Naevus pigmentosus kimetszése – nem maradt semmi?

Nagyon köszönöm a válaszát. Elnézést, de elfelejtettem még valamit megkérdezni. Nem rosszindulatú a kimetszett anyajegyem. De azt honnan lehet tudni, hogy rendesen kimetszették-e? Mármint, hogy nem maradt-e belő‘le valami bennem? Mert a szövettani eredményben erre nem találtam semmit. Ha netán bennem is maradt valami, akkor abból adódhat valami problémám a későbbiek folyamán?

Az Ön által előző levelében leírt másfél sor csak egy diagnózis, de ehhez valószínűleg tartozik egy részletesebb szövettani leírás is. Rosszindulatú daganatoknál általában le szokták írni, hogy például „a kimetszés az épben történt” vagy „a kimetszés vonala 0,2 mm-re megközelíti a daganat szélét”, de ha jóindulatú az elváltozás, ilyet általában nem tartalmaz a szövettani lelet. Ha az anyajegyen áthaladó metszésvonalat látnának, azt azért valószínűleg jeleznék a szövettani leírás során, azaz tehát, hogy „nem az épben történt a kimetszés.” Másként fogalmazva: ha a kimetszés az épben történik, az azt jelenti, hogy a mikroszkóp alatt az eltávolított elváltozás környékén ép szövetet látnak, tehát a teljes elváltozás „körbe lett metszve”, eltávolításra került.
Mivel a vizsgált anyag jóindulatú volt, valószínűleg egy esetleges bennmaradt rész sem okozna komoly problémát a későbbiekben. Természetesen ezeket a kérdéseket a kimetszést végző bőrgyógyásszal, sebésszel kellene leginkább megbeszélni, s az esetleg rendelkezésre álló részletesebb szövettani leírás is az ő segítségével szerezhető be.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Anyajegyek
Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Bőrrákok
A bőr rendszeres vizsgálata, az anyajegyek figyelése
Miért nem lesz minden anyajegyből daganat?
Daganatok jellemzői
Bőrrák előtt Paget-kór
Bőrrák: a Merkel-sejtes carcinoma
Bőrrák: a bőrgyógyász életet menthet

Előzmény:
Naevus pigmentosus jelentése

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Compound melanocytas naevus
Anyajegyműtét: nagyon viszkető műtéti heg
Vadhús az anyajegy helyén?
Anyajegy szövettani diagnózisa
Kimetszett anyajegy szövettana
Félelem anyajegy eltávolítása után
Anyajegy: nem veszélyes eltávolítani?
Megsérült naevus pigmentuous
Megsérült anyajegy: lehet káros mellékhatás?
Megsérült anyajegy

Viszkető, néha hámló anyajegy
Szövettan: meddig őrzik az anyajegyet?

Anyajegy szövettani vizsgálata

Vérző anyajegy

Viszkető anyajegy

Levett anyajegy szövettana

Anyajegyek: 7 műtéten túl

Eltávolított anyajegy szövettana
Anyajegyek szövettani eredményei
Megváltozott anyajegy
Anyajegy: ez már biztos rákos elváltozás?
Anyajegy szövettana
Eltávolított anyajegyek
Naevus szövettana
Leesett anyajegy: lehet bőrrák?
Új anyajegy megjelenése
Bazálsejtes karcinoma
Basalioma: kontroll, hajfestés
Kiújult bőrrák: basalioma
Kimetszett anyajegy aktivitása
Dysplasticus naevus
Atipusos anyajegy, bőrrák?
Anyajegy diagnózisa
Dudorossá vált anyajegy
Fekete anyajegy diagnózisa
Melanoma: várható áttét helye és ideje
Eltűnhet a bőrrák?
Eltávolított anyajegyek
Anyajegy diagnózisa
Anyajegyek ellenőriztetése
Anyajegy szövettana
Megszámlálhatatlan anyajegyek
Megsérült, vérző anyajegy
Bedagadt pattanás
Fekete seb az anyajegyen
Kiműtött bőrrák helye
Áttétek minden fontos szerven
Melanoma: 30 éves fiatalember
Melanoma a végbélen
Kimetszett anyajegy szövettana
Fekete anyajegy
Melanoma és HPV
Áttétes bőrrák esélyei
Áttétes melanoma
Terhesség melanoma után
Gyermekvállalás melanoma után
Kimetszett melanoma és étrend
Kimetszett rákos anyajegy
Áttétes melanoma
Szolárium után
Megismételt műtét

Top