megjegyezte: az integrált fejlesztési program végső változata április végén kerül a közgyűlés elé.

Lampé Zsolt, a Kenézy Kórház főigazgatója a magyarországi hospice-ellátás fontos állomásának nevezte a Nárcisz Debreceni Hospice-ház megvalósítását, amely a kórház területén, a terápiás részlegektől elkülönülten, de közel hozzájuk épül fel.

Porkoláb Gyöngyi, a debreceni Méltóság Mezeje program programvezetője hozzátette: a városi önkormányzattal, a Kenézy Kórházzal és az egyetemmel közös alapítványt hoznak létre a hospice-ház működtetésére és a projekt gondozására. Amint arról az MTI beszámolt, a program fontos céljának nevezte a betegek fájdalmainak, lelki szenvedéseinek enyhítését, és ezzel a legjobb életminőség elérését az utolsó pillanatokban, valamint a hozzátartozók segítését a betegség és a gyász terheinek elviselésében. Porkoláb Gyöngyi kitért arra is: szeretnék elérni, hogy az egészségügyi képzésekben is nagyobb teret kapjon a végső stádiumú daganatos betegek gondozása, szem előtt tartva az emberi méltóság megőrzését a kiszolgáltatott helyzetben lévők esetében is. “Ez már nem a gyógyítás, hanem az elkísérés szakasza”, fontos a humánus megközelítés, a méltóság megőrzése az “életvégi ellátásban” – tette hozzá.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top