Mellműtét utáni CEA értékek (jelige: Aggódás)

2006-ban a jobb mellemből eltávolítottak egy rosszindulatú daganatot. A műtét után 6 kemoterápiát és 25 sugárkezelést kaptam. HER 2 negatív!

A műtét előtt a CEA értéke 7,5 volt. Negyedévente lelkiismeretesen járok ellenőrzésekre, egyetlen képalkotó sem mutat kiújulást vagy távoli áttétet. De a CEA értéke a következőképpen alakult: műtét után 7 – 6,8 – 8,4 – 10,4 – 6,4. (A labor 5-ös maximumhatárt ír.)

Emiatt aggódom, bár tudom, hogy a daganaton kívül esetleg más is okozhatja az emelkedést, ráadásul a süllyedésem (a műtét előtt 9 volt), lassan elérte a 30-t.

Hozzáteszem, hogy fantasztikus onkológusom van, maximálisan bízom benne, egyébként a kezelések alatt mindvégig azt éreztem, hogy az orvosok, ápolók mindent megtesznek értem, sőt bátorítottak, vígasztaltak, erőt adtak. De mégsem hagy nyugodni ez az érték. Ja, és nem dohányzom. Tudnának valamit javasolni?

Jól tudja, hogy a daganaton kívül más elváltozások is (például bélbetegségek, májbetegségek) okozhatnak CEA (carcioembrionalis antigén szint) emelkedést.

Feltételezzük, hogy a CA-15-3 értéke, amely specifikusabb az emlőrákra, normál határ alatt van. Továbbra is szükséges a tumormakerek 2-3 havonta történő ellenőrzése, s onkológusa döntése alapján megfelelő időközönként képalkotó vizsgálatokkal a betegség kiújulásának kizárása.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Tumormarkerek változása
Mellrák, magas trombocitaszám
Emlőrák következtében csontáttétek
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Újrakezdeni a hormonkezelést?
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top