Újabb megerősítést nyert, hogy a mediterrán étrend követőinek jobbak az életkilátásai. Most egy kifejezetten a nők egészségét vizsgáló tanulmány támasztotta alá ezt a megállapítást.
Egy 25 éven át tartó kutatás szerint a mediterrán étrend követése 23%-kal csökkentheti a halálozás kockázatát a nők körében.
A tanulmányban 25 315 nő vett részt, akik vérmintákat adtak és étkezési szokásaikról számoltak be. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál, akik a mediterrán étrendhez jobban ragaszkodtak, jelentősen alacsonyabb volt az általános halálozás kockázata. A kutatók szerint ez részben a gyulladáscsökkentő hatásoknak, az anyagcsere-folyamatok javulásának és a jobb inzulinrezisztenciának köszönhető. A vizsgált biomarkerek – például a trigliceridek és a testtömegindex – kulcsszerepet játszottak a kedvező hatásokban, míg a hagyományos koleszterinszintek vagy vércukormutatók kevésbé voltak meghatározók. A kutatás rámutatott, hogy a mediterrán étrend nem csupán a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében hatásos, hanem általában hozzájárulhat a hosszabb és egészségesebb élethez.
A mediterrán étrend – kevés húsfogyasztás mellett – elsősorban növényi alapú élelmiszerekre épít, ahol a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák és hüvelyesek rendszeres fogyasztása központi szerepet kap. Az étrend fontos része a halak és tengeri ételek gyakori fogyasztása, amelyek gazdagok omega-3 zsírsavakban. Az olívaolaj az elsődleges zsírforrás, ami telítetlen zsírsavakban bővelkedik, ezáltal támogatja a szív- és érrendszer egészségét és hozzájárulhat a daganatos betegségek kockázatának csökkentéséhez is.