Bizonytalanul: májáttétes, csontáttétes mellrák

Anyósomnak 2010. szeptember elején spontán válltörése volt. A további vizsgálatok kiderítették, hogy elsődleges rosszindulatú emlődaganata van, csontáttétekkel, ill. májáttétekkel. Levették a jobb mellét, a nyirokcsomóját is kivették, sajnos mindegyikben rosszindulatú elváltozás volt. Felkelni sem volt ereje. Nagy nehézség árán, segítséggel jutott csak el a pár méterre levő wc-re, mosdatni kellett, fájdalmai voltak.

Elkezdték nála a kemoterápiát és a csontjára is kapott gyógyszert. Pár hét múlva újra kezdte magát önállóan ellátni, a fájdalomcsillapító szedése is a minimumra csökkent, szinte nem is kellett szedni. A három havi ellenőrző vizsgálatok is mindig daganatcsökkenést mutattak, ill. a májon levő daganatok mérete nem csökkent, de újabbak sem keletkeztek máshol sem. Legutóbb is ez volt az eredmény. Azonban Anyósom hányingerre, émelygésre, fáradságra panaszkodik, nem tud enni, szinte jártányi ereje sincs, sokat fekszik. Az Apósom azt mondogatja, hogy nem éli meg a Karácsonyt.

A férjemmel tanácstalanok vagyunk, mert az eredmények nem rosszak. 45 alkalommal volt kemón, heti egyszer megy, de azt mondja a kezelőorvos, hogy 2 ér 1-et. A hosszú kemoterápia eredménye ez az állapot vagy valóban fel kell készülnünk a legrosszabbra? A májáttét okozhatja ezt? A legnagyobb májáttét 5,5 cm, de sok van apróbb.

A kezelőorvossal kellene megbeszélni, hogy véleménye szerint mi okozza ezt az állapotot, illetve az orvosi dokumentációban is lehetnek ezeket magyarázó leletek. Esetleg a háziorvos is segíthet ezek értelmezésében.

Azt, amit levelének első felében leír, hogy tavaly a kemoterápia megkezdése után anyósa jelentősen javult, ágyban fekvő betegből ismét önálló, önmagát ellátni tudó emberré vált, és nem vagy alig szorult fájdalomcsillapítókra, az az onkológiai kezelése (kemoterápia, csontokra adott kezelés) eredménye volt.

A kemoterápiát azért kapta-kapja hosszan, mert a daganat – a tünetek enyhülése ellenére is – az elmúlt évben is aktív volt, s csak a folyamatosan alkalmazott kemoterápiás kezelésekkel lehetett eddig változatlan állapotban tartani, vagyis a rosszabbodását, a gócok növekedését legalább átmenetileg gátolni, a rosszabbodást késleltetni. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen sajnos, hogy a mostani állapotromlás a daganat rosszabbodásának (progressziójának) a jele, s lehet, hogy a tumor immár érzéketlenné vált az alkalmazott kemoterápiás kezelésekre.

A májáttét, illetve az esetleg növekvő áttétek, romló laboreredmények mellékhatása is lehet a hányinger, hányás, és a gyengeség is lehet az előrehaladott, s előrehaladó daganatos állapot következménye.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
A májáttét tünetei
Csontáttétek
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Rekonstrukciós sebészet: a szike elvette, a szike visszaadja?
Nem minden nő választja az emlőmegtartó műtétet
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Emlőrák: hormonterápia és kemoterápia
Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Mellrák, volumenkorlát: a történet vége?
Mell amputálása, tiltakozás
Melldaganat, végleges szövettan
Mellrák kezelések sorrendje
Félelem emlőrák áttétjétől, bélpanaszok
Kiújult mellrák, sorstársak

Kiújult, áttétes mellrák

Csontáttétes mellrák 60 évesen

Emlőrák, fájdalmas csontáttétek
Csontáttétes mellrák
Csontáttétes emlőrák: mi szabad?
Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Mellrák bizonytalanságai
Mellrák: in situ ductalis carcinoma
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top