Kiújult hererák, összeomlás (jelige: Macsek)

Egy nagyon jó barátom van bajban. Nem tudom, hogyan is segítsek neki. 3 éve kellett megoperálni, mert gyerekkorában nem került helyére az egyik heréje. Műtét után kemoterápiát kapott. Azóta teljesen rendben volt. Az utóbbi 2 hónapban panaszkodott gyomorfájásra, fogyásra. Először a sok idegeskedésre gondoltunk, mert megromlott a magánélete. De a fájdalmak erősödtek, ezért elment orvoshoz. MR vizsgálaton is volt, ahol találtak egy foltot, ami még pici, fél cm, de azt mondták, valószínű, hogy kezdődő daganat a gyomorfalon. Elkezdték a sugárkezelést nála. Ő teljesen összeomlott. Senkivel nem akar beszélgetni semmiről. Csak azt hajtogatja, hogy ő még csak 33 éves, és nem akar meghalni, mi lesz a fiával, stb.

Nem vagyok járatos ezekben a dolgokban, de nem kellett volna egy gyomortükrözést végezni nála? Valóban nagyobb az esélye a daganatokra az előzmények miatt, mint másoknak? Ilyenkor a sugárkezelés a leggyorsabb gyógymód? Persze kapott gyógyszereket is. Olyan hirtelen jött ez az egész. Valahogy vigasztalnom kéne, meg bátorítanom, de nem tudom mit mondjak neki. Milyen esélyei vannak? Hogyan tudok segíteni neki?

Amennyiben a gyomorfalon kívül van a „csomó” vagy a gyomor melletti nyirokcsomókban valószínűsítenek daganatot, azt a gyomortükrözés nem mutatná ki. De természetesen a részletes MR lelet ismerete nélkül nem lehet megmondani, pontosan hogyan értékelték a hasi felvételeket. Az esetleges hererákos kiújulást alátámaszthatják tumormarker vizsgálatok is (AFP, vagyis az alfa föto-protein, illetve a B-HCG, a béta humán koriaogonadotropin hormon), és még több más eredmény, ami miatt az onkológusok komplex daganatgátló kezelést indítottak.

Egy hererákos betegnél, még ha a betegség kezdetén kicsi is volt a daganat, tehát nem törte át a here tokját, nem adott a vérerekbe kicsiny áttéteket, vagyis jók voltak az esélyek a teljes gyógyulásra is, fennáll a veszélye, hogy kiújul a betegség, ezért is van szükség rendszeres onkológiai kontrollvizsgálatokra.

Természetes pszichológiai reakció, hogy a barátja összeomlott, hiszen gyógyultnak hitte magát, és kiderült, hogy a betegség valószínűleg szétterjedt a szervezetében. A leírtak alapján pedig az is lehet, reálisan nem lehet azzal bátorítani, hogy teljesen meggyógyul. A kezeléseket azért adják, hogy csökkenjenek a fájdalmai  (ez várható attól, ha a daganat, amely a panaszt okozta megkisebbedik), illetve vissza lehessen szorítani a folyamatot és lassítani lehessen a daganatos folyamat rosszabbodását, így nyerve időt a betegnek és családjának.

A betegség kiújulása által okozott megrázkódtatással való lelki megküzdésben segíthet egy onkopszichológus, azaz olyan pszichológus szakember, aki kifejezetten daganatos betegekkel foglalkozik. Egyre több onkológiai osztályon dolgozik onkopszichológus, a kezelőorvostól kaphatnak ezzel kapcsolatban információt. A szakember mellett fontos a baráti támogatás és a háttér, mert közel sem mindegy, hogy a beteg milyen lelkiállapotban, milyen környezetben küzd a betegségével, s hogyan éli meg a mindennapjait.

Kapcsolódó cikkek:
Here- és hímvesszőrák
Hererák: megelőzni nem, gyógyítani lehet
A herék önvizsgálata
Az önvizsgálat nem a nők „kiváltsága”
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Családban is lehet magányos a beteg
Nem lemondani a mindennapi örömökről

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Nyirokcsomók, hererák?
Hereműtét utáni pszichoterápia
Eltérő herék, urológiai vizsgálat halogatása
Herevizsgálat diagnózisa
Hererák: echoszegény terület a májban
Hereeltávolítás utáni kezelések
Gyermeknemzés sugár után
Gyermeknemzés hererák után
Kemoterápia és spermiumok
Hererák: 2 hónap után van esély a gyógyulásra?
Hererák és ejakuláció
Áttétes hererák 19 évesen
Hererák terápiája
Hereműtét után kemoterápia
Áttétes hererák 22 évesen
Eltávolított here
Hererák és mellkasfájdalom
Hererák kiújulása
Felépülés a hererákból
17 évesen csomó a herén
16 évesen csomó a herében
Hereciszta, enyhén „sorvadt” here
Borsónyi hereciszta
Félelem a hereráktól
16 éves fiú, csomó a mellékherében
Hereciszta
Vörös, fájó hímvessző
Csomók a herezacskón

Top