Végbélrák kiújulása nyirokcsomókon

Édesapámnál 2005-ben diagnosztizáltak végbélrákot. Ebben az évben sugárkezelés és kemoterápia után sor került a műtétre is, majd újabb kemoterápia után 3 havonta járt kontrollra. 2008 márciusában a tumormarker eredménye kissé magasabb volt a határértéknél, ezért ezt a vizsgálatot 1 hónap múlva megismételték, de ekkor még rosszabb lett az érték, ezért beutalták PET CT-re. Ennek az eredménye azt mutatta, hogy 2 nyirokcsomóval gond van.

Az egyik a végbélnél található, a másik a keresztcsontnál. Az onkológus szerint ismét rosszindulatú folyamatról van szó, és azonnali műtétet és kemoterápiát javasolt, de a sebész szerint nem biztos, hogy rákosak a nyirokcsomók, ezért elküldte Édesapámat CT-re, amire 1 hónappal későbbre kapott időpontot. A kérdésem az lenne, hogy tényleg lehetséges-e, hogy nem rákosak az említett nyirokcsomók (biopsziával nem tudnak innen mintát venni), illetve ha mégis kiújult a betegség, akkor milyen esély van a gyógyulásra?

Minden képalkotó vizsgálati módszer, így a PET-CT is, még tapasztalt leletező orvos esetében is adhat álpozitív és álnegatív eredményt is. Tekintettel arra, hogy a PET CT-nél egy CT vizsgálattal kombinált PET vizsgálatról van szó, itt is csak valószínűsíteni lehet a CT kép, illetve az ezzel összhangban értékelt PET alapján, hogy az észlelt nyirokcsomók daganatosak. Erre utal az, hogy fokozottan halmozzák a PET vizsgálat során használt anyagot (ami leggyakrabban FDG, ami egyfajta cukor, amit a sejtek feldolgoznak, a daganatos sejtek nagyobb sebességgel, ezért ott fokozott az FDG halmozás.)

A végbél daganatai hajlamosak a kismedencében kiújulni, ezért – a PET CT-re, és az ebben a betegségben eléggé informatív tumormarker vizsgálatra is támaszkodva – az onkológus a betegség kiújulását véleményezte, javasolt kemoterápiát és irányította feltételezhetően sebészeti konzíliumba a beteget, ahol a sebész kontroll vizsgálat mellett döntött. Ha a nyirokcsomók számbeli vagy méretbeli növekedést mutatnak, az alátámaszthatja a rosszindulatú folyamat kiújulásának valószínűségét.

Mind a két orvossal megpróbálhatják ismét megbeszélni, hogy mit gondolnak a betegségről, s ennek ismeretében dönthetnek arról, hogy vállalják-e az onkológus által javasolt kemoterápiás kezelést, vagy megvárják a kontroll CT vizsgálat eredményét.

Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Vastagbélrák: túl sok a halálos áldozat
Béltükrözés: a gyógyítás alapja a diagnózis
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Végbélrák: rosszul sikerült sztóma?
Végbélrák: sztóma és biopszia
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája

Top