Gégerák kilátásai (jelige: gégerák55)

Apukám 55 éves, február 27-én CT vizsgálattal két daganatot (gyanút) azonosítottak nála. Tegnap az alábbi leletet kaptuk a kórháztól: Bal oldalon a hypopharynxban kóros lágyrész ábrázolódik, mely 3,1 x 4 cm átmérőjű. A légsáv deformált szűkített balra dislocalt. A tumoros folyamat a középvonalat elöl és hátul is balra meghaladja, az álhangszalagot vastagítja. A tumoros folyamat dorsalisan a praevertebralis fasciatól zsírléccel nem választható el. Kóros nagyságú nyirokcsomó ábrázolódott a trachea carina alatt, mely 2,8 x 1,8 cm nagyságú, a jobb hilusban a bronchus intermedius számos megnagyobbodott nyirokcsomó szűkíti körkörösen és itt centrális folyamat sem zárható ki. A tüdőparenchymaban felső lebenyi túlsúllyal centrilobuláris emphysema ábrázolódott.

A kórházban a gégetumorból tudtak csak szövettani mintát venni (gégemetszés után), melynek eredménye már megérkezett: közepesen differenciált el nem szarusodó invasiv laphámcarcinoma. Polymorphia és ploychromasia jeleit mutató nagy ovális világos maggal bíró prominens nucleolust tartalmazó laphámjellegű daganatsejtek alkotta fészkekből felépülő invasiv daganat keresztmetszetei azonosíthatók. Nagy nagyítású látóterenként egy-egy osztódó alak is megfigyelhető. A környező stromában intenzív lymphocitás, plasmasejtes beszűrődés figyelhető meg.

Sajnos ebből a rengeteg latin szóból egy mukkot sem értünk. Jelenleg egy másik kórházba küldték, hogy a tüdőben lévő tumorból is szövettani mintát vegyenek, de úgy látom itt csak az idő telik, vizsgálatok nem történnek és főképp nem a tumor kezelése, illetve áttétek képződésének megakadályozása. Sajnos az orvosunktól nagyon kevés információt kapunk.

Kérem fordítsa le a mi nyelvünkre a fenti leleteket, valamint írja meg, mire számíthatunk? Milyen kezelésekre van szüksége apukámnak? Mivel segíthetünk? Sajnos a nagypapám áttétes gégerákban halt meg, s nagyon sokat szenvedett onnantól kezdve, hogy bekerült a kórházba. A gégemetszést követően vele már beszélni sem tudtunk, csak a szenvedését kellett végignéznünk. Nem szeretnénk, ha apukámnál is hasonlóan történne minden.

A CT lelet leírása alapján a gége alsó részében, a hypopharynxban találtak egy daganatra jellemző lágyrészképletet, s emellett a szokásosnál nagyobb, tehát kóros nagyságú nyirokcsomókat a légcső kettőbe oszlása (a trachea carina) alatt, valamint további megnagyobbodott nyirokcsomókat a jobb oldali tüdőkapuban. Vagyis azon a területen, ahol a légcső jobb oldali szára és a nagyerek belépnek a jobb tüdőbe. Ezek a nyirokcsomók beszűkítik a jobb oldali középső tüdőlebenyhez haladó hörgőágat is.

Az a leírás, hogy itt centrális folyamat sem zárható ki, azt jelenti, a CT vizsgálat alapján felmerül, hogy primer (elsődleges) tüdőtumorok ábrázolódnak és ezeknek a nyirokcsomó áttétei a leírt nagyobb nyirokcsomók. A kórházban a gégetumorból vett szövettan laphámrák, de laphámrák lehet szövettanilag a tüdődaganatok egyik típusa is, s a mostani vizsgálatokkal azt keresik, lehet-e az egész folyamat hátterében tüdőrák. (A szövettani lelet részletes elmagyarázásától eltekintenénk, a szöveg annak a leírását tartalmazza, amit a vizsgáló a mikroszkóp alatt lát, s amire alapozza, hogy itt rosszindulatú daganatos elváltozásról van szó.)

Tekintettel arra, hogy a daganatos folyamat a mellkasban és a gége területén elég kiterjedt, valószínűleg kemoterápiára és/vagy sugárkezelésre lesz szükség a folyamat lassítására, a további áttétek kialakulásának késleltetésére. Azt, hogy édesapja pontosan milyen segítséget igényel, vagy milyen segítséget tud elfogadni, azt nála lehet „kitapogatni”, s ennek megfelelően gondoskodhatnak róla, megfelelő ételekkel, illetve ha otthon van, a megfelelő fájdalomcsillapítás biztosításával. A gyógyszerek beadásának ellenőrzésében vagy szedésének segítésében, újabb panaszok esetén a megfelelő orvos felkeresésében, aktív onkológiai kezelések megkezdésekor (sugárterápia, kemoterápia) az édesapjuk kísérésében, szállításában. S természetesen nagyon sokat jelent az az érzelmi támasz, amit a család nyújthat egy betegnek, hogy érezze: bár neki kell küzdenie, de ebben a küzdelemben nincs egyedül.

Kapcsolódó cikkek:
Garat- és gégerákok
Fájdalomcsillapítás
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugárterápia a tumorok ellen
Rettegett hányinger: hogyan kerülhetjük el?
Daganatok jellemzői, stádiumbesorolás
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Garatrák lézeres kezelése?
Áttétes gégerák
Hypopharynx daganat IV stádium
Gégerák kezelése: műtét helyett kemoterápia?
Áttétes gégerák panaszai
Garatrák sugarazása előtt
Gégerák, gégemetszés
Szövettan: gyulladás vagy gégerák?

Küzdelem a félrenyelés ellen
Gégerák kezelése
Vérző garatrák
Kiújult gégerák?
Jóindulatú ciszta a torokban
Gégerák szövődményei
Étkezés gége nélkül
Torokrák lehetséges 17 évesen?
Áttétes gégerák lelete
Áttétes gégerák
Gégerák 18 évesen?
Áttétes gégerák
Pukli a torokban
Gégerák és influenza
Gégerák stádiumbesorolása
Stent és szonda, betegszállítás

Top