Emlőműtét utáni kontroll leletei

54 éves vagyok. A családban nem volt emlőrák. Tavaly kiújult a colitisem, elég erős gyulladásom volt e téren, szteroidot szedtem életemben először. Közben végbél sipoly és végbél tályog is volt, amit műtöttek tavaly augugusztusban. A szteroid szedése sok-sok mellékhatással járt, ami lelkileg, testileg egyaránt megviselt. Hosszú ideig depressziós voltam, még a gyógyszer szedése után is. Aludni nem tudtam, nagyon sokáig szigorúan diétáztam. Novemberben (szeptemberben kezdtem) tudtam elhagyni a szteroidot. Rá 2 hétre találtam a mellemben egy csomót, amiből biopsziát vettek. Az eredmény januárban lett meg. Majd jött a műtét az Onkológiai Intézetben.

Március 25-én volt az emlőműtétem. Histológia: metaplasticus ca., high grade instraductalis és invaziv ductalis ca. komponenssel, mesenchymális defferencióval, intraductalis papillomához asszociáltan. HG III. pT1b (10mm) pNO(0/1sn), ER, PGR és HER2 neg., Ki67 20-30%

A műtét után gyorsan gyógyultam, már másnap szinte egész nap sétáltam, a seb is gyorsan gyógyult, lelkileg is jó állapotban voltam. Az onkológus elküldött a mammográfiára, és emlő ultrahangra.

A leletek az alábbiak :
Mammográfia leletértékelés:
Az operált jobb emlőben recidiva nem látszik. A külső-felső negyed ismert benignus meszesedése változatlan. A bal emlőben eltérés nincs. R2

Ultrahang leletértékelés :
Az operált jobb emlő belső negyedei határrégiójában 11 mm-es többrekeszes cysta van. Retroareolarisan kissé cranial felé esve 5 mm-es echomentes cysta látható. Recidíva nem látszik. A műtéti hegvonal síkjában a belső -kp. harmad átmenet régiójában 3 mm-es echomentes cysta látható. A mellkasfalon nyirokcsomó megnagyobbodás nincs. Az axilla szabad. A bal emlőben eltérés nincs. Az axillában pathológiás nyirokcsomó nem ábrázolódik. U-2

A tumormarker:
CA 125 9,1
CA 15-3 11,3
CA 19,9 6,3
CEA folyamatban
2 hét múlva lesz onkológus. Szeretném tudni a lelet értelmét, és azt, hogy mi vár rám!

A leveléből nem derül ki, hogy a mammográfia, ultrahang, tumormarker vizsgálati eredmények mikor készültek. Feltételezzük, hogy az utóbbi időben, és nem a márciusi műtétet követően.

Az emlő röntgen vizsgálatán (mammográfia) jóindulatú (benignus) meszesedést láttak a mell külső-felső negyedében. Az emlő ultrahang vizsgálat több cisztát mutatott, részben a belső negyedek határán, részben az emlőbimbó mögött (retromamillarisan). Az, hogy receidiva nem látszik, azt jelenti, hogy a daganat kiújulására jellemző kép nem látszik. Az axilla a hónalj latin neve, itt sem láttak kóros eltérést, kóros (patológiás) nyirokcsomót.

Azt, hogy a tumormarker-vizsgálatok normál tartományban vannak-e, az egyes laborokban használt normál értékek alapján lehet megmondani, amit általában a leleten is feltüntetnek. Az Ön levelében leírt tumormarker eredmények a szokásos laboratóriumi normál tartományban vannak, de nem tudjuk, hogy a laborban, ahol a vizsgálat készült, pontosan mi a normál érték, tehát teljesen biztosan normálnak ezeket az értékeket a referencia-határok ismerete nélkül nem mondhatjuk. Az emlő betegségeiben elsősorban a CA 15-3 és kiegészítésként a CEA tumormarkereket nézik.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Kontrollvizsgálat: vérkép, tumormarker, képalkotás
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Rekonstrukciós sebészet: a szike elvette, a szike visszaadja?
Nem minden nő választja az emlőmegtartó műtétet
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Emlőrák: hormonterápia és kemoterápia
Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Előre jelezhető az emlőrákműtét utáni súlyos fájdalom

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Emlőműtét, tumormarker
Mellrák tumormarker ingadozása
Emlőműtét, emlődaganat lelete
Emlőműtét, kontrollvizsgálatok
Melltumor kontroll CT eredmény
Bénító hátfájás mellrák után
Csontáttétes mellrák
Emlődaganat, csontáttét, köhögés, fájdalmak, 43 év
Mellrák 43 évesen
Tüdő- és csontáttétes mellrák
Tüdőáttétes emlőrák CT lelete
Áttétes emlődaganat 3 év tünetmentesség után
Bizonytalanul: májáttétes, csontáttétes mellrák
Mellrák, volumenkorlát: a történet vége?
Mell amputálása, tiltakozás
Melldaganat, végleges szövettan
Mellrák kezelések sorrendje
Félelem emlőrák áttétjétől, bélpanaszok
Kiújult mellrák, sorstársak

Kiújult, áttétes mellrák

Csontáttétes mellrák 60 évesen

Emlőrák, fájdalmas csontáttétek
Csontáttétes mellrák
Csontáttétes emlőrák: mi szabad?
Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Mellrák bizonytalanságai
Mellrák: in situ ductalis carcinoma
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top