Meddig lesznek egészségesek a magyar fiatalok?

Minden ötödik magyar 15 éves hetente legalább egyszer rágyújt, míg Európában átlagban ez csak minden tizedik fiatalra jellemző. A magyar 15 évesek több mint harmada legalább kétszer volt már részeg életében és e tekintetben csak Dánia előzi meg hazánkat.

A dohányzási és alkoholfogyasztási arányok a tinédzserek körében Magyarországon csökkentek 2010-hez képest, derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iskolás gyermekek körében végzett új páneurópai felmérésének hazai adataiból. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által vezetett kutatás eredménye szerint viszont a nemzetközi átlagokhoz képest nem javultak eredményeink: még mindig kedvezőtlenebbek mind a dohányzás, mind az alkohol tekintetében.

Az iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása elnevezésű, az Egészségügyi Világszervezettel együttműködésben megvalósuló nemzetközi kutatásban a 11, 13, 15 és a 17 éves iskolába járó gyermekeket kérdezték meg egészségi témakörökben egy reprezentatív adatfelvétel során.

A túlsúlyos magyar fiatalok aránya nem változott – mintegy 20 százalék a 11-15 évesek körében –, ez európai viszonylatban közepesnek mondható. A táplálkozási szokásokban azonban kedvező változást is tapasztaltunk: nőtt a zöldségféléket naponta fogyasztók száma, ez ebben a korosztályban minden harmadik magyar fiatalra jellemző. Kismértékben csökkent azoknak a száma is, akik naponta fogyasztanak cukortartalmú üdítőitalokat és édességeket, a fiatalok körében minden negyedik eszik rendszeresen ilyen terméket.

Mérsékelt, de javuló tendencia látható a testmozgás gyakoriságában: a semmit vagy nagyon keveset mozgó tanulók aránya csökkent, jelenleg 28 százalék. Némileg csökkent a sokat, naponta legalább 2 órát televíziót nézők aránya, hétköznapokon több mint a tanulók fele, hétvégén 80 százaléka tölti ezzel az idejét.

A magyar fiatalok nemzetközi viszonylatban magas arányban értékelik egészségüket rossznak vagy éppen csak megfelelőnek. A gyakori egészségi panaszok (pl. fejfájás, gyomorfájás, ingerlékenység, fáradtság, elalvási nehézségek) előfordulása azonban átlagosnak mondható Európában. Idehaza vizsgálták a serdülőkorúak hangulati problémáit, depresszív érzéseit is. E tekintetben kedvezőtlen változást tapasztaltak: 2010-ben a 15 éveseknek mintegy negyede, 2014-ben azonban már közel harmada számolt be hangulati zavarokról.

Illusztráció: Wikipedia

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top