Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek

A gyógyszeres kezeléseknél kemoterápiáról és hormonterápiáról beszélhetünk leggyakrabban, de a gyógyszeres kezelési formák közé tartoznak a biológiai válaszmódosító kezelések is. A daganatos sejtekre ható gyógyszerek fejlesztése az elmúlt két évtized orvostudományának fontos eredményei közé tartozik, s a daganatgátló szerek fejlesztése teszi lehetővé azt, hogy számos, korábban gyorsan halálhoz vezető betegséget gyógyítani lehessen, illetve a betegek életét meg lehessen hosszabbítani, s a páciensek az így kapott hónapokat-éveket elfogadható életminőségben, jó általános állapotban tölthessék.

Hormonkezelések

A hormonkezelések során általában a szervezetben termelt hormonok hatásait gátolják. A biológiai kezelések felerősítik a szervezet saját, rák elleni védekező rendszerét. A hormonokat tabletta vagy injekció formájában jutatthatják be a szervezetbe, alkalmazásuk célja lehet adjuváns kezelés, neoadjuváns kezelés illetve áttétes betegeknél palliatív kezelés.

A hormonkezelés hatása általában lassan, hetek alatt épül fel, és a szervezetből is lassabban ürül ki, mint a citosztatikumok. A hormonkezeléseket leggyakrabban a nemi szervek megbetegedéseiben (emlő és petefészekrák, prosztata daganat) alkalmazzák.

Immunterápia

Egyelőre kevésbé elterjedt, s elsősorban kis kiterjedtségű tumorok esetén alkalmazható módszer az immunterápia, amely során a szervezet saját védekező rendszerének erősítésével, illetve felhasználásával igyekeznek a daganatos sejtek visszahúzódását serkenteni. Az immunterápia lehet aktív és passzív.

Aktív terápia esetén a páciensnek saját rákos szöveteiből vesznek mintát, s azok felhasználásával készítenek oltóanyagot, amelyet – védőoltásokhoz hasonlóan – a szervezetbe visszajuttatva próbálják azt elérni, hogy az immunrendszer maga is felismerje a daganatos sejteket, s próbáljon küzdeni ellenük.

A passzív immunterápia során olyan anyagokat juttatnak a szervezetbe, amelyet az immunrendszer maga is használ, azaz erősítik az immunrendszert. Az immunterápia kiegészítő eljárás, leginkább a műtét vagy másfajta kezelések után a szervezetben rejtőzködő módon visszamaradt daganatos sejtek elpusztításában lehet szerepe.

Biológiai válaszmódosítók

A hagyományos kemoterápiás gyógyszerek a daganatsejtek kontrolltvesztett osztódását gátolják az információs örökítőanyagnak, a DNS-nek, s az osztódást segítő különböző sejtalkotó részeknek a roncsolása révén.

Ezen kemoterápiás szerek számos mellékhatást váltanak ki, hiszen az emberi szervezet egészséges, saját magukat sejtosztódással megújító szöveteit is károsítják. Kézenfekvő megoldást nyújthat olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek csak a daganatsejtekre jellemző alkotó részeket felismerve fejtik ki hatásukat, ezáltal megkímélve az egészséges szöveteket.

A biológiai válaszmódosítókként elnevezett célterápiák kutatása során számos olyan fehérjét sikerült azonosítani, amelyek kizárólagosan vagy legalább lényegesen nagyobb számban jelennek meg a daganatsejtek felszínén, céltáblát képezve esetleges terápiás szer részére. Több olyan sejten belüli fehérjét is leírtak, amely a sejtosztódást serkentő jeleket közvetíti a sejtmagba, ahol is az osztódás előkészítése zajlik. Ezeket az “átjátszó állomásokat” kiiktatva a kóros sejtosztódási folyamatot is gátolni tudjuk.

A daganat sejtek ahhoz, hogy fennmaradhassanak saját vérellátást kell, hogy kifejlesszenek. Számos új daganatellenes szer a ráksejtek vérellátásának kifejlődését akadályozza meg. Ilyen “angiogenézist gátló” szerekkel biztató eredmények születtek, legfőképp az előrehaladott vastagbél, emlő és vese daganatok gyógyításában.

A kemoterápia alkalmazása

A gyógyszeres kezelések közül a kemoterápia a legszélesebb körben elterjedt kezelési mód. A kemoterápia a rákos megbetegedések kezelése olyan gyógyszerekkel, amelyek képesek elpusztítani a daganatsejteket, ezért a kemoterápiát gyakran daganatgátló kezelésnek is nevezik.

A mai értelemben vett kemoterápiás kezelések megkezdése több mint 60 évvel ezelőtt kezdődött, akkoriban a nitrogén-mustár vegyületeket alkalmazták rákellenes szerként. Ugyanakkor a kemoterápiás kezelések jelentős fejlődésére, új gyógyszerek, új hatástani csoportba tartozó készítmények megjelenése az elmúlt két évtizedben következett be robbanásszerűen.

Amennyiben a szervezetben rákos daganat alakul ki, akkor ennek sejtjei ellenőrizetlenül, korlátlanul osztódnak, s a daganat növekedni kezd. A daganatellenes szerek gátolják a ráksejtek osztódását, s így a daganat növekedését.

Ugyanakkor – mivel ezek a szerek nemcsak a daganatsejtekre hatnak, hanem általánosságban a gyorsan osztódó sejtekre is -, a kemoterápia mellékhatásaként az egészséges sejtek is károsodhatnak. A szervezetben gyorsan osztódó sejtek például a szőrtüszők, a száj- és bélnyálkahártya sejtjei, valamint a fehérvérsejtek.

A fentiek miatt a mellékhatások gyakran jelentkeznek a nyálkahártyákon, részleges vagy teljes kopaszság alakulhat ki, s a kemoterápiás kezeléseket követően csökkenhet a fehérvérsejtszám is. A kemoterápia befejezése után ezek a mellékhatások általában rendeződnek.

Egyes gyógyszerek több különböző daganattípusban is hatékonyak, más szerek csak egyes daganatokban hatnak. Az, hogy milyen kemoterápiás szereket adnak, több tényezőtől függ:

- a daganat típusától,
- a daganat szervezetbeli elhelyezkedéséről,
- a tumornak a szervezet működésére gyakorolt hatásától,
- a beteg általános állapotától.

A kemoterápiára kórházakban fekvőbetegként, vagy az onkológiai osztályok járóbeteg rendelésein kerülhet sor, úgynevezett kúraszerű kezelés formájában. Az, hogy járóbetegként vagy fekvőbetegként adják a kezelést, elsősorban a gyógyszerektől, valamint ezek alkalmazási formájától függ.

A kemoterápia alkalmazási gyakorisága, és az egyes alkalmazott kemoterápiás kezelések hossza (amely néhány órától 5-7 napig tarthat), szintén több tényezőtől függ:

- a kezelni kívánt daganat típusától,
- az alkalmazott gyógyszerek fajtájától,
- a kezelés céljától,
- attól, hogy a szervezet hogyan reagált a korábban alkalmazott citosztatikus kezelésekre.

A kezeléseket általában bizonyos időközökben megismételik, ez történhet naponta, hetente, két- vagy háromhetente vagy akár havonta is. Az ismétlésekre azért van szükség, hogy a gyógyszerek hatékonyan pusztíthassák a rákos sejteket.

Az egy vagy több napos kemoterápiás ciklusok között szünet van, amely során a szervezet képes kiheverni a mellékhatásokat, a beteg visszanyerheti erejét és a szervezet ismét felépítheti az esetlegesen elpusztult egészséges sejteket. Amennyiben a következő tervezett kemoterápiás ciklus idejében még nem rendeződött a beteg állapota, vérképe, előfordulhat, hogy a kemoterápiás kezelést halasztani kell.

A kemoterápia célja és a kezelés típusai

A kemoterápia alkalmazásának többféle célja lehet: az alkalmazhatóság függ a betegség fajtájától és kiterjedtségétől, s ettől függően beszélhetünk neoadjuváns, adjuváns illetve palliatív kemoterápiás kezelési lehetőségekről.

A műtétre és a sugárkezelésre általában akkor kerül sor, ha egy jól körülirt daganatos folyamat kezelése a cél. Ezzel szemben a kemoterápia a műtét, valamint a sugárkezelés számára nem hozzáférhető területeken is képes lehet a rákos sejtek elpusztítására.

Az alkalmazott kemoterápia célja lehet:

- egy bizonyos daganat meggyógyítása,
- a tervezett sebészeti vagy radioterápiás beavatkozás előtt a daganat méretének a csökkentése,

- a daganat sebészeti eltávolítása után az esetlegesen meglévő mikroszkópikus áttétek (metasztázisok) elpusztítása,

- amennyiben nincs lehetőség teljes gyógyulásra, a daganat növekedésének lelassítása, méretének csökkentése (mely utóbbi gyakran a meglévő fájdalom csökkenését is eredményezi).

Neoadjuváns kemoterápiás kezelés

Neoadjuváns kemoterápiáról beszélünk, amikor a kemoterápiát a műtét, esetleg sugárkezelés előtt alkalmazzák. Erre általában akkor kerül sor, ha a betegnek nagyméretű daganata van, amelyet sebészileg nehéz eltávolítani vagy megkisebbíteni. A neoadjuváns kemoterápia eredményeképpen a daganat mérete csökkenhet, így könnyebben eltávolíthatóvá válhat, s a műtét során kevésbé kell érinteni a daganat környezetében lévő egészséges szöveteket, vagyis kevésbé kiterjedt műtétre van lehetőség.

Adjuváns kemoterápiás kezelés

A műtétet, esetleg a sugárkezelést követően a szemmel nem látható kicsiny áttétek eltávolítása a célja ennek a fajta kezelésnek. Ezek a daganatsejtek a nyirokutakon, illetve a vérárammal az elsődleges daganat helyétől távolra is eljuthatnak és megtapadhatnak. Akkor alkalmazzák, ha nagy a kockázata annak, hogy a rák kiújul azokból a sejtekből, amelyeket a sebészeti beavatkozás során nem sikerült eltávolítani.

Adjuváns kezelés során általában több gyógyszert kombináltan alkalmaznak, a lehető legnagyobb dózisban, amelyet a beteg még elvisel. Az adjuváns kezelést a műtétet követően meglehetősen hamar meg kell kezdeni, általában a sebészeti beavatkozást követő 3-6 hétben el kell indítani.

Palliatív kemoterápiás kezelés

Akkor alkalmaznak ilyen kezelést, ha a betegség gyógyítása sebészeti, sugárterápiás és kemoterápiás módszerekkel nem lehetséges, de az alkalmazott kemoterápiás szerekkel csökkenteni lehet a daganat méretét, s ezzel nemcsak a beteg túlélése nő, hanem az az idő is, amelyet viszonylag jó életminőségben tölt, ennek eredményeként pedig képes megszokott tevékenységeit folytatni.

A kemoterápiás készítmények szervezetbe juttatása

A kemoterápiás készítményeket többféle módon lehet a szervezetbe juttatni.

Intravénás adagolás

Leggyakoribb az intravénás alkalmazás, amely során a beteg egyik vénájába egy injekciós tű segítségével juttatják be a gyógyszereket. Ez lehet hagyományos injekciós tű vagy egy műanyag cső (branül) is.

Az ismétlődő citosztatikus kezelés biztosítására a bőr alá be lehet ültetni egy olyan, tartósan ott maradó eszközt, amely általában leginkább egy ellapított gömbhöz vagy gesztenyéhez hasonlít. Ez vénás kapuként szolgál, hogy amelyen keresztül ismételten lehet bele adni intravénásan gyógyszereket, infúziókat.

A vénába adott gyógyszereket adhatják közvetlenül intravénás injekció formájában vagy infúzióban, emellett a több órán át tartó infúziókat infúziós pumpa segítségével is bejuttathatják. A betegnek figyelni kell arra, hogy a tű környékén jelentkezik-e bőrpír, duzzanat, fájdalom – amennyiben ilyet észlel, ezt jeleznie kell a nővéreknek.

Tabletták

Egyes citosztatikus készítmények szájon át, tabletta formájában is szedhetőek. A gyógyszereket az orvos utasításait a legmesszebbmenőkig betartva kell alkalmazni.

Ritkábban alkalmazott módszerek

A kevésé általánosan alkalmazott módszerek közé tartoznak az alábbiak: a kezelést adhatják intramuszkuláris, azaz izomba adott injekció formájában, a gyógyszert be lehet juttatni a hasüregbe, a mellkasüregbe, lehet adni az agyat körülvevő folyadékba (intrathecalisan), lehet citosztatikummal átöblíteni a húgyhólyagot.

A daganatellenes készítmény egyes esetekben lehetséges közvetlenül a tumoros elváltozásba bejuttatni (intralézionálisan), valamint lehet a bőr felületére kenőcs formájában felvinni. Egy esetleges korábbi műtét kapcsán helyezhetnek az artériába (vivőérbe) is katétert, amelyen keresztül ugyancsak adagolhatják a daganatgátló szereket.

1/7 Hormonkezelések, immunterápia, biológiai válaszmódosítók
2/7 A kemoterápia alkalmazása
3/7 A kemoterápia célja és a kezelés típusai
4/7 A kemoterápiás készítmények szervezetbe juttatása
5/7 Mellékhatások I.: biológiai háttér és általános panaszok
6/7 Mellékhatások II.: hajhullás, hányinger, konkrét tünetek
7/7 Mellékhatások III.: kísérőbetegségek megjelenése

A kemoterápia mellékhatásai: biológiai háttér és általános panaszok

A daganatellenes gyógyszerek hatásmechanizmusuk miatt egyaránt hathatnak a rákos sejtekre és az egészséges sejtekre is, s ezzel magyarázható a mellékhatások kialakulása. Ugyanakkor a kemoterápiás szerek jobban pusztítják a rákos sejteket. Ennek biológiai háttere abban rejlik, hogy a tumoros sejtek az egészséges sejteknél gyorsabban osztódnak, a citosztatikumok pedig a sejtek osztódásának különböző szakaszaiban hatnak.

A citosztatikumok a keringéssel a szervezet legtöbb részére eljutnak, s amellett, hogy a kívánt hatást elérik, vagyis pusztítják a szervezetben lévő daganatsejteket, hatnak az ép, egészséges sejtekre is. A hatásmechanizmusból következően elsősorban azokra a sejtekre fejtenek ki nem kívánt hatást, amelyek az átlagnál gyorsabban osztódnak az emberi szervezetben. Ilyenek a nyálkahártya sejtek (szájban, gyomor-bélrendszerben, nemi szervek területén), a vérsejtek (fehérvérsejt, vérlemezke, vörösvértest) és a szőrtüszők sejtjei.

A mellékhatások a legtöbb esetben átmenetiek. A kemoterápiás kezelés összeállításakor és az alkalmazás gyakoriságának meghatározásakor figyelembe veszik ezeket a nemkívánatos hatásokat, s a következő ciklus bejuttatására általában akkor kerül sor, amikor a szervezet az előző ciklust már “kiheverte”.

Minden ember különböző, s a betegek eltérően reagálhatnak akár azonos fajtájú és dózisú gyógyszereket tartalmazó kemoterápiás kezelésekre is, s főleg az első kezelés előtt nem lehet pontosan megmondani, hogy az egyes betegeknél milyen mellékhatások fognak kialakulni. A kezelések során a lehetséges mellékhatások közül természetesen nem mindegyik alakul ki minden betegnél, s a mellékhatások erőssége is különböző, azok lehetnek enyhék, középsúlyosak, súlyosak, nagyon ritkán (ezrelékes nagyságrendben) életveszélyesek.

A betegek reagálását befolyásolhatja általános állapotuk, a daganatos betegség fajtája, kiterjedtsége is. A nemkívánatos hatások ellenére is a betegek többsége elég jól van ahhoz, hogy folytassa mindennapi életét, s az esetek jelentős részében a kemoterápiát érdemes úgy időzíteni, hogy a kezelést követő néhány napot a beteg pihenéssel, regenerálódással tölthesse.

A kemoterápia mellékhatásai: hajhullás, hányinger, konkrét tünetek

A kemoterápia a szervezetre ható általános mellékhatások mellett más jellemző tüneteket is kiválthat.

Hajhullás

A hajhullás a leginkább szemmel látható mellékhatás, amely gyakran azért zavarja a beteget, mert utal a betegségére. Ez a hatás azzal függ össze, hogy bizonyos kemoterápiás készítmények a hajhagymák gyorsan osztódó sejtjeit pusztítva gátolják a haj és a szőrzet növekedését. Gyakran a szemöldök, a szempilla, a nemi szőrzet, s a test egyéb helyein lévő szőrzet is kihullik.

A haj és a szőrzet elvesztése szinte mindig átmeneti, s az adott kemoterápiás szer alkalmazásának befejezése után a haj és a szőrzet visszanő. Ma már esztétikailag is megfelelő parókák állnak rendelkezésre, amelyet a kemoterápiás kezelésben részesülő betegek receptre, magas támogatási aránnyal kaphatnak meg.

Fáradékonyság

Gyakran jelentkezik fáradékonyság a kemoterápiás kezelés alatt és a kezelés utáni néhány napban, de ha ettől függetlenül is fennáll, akkor a vörösvértest számot is ellenőrizni kell (ld. lejjebb).

Hányinger, hányás

A hányinger és a hányás a beteg életminőségét leginkább befolyásoló mellékhatások közé tartoznak, azonban ezek jó része kivédhető: a hányinger és a hányás erőssége csökkenthető azokkal a gyógyszerekkel, amelyeket az elmúlt évtizedben fejlesztettek ki. Ezeket a hányáscsillapítókat a kemoterápiás kezelés előtt, alatt és után is lehet alkalmazni, injekció, tabletta vagy kúp formájában is hozzáférhetőek. A hatékony szerek tablettában vagy kúpban történő alkalmazása lehetővé teszi, hogy a kezelés után, már a kórházon kívül, otthon jelentkező hányingereket is hatékonyan lehessen kezelni.

Nyálkahártyakárosodás: afták, gyulladások és hasmenés

A kemoterápia átmenetileg károsíthatja a nyálkahárgyákat is. A szájüregben afták, fekélyek képződhetnek, gyulladások alakulhatnak ki. Az elváltozásokhoz kapcsolódó fájdalom korlátozhatja a táplálkozást, az idős beteg lehet, hogy nem tudja viselni a protézisét. Orvosa a szájnyálka hártyáján jelentkező fájdalom mérséklésére oldatokat és ecsetelőket rendelhet, szükség esetén gyulladásgátló, antibiotikus vagy gombaellenes kezelést is indíthat.

Nemcsak a szájnyálkahártyára hathatnak a citosztatikumok, hanem a nyelőcső, a gyomor és bélnyálkahártya sejtjeire is. Ennek a hatásnak része lehet a hányinger, hányás, de a bélnyálkahártya károsodása révén kialakulhat hasi fájdalom, hasmenés is. Erős, napi 5-10-szer jelentkező hasmenésnél, illetve ha a hasmenéses panaszok két napnál tovább tartanak, fontos, hogy a beteg orvoshoz forduljon további ellátása érdekében.

Ritkább tünetek: allergia, bőr- és más jellegű panaszok

A kemoterápia során ritkábban jelentkező mellékhatások közül meg kell említeni az allergiás reakciókat, a vérnyomás emelkedését vagy csökkenését, a különféle bőrelváltozásokat, kiütéseket, fényérzékenységet, a szív-, máj- és veseműködési zavarokat, a vérben ion-eltérések jelentkezését (a kálium, nátrium, kalcium szint változása), a fejfájást, a tapintás és az ízérzékelés zavarait. Nemcsak a daganatos alapbetegség hajlamosíthat mélyvénás trombózisra és egyéb embóliás eseményekre, hanem bizonyos kemoterápiás szerek alkalmazása is emelheti ennek kockázatát.

A kemoterápia mellékhatásai: kísérőbetegségek megjelenése

A kemoterápiában alkalmazott gyógyszerek nemcsak közvetlenül válthatnak ki nem kívánt mellékhatásokat, hanem a szervezet működésének megváltozásával megjelenhetnem olyan betegségek is, amelyek ugyancsak az alkalmazott készítményekkel hozhatók összefüggésbe.

A vérsejtek számának csökkenése: vérzés, vérszegénység és más kísérőbetegségek

A vérsejtek számának csökkenése a citosztatikus szerek csontvelő sejtekre gyakorolt hatásával függ össze, mivel a csontvelő sejtvonalai is gyorsan osztódó sejtek, hiszen ezek biztosítják a keringés számára a fehérvérsejteket, vörösvérsejteket, vérlemezkéket, amelyek az egészséges szervezetben is folyamatosan termelődnek és pusztulnak.

A csontvelő károsodásán keresztül kialakuló sejtszám-csökkenés közül leggyakrabban a fehérvérsejtszám csökkenése észlelhető, de a vér alakos elemei közül csökkenthet a vérlemezkék (trombociták) száma és a vörösvérsejt szám is. Ennek a mellékhatásnak a követésére az orvos a kemoterápiás kezelések közötti időben vérképellenőrzést rendelhet el.

Az alacsony fehérvérsejt szám mellett a szervezet fogékonyabb a fertőzésekre, lázas állapot, torokgyulladás, hörghurut, tüdőgyulladás hólyaghurut alakulhat ki. Amennyiben a beteg ilyen tüneteket tapasztal, fontos, hogy forduljon orvosához, aki általában vérképvizsgálat során ellenőrzi a fehérvérsejt számot, s amennyiben az alacsony, a fehérvérsejtek számát emelő injekciókat rendelhet el, hogy a laborértékek rendeződjenek.

További vizsgálatokra is szükség lehet (vizelet vizsgálat, mellkas röntgen, a vérből úgynevezett tenyésztési vizsgálatok elvégzése). Ezek ismeretében az orvos dönt arról, hogy szükséges-e antibiotikumos kezelést indítani, illetve a beteg állapota és a vizsgálati eredmények szükségessé teszik-e a beteg kórházi felvételét.

Az alacsony vérlemezke (trombocita) szám szövődménye vérzés lehet, amely a bőrön tűszúrásszerű vagy nagyobb bevérzések alakjában jelentkezhet, de kialakulhat orrvérzés, véres széklet, véres vizeletürítés. Ezeknél a panaszoknál azonnal orvoshoz kell fordulni. Amennyiben nagyon alacsony a trombocitaszám, ez vérkészítmény formájában pótolható, s így ki lehet védeni a súlyosabb vérzéses szövődmények jelentkezését is.

A vörösvérsejt szám csökkenésekor vérszegénységről (anémia) beszélünk. A vérszegénység során csökken a vörösvérsejtek száma, illetve csökken a vérben a hemoglobin szint. (A vörösvérsejt legfontosabb eleme a hemoglobin, amely vasat tartalmaz, s fontos szerepe van az oxigén szállításában.)

Vérszegénység esetén a beteg sápadt, fáradékony, szédülés, fülzúgás jelentkezhet, terhelésre (mozgás, lépcsőzés) fulladás, mindemellett aluszékonyság, vérnyomáscsökkenés, szapora pulzus jelentkezhet, aminek az a magyarázata, hogy a szervezet a szív fokozott működése révén próbálja biztosítani a szövetek számára a megfelelő oxigénellátást.

A vérszegénység kezelésére az orvos általában transzfúziót rendel, bizonyos betegség illetve kezelés típusoknál ugyanakkor lehetőség van eritropoetin injekció rendelésére is. (Az eritropetin egy olyan hormon, amely a vesében termelődik, és a vöröscsontvelőben serkenti a vörösvérsejtek termelődését.)

Maradt még kérdése?

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top