A daganatsejtek számos jelátviteli útvonalon képesek kommunikálni, s eljuttatni egymáshoz a „növekedj és osztódj” parancsot. E jelátviteli csatornákat elképzelhetjük úgy, mintha megannyi nyitva maradt kapu létezne, amelyen keresztül ki tudják kerülni a ráksejtek az immunrendszert, s tovább tudnak haladni.
A molekuláris diagnosztika ezeket az átjárókat próbálja meg azonosítani, hogy hol nem záródik rendesen a kapu. Szerencsés esetben az adott daganattípusban már van olyan célzott terápiás gyógyszer, amely a megtalált hibás kapuhoz a megfelelő kulcsot adja, amivel le tudják zárni az átjárást (a jelátvitelt), s ezzel megakadályozni a daganat adott útvonalon való továbbterjedését.
Probléma viszont, hogy a daganatokban sokféle ráksejt van, ezek pedig többféle ajtón át is képesek közlekedni, s ma még nincs mindegyikhez kulcs, hogy lezárhassuk. Ez a magyarázata annak, hogy ugyan a célzott terápiás gyógyszerek ma minden korábbinál hosszabb és jobb életkilátásokat képesek nyújtani az előrehaladott daganatos betegeknek is, azonban nem hatnak mindenkinél, illetve egy idő után elveszíthetik hatékonyságukat, s kialakul az úgynevezett gyógyszer-rezisztencia. Ekkor tehát az történik, hogy ugyan a lezárt nagykapu feltartóztatja a betegséget, ám az idő előrehaladtával a mellette nyitva maradt kiskapun is átkelni képes ráksejtek kerülnek többségbe.
