Májáttétes vastagbélrák 37 évesen (jelige: remény)

37 éves nővéremnek 03.11-én CT és EH vizsgálat után állapították meg, hogy vastagbélrákja van, májáttéttel. A bélben egy, a májban négy daganat van. Van aki műtötte volna, más kemózta volna, most semmit nem lehet. 80-as hemoglobin miatt kapott vért, Avastint javasoltak, majd kemót, nem kapta egyiket sem. Extrém nagy a mája és emiatt a hasa, kórosan sovány lett, már csak fekszik. Culevit italport issza, két napja semmi nem marad meg benne, a fekvéstől már sebes a feneke is. Innen nincs visszaút az egészség felé?

Nővérénél nagyon fiatal életkorban jelentkezett ez a betegség, amelynek gyakorisága egyébként 50 éves életkor felett szokott a népességben emelkedni. (A fiatal korban jelentkező  daganatoknál felmerülhet a genetikai hajlam eshetősége, ennek tisztázására indokolt esetben családi genetikai szűrést lehet végezni.)

A májáttétes vastagbélrák felfedezésekor a kemoterápiát valószínűleg azzal a céllal javasolták, hogy visszafordítsák vagy lassítsák a folyamatot, csökkentsék az áttétek méretét, számát.

A leveléből jelenleg valószínűsíthető általános állapot – vérszegénység, daganatos fogyás (tumoros kahexia), ágyhoz kötöttség, felfekvés (dekubitusz) – azt valószínűsíti, hogy a beteg jelenlegi általános állapota már a tavasszal még szóba jöhető palliatív célú kemoterápiás kezelést sem teszi/tenné lehetővé.

Lehetséges, hogy tavasszal sem sikerült volna műtétileg eltávolítani a béldaganatot és a májáttéteket (mely utóbbiak műthetősége függ az elhelyezkedésüktől is), már akkor sem biztos, hogy volt út az egészség, a teljes gyógyulás felé. A most leírt állapotban pedig sajnos szinte biztos, hogy nincs út az egészség felé.

Ilyenkor általában már csak tüneti kezelésre van lehetőség – ezek közé tartozik a fájdalomcsillapítás, a széklet rendben tartása, tápszerek adása, a felfekvések kezelése, a beteg ápolása. Ugyanakkor annak eldöntéséhez, hogy a hányások hátterében nincs-e részleges bélelzáródás, illetve hogy a has nagysága csak a máj miatt alakult ki, vagy a daganatosan átépült máj és/vagy az esetlegesen jelenlévő hashártyai áttétek következtében kialakult-e hasvízkór (ascites) is, s ezekkel van-e teendő, orvosi vizsgálat döntheti el.

Mindemellett természetesen rendkívül fontos ebben a nagyon nehéz élethelyzetben a beteg igényeinek megfelelő – odafigyelő, de nem erőszakos – érzelmi odafordulás, a lelki támogatás, az őszinte beszélgetés, hogy mindarról szó eshessen, amit a beteg fontosnak tart.

Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Rettegett hányinger: hogyan kerülhetjük el?
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai
Vastagbélrák és végbélrák
KRAS vizsgálat a hatékonyabb kezelésekért
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Új esély a daganatterápiában: az EGFR-gátlás
A vastagbélrák és a végbéldaganat stádiumai
Vastagbélrák és végbélrák: különbségek a gyógyításban
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Kiújult vastagbélrák, májáttét?
Vastagbélrák, vizesedés
Májáttétes végbélrák CT vizsgálata
Végbélrák májáttét: kras vizsgálat, célzott terápia
Áttétes végbélrák nagy fájdalmai
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák: rosszul sikerült sztóma?
Végbélrák: sztóma és biopszia
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája
Csontáttétes végbélrák

Top