Heredaganat utáni gyermeknemzés

2010. október 28-án eltávolították a párom bal heréjét, a szövettan rosszindulatú lett, de áttét nem volt sehol. Az orvos azt mondta, ez a rosszindulatú daganatok közül is a jobb fajtákhoz tartozik, de azért 2 kemoterápiát kapott.

Folyamatosan járunk kontrollra (vérvétel, CT, UH, mellkas Rtg), minden eredmény jó, mindig csak egy valami aggaszt, hogy minden UH papíron szerepel mindig, hogy a jobb herében számos apró echodús képlet ábrázolódik, és mindig azt mondják, hogy nincs semmi baj. Igaz ez?

Nagyon aggódom, mert ő most 30 éves, én meg 23 éves, és még ezután szeretnénk gyermeket, mert azt mondták, hogy attól, hogy a bal herét eltávolították a jobb egészséges és termel elég spermát, de ha ezt írja az ultrahang, akkor félnem kell?

A gyermekvállalással kapcsolatos kérdéseket a párját ellenőrző onkológussal kellene megbeszélni, mert ehhez ismerni kell minden körülményt, s nem lehet általános választ adni.

Daganatos betegségeknél egy esetleges gyermekvállalásnál mindig figyelembe kell venni azt is, hogy a betegségnek van kiújulási kockázata, még akkor is, ha az adott rosszindulatú betegség a jobb fajták közé tartozik.

Az onkológus amikor azt mondja, hogy “nincs semmi baj”, akkor ezt legtöbbször “onkológus szemmel” mondja, vagyis arra gondol, hogy nincs betegség kiújulásra utaló tünet. Azt, hogy az apró echodús képleteknek van-e jelentősége a nemzőképesség szempontjából, ezek alapján nem lehet biztosan megmondani. Az ellenoldali here valóban termel spermiumot, de lehet, hogy pl. andrológiai vizsgálat szükséges annak megállapításához, hogy a spermiumszám elegendő-e a gyermeknemzéshez.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Here- és hímvesszőrák
Hererák: megelőzni nem, gyógyítani lehet
A herék önvizsgálata
Az önvizsgálat nem a nők “kiváltsága”
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Onkológiai kislexikon (2.): tumormarkerek
Kontrollvizsgálat: vérkép, tumormarker, képalkotás

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Hererák: van nyirokérinvázió?
Heredaganat, csontdaganat
Csírasejtes daganat 23 évesen
Heredaganat, tumor a mellüregben
Heretumor 22 évesen, vérkép
Csírasejtes heredaganat
Csomók a férfi mellben hereműtét után
Gyermeknemzés vagy spermabank?
Családalapítás egyik here eltávolítása után

Kemoterápia utáni gyermekvállalás
Hereeltávolítás utáni kezelések
Gyermeknemzés sugár után
Gyermeknemzés hererák után
Kemoterápia és spermiumok
Hererák: 2 hónap után van esély a gyógyulásra?
Hererák és ejakuláció
Áttétes hererák 19 évesen
Hererák terápiája
Hereműtét után kemoterápia
Áttétes hererák 22 évesen
Eltávolított here
Hererák és mellkasfájdalom
Hererák kiújulása
Felépülés a hererákból
Hereműtét utáni pszichoterápia

Top