Melanoma: miért nem éljük túl többen!?

Nálunk évente csaknem kétezer esetben születik új melanoma diagnózis és átlagosan 750 esetben végzetes kimenetelű a betegség. 2010-ben is munkanapon, május 3-án hétfőn rendezik meg az európai kezdeményezéshez csatlakozva a Melanoma Napot, hogy így figyelmeztessenek az egyik leggyilkosabb rákfajta megelőzésének lehetőségeire.

Bár az anyajegyek ellenőrzésére, a szűrésre bármelyik nap rendelési idejében rendelkezésre állnak a szakképzett bőrgyógyászok, akik a kampány napját választják, azok a ww.melanomanap.hu weboldalon tájékozódhatnak a hozzájuk közel eső vizsgálóhelyekről, illetve a (06-40) 900-600-as telefonszámon egyeztethetnek időpontot a vizsgálathoz, amelyhez ez a regisztráció szükséges.

Amint a Weborvos összefoglalójából kiderül, az eddigi rendezvényeken kitöltött kérdőívek tanúsága szerint leginkább a városlakó, közép és felsőfokú végzettségűeket sikerült megszólítani a világnapi üzenettel, ők jelentkeztek legnagyobb számban a szűréseken, de a 2009-ben első alkalommal hétköznapon szervezett akcióban sikerült a kistelepüléseken élőket is elérniük a szűréssel, tanácsokkal, és több magánrendelő is csatlakozott az akcióhoz.

Az agresszív, hamar áttétet adó, így magas halálozási mutatókkal elborzasztó rákfajta jelentkezése 20-30 éves korban a leggyakoribb, az éppen ennyi idős nők vezetik a betegség halálozási listáját, amiért nem csak a betegség természete okolható, hanem az is, hogy az esetek többségében már a harmadik stádiumában ismerik fel meglétét.

A korán felismert, azaz időben kiszűrt esetekben a melanoma jól gyógyítható, ezt bizonyítja, hogy Ausztráliában, ahol hat-hétszeres a betegség megjelenésének kockázata, így a megelőzésével, felismerésével is törődnek, a halálozás a magyar adatok töredéke, a túlélés 90-93 százalékos. Nálunk évente csaknem kétezer esetben születik új diagnózis és átlagosan 750 esetben végzetes kimenetelű a betegség.

Kapcsolódó cikkek:
Anyajegyek
Bőrrákok
A bőr rendszeres vizsgálata, az anyajegyek figyelése
Miért nem lesz minden anyajegyből daganat?
Daganatok jellemzői
Bőrrák előtt Paget-kór
Bőrrák: a Merkel-sejtes carcinoma
Bőrrák: a bőrgyógyász életet menthet

Top