Hasnyálmirigy műtét utáni esetleges áttét?

Édesanyám hasnyálmirigy műtéte után Gemzar kemoterápiát javasoltak, az első kezelés utáni napon rögtön CT-vel is ellenőrizték a műtét óta esetleges változásokat (4 héttel a műtét után).

A CT eredménye az alábbi: a cholecystát, pancreasfej régiót, duodenumot eltávolították. A műtéti területen az epehólyag-ágyban a májkapuban és az anastomosis környezetében a zsírszövet kifejezetten beszűrt, ödémás, mely a megítélést nehezíti, halmozó falú tályog nem mutatható ki. Egyértelműen kórjelző halmozó szövetszaporulat a pancreasfej régióban nem ábrázolódott, a Wirsung-vezeték a megtartott szerkezetű test és cauda területén csupán ábrázolódik, de nem tág. A gyomor nem distendált. A stentet már nem tartalmazó choledochusban és az intrahepaticus epeutakban a műtétnek megfelelően levegő látható. A choledochus a májkapuban 10 mm, ettől distalisabban 8 mm, az intrahepaticus epeutak a jobb lebenyben centralisan 4 mm-esek, a bal lebenyben 5 mm-esek, perifériás epeút-tágulat nem látható.

A máj bal lebeny III. segmentumában megjelent egy kontrasztos sorozatokon azonosítható, elmosott szélű 8×7 mm-es hypodensitas, máshol a máj homogénnek látszik. Kórosnak imponáló nyirokcsomó nem jelent meg.

A kismedencében is kevés szabad folyadék látható, max. 1,5 cm vastagságban. Széles rectus diasthasis látható, a kp. vonalban a köldök magasságában az elvékonyodott hasfal elődomborodik, a colon transversum és a hasfal közt egy axialisan 65×40 mm-es, cranio-caudalisan 53 mm-es, vastag fallal határolt infiltrált zsírszövettel és középső részén 34×10 mm-es kissé magasabb denzitású (28HU) folyadékgyülemmel kitöltött körülírt képlet jelent meg. Ez a colontól sem választható jól el. Egyébként változatlan status.

Vélemény, összehasonlítva a preoperatív CT vizsgálattal: a fent jelzett műtétek utáni állapot, a műtéti régióban kifejezett, kiterjedt zsírszöveti oedemával, beszűrtséggel, mely tekintettel arra, hogy a műtét kb. egy hónappal ezelőtt volt, kórosnak tartható, gyulladás jele lehet. Rectus diasthasis, az elvékonyodott hasfal mentén a köldök régiójában szintén gyulladásos eltérés jelent meg, centrálisan kevés sűrűbb folyadékgyülemmel (hasfali körülírt gyulladás, esetleg gyulladt epiploicus appendix?). A máj bal lebenyben megjelent képlet met-re suspect.
Mérsékelten tágabb centralis epeutakban és a jelzetten tágabb choledochusban postop. statusnak megfelelő levegő. Cystae renis l.u. kevés kismedencei szabad folyadék. ”

Ez ha jól értelmezem máj-áttét? Illetve van még benne néhány kifejezés, ami elképzelhető, hogy csak a műtét következménye vagy egyéb kóros probléma is fennállhat? Mi lehet a teendő? Ilyen rövid időn belül elképzelhető egy máj-műtét? Vagy a kemoterápia végén ellenőrzik majd a változásokat? Milyen vizsgálattal lehet megbizonyosodni arról, hogy valóban máj-áttét áll fenn?

Édesanyjánál a kemoterápia megkezdésekor úgynevezett státuszrögzítő (állapotfelmérő) CT vizsgálatra került sor, hogy a kezelés során a későbbiekben legyen mihez hasonlítani az újabb vizsgálatok képeit, hiszen a műtét után változik a hasban a helyzet.

A CT leírás alapján felmerül (suspect = gyanús) valóban, hogy a májban áttét vált láthatóvá. A többi leírt elváltozás nagy valószínűséggel a műtéttel összefüggő elváltozás, illetve gyulladás, de ezeket is majd ellenőrizik a kontroll CT vizsgálatnál.

A hasnyálmirigy daganatok leggyakoribb áttétképző helye a máj. Hasnyálmirigy-daganat esetében nem szokás műtéttel eltávolítani a májáttétet, mert általában többszörös gócokról van szó, csak még nem mindegyik látszik. De hogy konkrétan most ezzel a gyanús góccal mi a teendő, leginkább a kezelőorvossal beszélhetik meg. Akár áttét van a májban, akár a műtét utáni, “áttét nélküli” kezelésről van szó, a jelenleg megkezdett kezelés jelenti a szokásos kemoterápiás kezelést, tehát valószínűleg a pár hónap múlva végzett kontroll hasi CT vizsgálattal értékelik majd ismét a máj állapotát.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Hasnyálmirigyrák
A májáttét tünetei
Májáttét: sebészi, onkológiai, radiológiai kezelés
Kemoterápia: házi és kórházi praktikák
Rettegett hányinger: hogyan kerülhetjük el?
Óvatosan a diétákkal, a rák nem a böjt ideje!
Alultáplált betegek a kórházakban
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Hasnyálmirigy világkonferencia Szegeden
Keresik a hasnyálmirigyrák időbeni felismerésének módját
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Áttétek: gátat kell vetni a rák szétterjedésének

Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések

Előzmények:
Hasnyálmirigyrák műtét utáni kemoterápia
Hasnyálmirigyrák: daganatműtét utáni szövettan
Hasnyálmirigyrák: daganatműtét után
Hasnyálmirigyrák: daganatműtétre várva
Hasnyálmirigyrák feji végű – talán kezdeti?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Epekőből kiindult hasnyálmirigyrák? – nehéz gyász
Epekőből indult hasnyálmirigyrák?
32 évesen hasnyálmirigy nélkül – 2.
32 évesen hasnyálmirigy nélkül
Hasnyálmirigyrák és késlekedés
Hasnyálmirigydaganat lefolyása
Hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigy farok daganat
Előrehaladott hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigy daganat: mennyi idő van hátra?
Hasnyálmirigyrák és vizesedés
Hasnyálmirigyrák!?
Hasnyálmirigyrák-műtét
Hasnyálmirigy panaszok
Lehet élni hasnyálmirigy nélkül?
Hasnyálmirigyrák: lehet még kezelni?
Hasnyálmirigy-fej rák
Hasnyálmirigyrák és morfin
Hasnyálmirigyrák és morfium
Hasnyálmirigyrák esélyei
Hasnyálmirigyrák gyógyítás, EGFR kezelés
Hasnyálmirigyrák és hasvízkór
Hasnyálmirigyrák, hasvízkór
Hasnyálmirigyrák, aggresszió
Hasnyálmirigyrák műtéte
Meg kell mondani a bajt?
Áttétes hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák 2.

Top