Epekőből indult hasnyálmirigyrák?

Elképzelhető-e az alábbi? 2005-ben édesanyámnak laporoscópia során hidropsos, acutan gyulladt epehólyagot találtak, conversio után cholecystectomia történt. 2 hét után hazaengedték, sebe gyógyult, szövettanról nem beszéltek. Igaz úgy műtötték meg, hogy az ultrahang azt írta le, hogy a hidropsosan tágult epehólyag nyakánál kb. 3 cm-es kő látható, a d.choledochus májkapubeli szakaszán 45 mm (tágult) kb. 9-10 mm, benne kőre gyanús echok figyelhetők meg, a pancreas régió gázos. Az ERCP vizsgálat nem mutatott kőárnyékot.

Aztán 2011-ben kiderült a bélelzáródásnál (CT vizsgálat során), hogy hasnyálmirigy farki daganat van, mely beszőtte a környezetét. Ha lehet ennek a leletnek is hinni (ugyanis nekem is volt 7 bordatörésem, s teljesen más bordákat írtak le, mint amelyek eltörtek). Az az érdekes, hogy bal oldalon vizsgálatnál tapintottak csomót, de jobb oldalon a vastagbél fölmenő ágánál fájdalomra panaszkodott.

Lehet, hogy ez a daganat a 2005-ös műtét áttéte lehetett?

Nem valószínű, hogy jelenleg a hasnyálmirigy farkában, vagyis bal oldalán talált daganat és a 6 évvel ezelőtti epehólyagműtét között ok-okozati összefüggés lenne az áttétképzés vonatkozásában. De természetesen az lenne a legjobb, ha rendelkezésre állna az egykori műtét szövettani lelete, vagy ami még fontosabb, a mostani bélelzáródásnál (amikor feltételezhetően műtét is történt) vett műtéti anyag szövettani értékelése. Ez utóbbi megmondja, hogy elsődleges hasnyálmirigyrákról (esetleg hasnyálmirigybe terjedt nagy béldaganatról) van-e szó, illetve azt, hogy a mostani folyamatnál felmerül-e, hogy köze lenne a korábbi epehólyag műtéthez (ami, ahogyan fentebb írtuk, alig valószínű).

Kapcsolódó cikkek:
Hasnyálmirigyrák

Hasnyálmirigy világkonferencia Szegeden
Keresik a hasnyálmirigyrák időbeni felismerésének módját
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Áttétek: gátat kell vetni a rák szétterjedésének

Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Részletes információk a fájdalomcsillapításról

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
32 évesen hasnyálmirigy nélkül – 2.
32 évesen hasnyálmirigy nélkül
Hasnyálmirigyrák és késlekedés
Hasnyálmirigydaganat lefolyása
Hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigy farok daganat
Előrehaladott hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigy daganat: mennyi idő van hátra?
Hasnyálmirigyrák és vizesedés
Hasnyálmirigyrák!?
Hasnyálmirigyrák-műtét
Hasnyálmirigy panaszok
Lehet élni hasnyálmirigy nélkül?
Hasnyálmirigyrák: lehet még kezelni?
Hasnyálmirigy-fej rák
Hasnyálmirigyrák és morfin
Hasnyálmirigyrák és morfium
Hasnyálmirigyrák esélyei
Hasnyálmirigyrák gyógyítás, EGFR kezelés
Hasnyálmirigyrák és hasvízkór
Hasnyálmirigyrák, hasvízkór
Hasnyálmirigyrák, aggresszió
Hasnyálmirigyrák műtéte
Meg kell mondani a bajt?
Áttétes hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák 2.

Top