Nyirokrák vagy kiújult mellrák (jelige: Krisztina)

Édesanyámnál nyirokmirigy rákot diagnosztizáltak: találtak a hónaljában és a hátában is több csomót, sajnos előbbi túl mélyen van, ezért nem operálható. Kérdésem természetesen a gyógyulási esélyeivel kapcsolatos, illetve milyen más hatékony kezelés van a kemoterápia infúziós kezelésen és a sugárterápián kívül?

Sajnos pontosan nem tudom milyen típusú nyirokmirigy-daganat, nagy köztünk a távolság és személyesen nem láttam még a leleteket, de mindenképp őszintén szeretném tudni, hogy mik a gyógyulási esélyei, ha ilyen sok helyen találtak daganatot. Édesanyám 5 évvel ezelőtt túl esett már egy emlőrákon, sikeresen meggyógyult, most mindenkit letaglózott az eredmény.

Levelének első felét olvasva azt feltételeztük, hogy valamilyen limfómáról (nyirokmirigyekben megjelenő rosszindulatú hematológiai, tehát vérképzőrendszeri betegségről) van szó, de az, hogy 5 évvel ezelőtt édesanyjának emlőrákja volt és most hónalji nyirokcsomókat (nem tudjuk, hogy azonos oldalit vagy ellenkező oldalit) találtak, annak az eshetőségét is felveti, hogy a korábbi emlőrák újult ki.

Tekintettel arra, hogy jelenleg csak nagyon kevés információval rendelkezik édesanyja betegségéről, fontos lenne, hogy vele részletesebben beszéljen, esetleg a leleteket át tudja nézni, amennyiben ehhez édesanyja hozzájárul, mert ezen alapinformációk nélkül mi sem sok támpontot tudunk adni. Illetve hasznos lenne, ha a következő orvosi vizsgálatra el tudná kísérni, s ekkor a kettőjükben megfogalmazódó kérdésekre választ kaphatnának a kezelőorvostól.

Kapcsolódó cikkek:
Leukémia, limfóma: mi folyik az ereinkben!?
Emlőrák
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Emlőrák: hormonterápia és kemoterápia

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Félelem emlőrák áttétjétől, bélpanaszok
Kiújult mellrák, sorstársak

Kiújult, áttétes mellrák

Csontáttétes mellrák 60 évesen

Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám

Top