Nemzetközi összefogás a rákkutatásért

Tizenegy ország részvételével megalault a Dél-, és Kelet-Európai Onkológusok Kutatócsoportja (SEEROG). A tudományos társaság célja olyan nemzetközi szakértői platform kialakítása, amely partnere lehet a régióban működő kutatócsoportoknak és egyben ráirányíthatja a figyelmet az onkológiára, valamint az újfajta kezelésekre.

A SEEROG tagországai a speciálisan a régióra szabott klinikai kutatások arányának növelése mellett kötelezték el magukat, ennek elősegítése érdekében egy olyan adatbázis létrehozásáról döntöttek, amely révén mind a betegség előfordulásáról, mind az aktuális klinikai kutatásokról tájékoztatják egymást. Az alapítók reménye szerint az összehangolt együttműködés nyomán dinamikusabbá válhatnak a kutatói kapcsolatok, s az eredmények hamarabb megjelenhetnek a napi betegellátás gyakorlati szintjein is.

A SEEROG-nak Magyarország mellett Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Montenegro, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Törökország a tagja, a hazai kutatókat a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai osztálya és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet képviseli.

A 2008 októberében alakuló ülését Budapesten tartó SEEROG alapítói leszögezték: ugyan európai és állami szinten egyaránt születtek stratégiák a rákbetegség ellen, az európai országok azonban jelentősen különböznek az onkológiai kezelések színvonalában. Szakadék húzódik a régi és az új EU tagok, a fejlett és a fejlődő országok között, ez a különbség pedig a gyógyulási esélyekben, azzal összefüggésben pedig a halálozás nagyobb arányában is megmutatkozik.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai osztályát irányító prof. dr. Bodoky György, a SEEROG egyik alapítója, a szerveződés ötletgazdája úgy fogalmazott: “vitathatatlan a lemaradásunk az Európai Unió átlagától, Magyarországon pedig különösen rossz a helyzet. A térség problémái javarészt közösek, azokra a válaszokat helyben kell megtalálni, ezért van szükség önálló kutatási stratégiára.”

1/2 Nemzetközi összefogás a rákkutatásért
2/2 Deklaráció a rák ellen

Deklaráció a rák ellen

A SEEROG alapítói egy 10 pontos deklarációban foglalták össze a legsürgetőbb, legfontosabb teendőket és célkitűzéseket:

1. Lebontani a falakat, felszámolni az előítéleteket, s az emberekkel megértetni, hogy a daganatos betegségek gyógyíthatóak

2. Létrehozni egy klinikai vizsgálatokat összesítő adatbázist, amely segíthet a Dél-, és Kelet-Európára jellemző daganatos betegségekkel szembeni hatékony küzdelemben

3. Fejleszteni az egészségügyi szolgáltatásokat, elősegíteni a korai felismerést, aminek eredményeként mind többen élhetik túl a rákot

4. Elérni, hogy a gyógyuláshoz szükséges kezelés mindenki számára hozzáférhető legyen

5. Minden lehetséges eszözzel támogatni a klinikai kutatásokat és kihasználni a nemzetközi tudományos együttműködésben rejlő lehetőségeket

6. Csökkenteni az időt a kutatás és a kezelés között, hogy ne legyen késlekedés a korai felismerés és a kezelések legkorszerűbb eszközeinek alkalmazásában

7. Megismertetni a közvéleményt a daganatos betegségekkel, s ösztönözni az embereket arra, hogy rendszeresen járjanak szűrésekre és törődjenek egészségükkel

8. Bevonni a betegeket a gyógyításba, hogy annak aktív részesének és ne passzív alanyának érezzék magukat

9. Minimálisra csökkenteni a kezelések okozta fizikai, pszichés és szociális terheket

10. Szoros és folyamatos együttműködést kialakítani a sajtóval annak érdekében, hogy az emberek megértsék mit tehetnek a daganatos betegségek megelőzése érdekében

Kapcsolódó cikkek:
Az emberek fele rákbeteg lesz?
Kinek jusson korszerű gyógyszer?
Itthon többen halnak meg rákban mint máshol
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől

Top