Pályázat rákbetegeknek: a veszteségben rejlő nyereség

Egy példamutatóan élt és sok-sok sorstársának erőt adott daganatos beteg, Tarpai Emese emlékét őrzi az Emese Díj. Az évről-évre meghirdetett pénzdíjas pályázat keretében a betegeket idén arra kérik: „A veszteségben rejlő nyereség” címmel és ebből a sajátos szemszögből szemlélve írják meg saját történetüket.

Tarpai Emese egyike volt azoknak, akik megvívták a maguk csatáját a rákkal. Bár nem tudta legyőzni a rákot, de akik ismerték őt, tudják, hogy a betegség sem győzte le őt. Példamutatóan harcolt, sokat tanult belőle, s közben rengeteget adott. Családjának, betegtársainak: örömet, tapasztalatot, segítséget, példamutatást, reményt. Hitet, hogy minden veszteség egyben nyereség is. Lehet belőle tanulni, általa új szemszögből láthatjuk magunkat, a világot, saját helyünket a világban, létezésünk értelmét, múltunkat és jövőnket is. Persze nem könnyű veszteségeinken túl látni, de érdemes elmélkedni, keresni a rosszon túlmutató jót. Ezért lett az idei pályázat témája: „A veszteségben rejlő nyereség”.

Tűzmadár AlapítványA kiíró Tűzmadár Alapítvány olyan magyar nyelven írt amatőr irodalmi alkotásokat vár, amelyek a daganatos betegséggel való megküzdést ebből a sajátos szemszögből mutatják be – műfaji megkötöttség nélkül.

Versek esetében nincsenek terjedelmi megkötöttségek, az egyéb írásművek hossza 3-25 oldal lehet.

Az első három helyezett pénzjutalomban (50 ezer, 30 ezer, 20 ezer Ft) is részesül, valamint a nyertes alkotások felkerülnek az alapítvány honlapjára, s megjelennek a civil szervezet kiadványaiban.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. december 15.

A kiíró szervezet kéri, hogy a pályázatokhoz az alkotók jeligét is mellékeljenek. Az elektronikusan benyújtott pályázatokat a tuzmadar51@gmail.com címre várják.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top