Idén is kék napot hirdettek a vastagbélrák ellen

Március a vastagbélrák elleni küzdelem hónapja. A Van Holnap! Zsákos Alapítvány és Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve idén negyedik alkalommal rendezett közös tájékoztatót, mert a vastagbélrák megelőzhető, kezelhető, és túl lehet élni.

A „Legyen egy Kék Napod!” programot minden évben március első péntekén rendezik meg, célja a vastag- és végbéldaganatokkal kapcsolatos tudatosság erősítése. Az eseményen dr. György István fővárosi kormánymegbízott azt mondta: a Fővárosi Kormányhivatal elkötelezett a lakosság egészségi állapotának javításában, és a rendelkezésére álló eszközökkel támogatja a szervezett vastagbélszűrés megvalósulását.

Dr. Csányi Péter, az Egészségügyért Felelős Államtitkárság népegészségügyi főosztályvezetője kifejtette: az elkövetkező időszak fejlesztési irányait meghatározó Egészséges Magyarország Stratégiában rögzített stratégiai célok elérésére a népegészségügy területén egyik fő prioritásként került nevesítésre a daganatos betegségek kockázatának csökkentése, korai felismerése és kezelése, ezen belül is a 65 évnél fiatalabb lakosság rosszindulatú daganatok miatti halálozása 10 százalékkal történő csökkentése.

A vastagbélrák a nők és férfiak között is a második leggyakoribb daganatos halálok, minden évben mintegy 5 ezer ember hal meg a betegség következtében. Ezeken az adatokon csak odafigyeléssel, és a megfelelő információk átadásával lehet változtatni.

Amint a Van Holnap! Zsákos Alapítvány közleménye fogalmaz,  hazánkban még nincs szervezett lakossági vastagbélszűrés, de ez nem szabad, hogy akadály legyen, ha valaki szeretné megóvni egészségét. Az egyik legegyszerűbb, és bárki számára a sok háziorvosnál vagy gyógyszertárakban elérhető szűrési lehetőség, a rejtett vér kimutatására szolgáló teszt. A székletvér teszt lényege, hogy a rákmegelőző állapotok, vagyis polipok, és a korai stádiumban lévő daganatok is vérezhetnek, ami szabad szemmel nem látható, a teszt azonban kimutathatja. Amennyiben a teszt nem negatív eredményt ad, további vizsgálatok elvégzésére van szükség.

A közleményhez kiegészítésként fontos leszögezni: a legbiztosabb szűrési módszer a vastagbéltükrözés, amely révén a nem vérző elváltozásokat is meg lehet találni és rögtön el lehet távolítani.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top