Nincs mit szégyellni a rákbetegségen!

Ki segít az onkológia falain kívül a daganatos betegeknek? Sokan a mai napig nem vállalják fel nyilvánosan, ha rákkal szembesülnek, s az előítéletektől való félelem miatt távol maradnak a betegkluboktól is, pedig ott a praktikus információk mellett testi-lelki támaszt nyújthatnak a rákellenes küzdelemhez. Az augusztus 30-i szolnoki Civil Kavalkádon a megye betegeit összefogó egyesület önálló standot állít, hogy minél többekhez eljusson a remény üzenete.

– Szerencsére sok betegünk tud mesélni arról, hogyan küzdött meg sikeresen a rákkal – jelenti ki Furcsa Józsefné, a „Rák Ellen, -Együtt, -Egymásért” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesület elnöke annak kapcsán, hogy a betegszervezet saját standdal vesz részt a szolnoki Civil Kavalkádon, s igyekszik tenni az ismeretterjesztésért és az előítéletek csökkentéséért.

– Be kell mutatni a reményt adó eseteket, de nem festünk rózsaszín képet a rákról, hiszen sok tagunkat elvesztettük már mi is a működésünk 25 éve alatt. Viszont ha valakinek nem sikerül meggyógyulnia, akkor sem mindegy hogyan telnek a betegséggel töltött évei. Az önkénteseinkkel abban segítünk, hogy a lehető legtöbb információ rendelkezésre álljon, s úgy a betegeknek, mint a családtagoknak mindig legyen kihez fordulniuk kérdéseikkel, illetve ha beszélgetni szeretnének a félelmeikről, a lehetőségeikről olyan sorstársakkal, akik átélték már mindazt, amin ők keresztülmennek – fogalmaz Furcsa Józsefné.

Cimkék ,

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top