Mi az a Damoklész kardja szindróma, s mit tehet ellene egy rákbeteg?

Illusztráció: Wikimedia.org

Aki Damoklész kardját érzi a feje felett, úgy érzi, hogy bármikor lesújthat rá egy sorscsapás. Az eredeti történet az ókori római Cicero egyik művében olvasható. Az anekdota szerint a király azzal érzékeltette egyik alattvalójával, hogy a trónnal együtt veszély és fenyegetettség is jár, hogy miközben minden földi jóval elhalmozta, a feje fölé egy lószőrre kötött kardot lógatott. A daganatos betegek számára a betegség kiújulása, a rosszabbodásról szóló diagnózis vagy az áttétek megjelenése az a fenyegető veszély, amelyet Damoklész kardjaként fejük fölött érezhetnek.

A Damoklész kardja szindróma tehát a szorongás egy jellegzetes formája, amely olyankor is gyötörheti a beteget, amikor félelmének aktuálisan nincs orvosi alapja. A szorongás jellemzően felerősödik a kontrollvizsgálatok közeledtével, illetve ha valamilyen új panaszt észlel a beteg. Akár enyhe, mindennapi tüneteket, náthát, gyomorrontást, néhány napos köhögést, szédülést is rögtön összefüggésbe hoznak a rákkal. Ez az érzés abban is gyökerezhet, hogy a rákbetegség kezdetén is előfordulhattak olyan tünetek, amelyeknek először nem tulajdonítottak jelentőséget.

A panaszokat persze nem szabad elbagatellizálni sem, mert azok lehetnek olyan betegségek, mellékhatások előjelei is, amelyek mielőbbi kezelést igényelnek. Ezért fontos, hogy a beteg és a családtagok tisztában legyenek azzal, hogy adott kezelés mellett milyen mellékhatásokra számíthatnak rövid és hosszú távon, s melyek azok az esetek, amikor akár soron kívüli orvosi kontroll indokolt.

A szorongás nagyon sok erőt felemészt, s rontja az életminőséget, beszűkíti a beteg életterét. Azt kell elérni, hogy az egészséges gyanakvás („onkológiai éberség”) fenntartása mellett ne a félelem uralja a mindennapokat.

Illusztráció: Wikimedia.org

Forrás: 200 válasz a vastagbélrákról és végbélrákról

Ide kattintva kövesse rovatunk frissítéseit a Rákgyógyítás.hu Facebook csatornáján!

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top