A gyógyszeres kezelések között leggyakrabban említett a kemoterápia célja a daganatsejtek elpusztítása. Ezt szisztémás terápiának is nevezik, mert a helyi kezelésektől (műtét, sugárkezelés) eltérően az egész szervezetre hat. Az onkológiai készítmények hatásmechanizmusának lényege, hogy a tumorsejtek érzékenyebbek a kemoterápiás gyógyszerek hatóanyagaira, amelyek ugyan az egészséges sejteket is károsíthatják, ám sajátosságukból adódóan a daganatokat jobban.
A citotoxikus (sejtekre mérgező hatású) kezelések alapvető célja a gyors sejthalál révén a minél gyorsabb tumorcsökkenés (regresszió) elérése. Az egészséges sejtekre gyakorolt káros hatásai miatt ezen kemoterápiáknak erősebbek a mellékhatásai.
A citosztatikus (sejtosztódást gátló) terápiák elsősorban nem a tumorsejtek elpusztítására törekednek, hanem a jelátviteli rendszerük blokkolásával azok szaporodását, terjedését igyekeznek gátolni, ami által a szervezet és a tumor között egy tartós, hosszú ideig fenntartható „együttélés” jöhet létre. A citotoxikus és a citosztatikus gyógyszeres terápiákat legtöbbször egymással kombinálva alkalmazzák az onkológiákon, hogy ezáltal felerősítsék az általuk külön-külön elérhető hatásokat.
A hormonkezelések során általában a szervezetben termelődő hormonok hatásait gátolják, hogy felerősítsék a saját rák elleni védekező rendszert. Leggyakrabban az emlőrák és a prosztatarák kezelésében alkalmaznak különféle hormonkészítményeket.
Az immunterápia ritkábban bevetett, elsősorban kis kiterjedtségű tumorok esetén alkalmazható kiegészítő módszer. Aktív immunterápia esetén a páciensnek saját rákos szöveteiből vesznek mintát, s annak felhasználásával készítenek személyre szabott oltóanyagot. A vakcinát – a védőoltásokhoz hasonlóan – a szervezetbe visszajuttatva azt próbálják elérni, hogy az immunrendszer maga is felismerje a daganatos sejteket és hatékonyabban kezdjen el harcolni ellenük. A passzív immunterápia során olyan anyagokat juttatnak be, amelyeket az immunrendszer maga is használ.
A biológiai válaszmódosítók olyan korszerű célzott (target) terápiás gyógyszerek, amelyek szelektíven képesek hatni a sejtekre: a daganatsejtek felszínén vagy belsejében lévő fehérjéket azonosítva indítanak támadást a tumor ellen, gátolják a sejtosztódást serkentő jeleket vagy a daganatot tápláló érhálózat kifejlődését és működését, ezzel befolyásolják a tumor viselkedését.
Célkitűzés alapján neoadjuváns kemoterápiáról beszélünk, ha azt a műtét, esetleg a sugárkezelés előtt alkalmazzák. Általa a daganat mérete csökkenhet, így könnyebben eltávolíthatóvá válhat, illetve kevésbé kiterjedt operációra nyílhat lehetőség.
Az adjuváns kemoterápia célja a műtétet vagy sugárkezelést követően a szemmel nem látható kicsiny áttétek elpusztítása. Ezzel csökkentik annak kockázatát, hogy a műtét után esetleg a szervezetben maradt rákos sejtek kiújulást vagy áttétet okozzanak. Az adjuváns kezelést általában az operációt követő 4-6 hétben kell elindítani.
A palliatív kemoterápia elsősorban nem a gyógyítást célozza: az előrehaladott rákbetegségben, amikor sem műtéttel, sem sugárkezeléssel nem érhető már el daganatmentes állapot, a gyógyszerezés célja a tumor(ok) méretének csökkentése, ezzel a panaszok mérséklése, az életminőség minél további elfogadható szinten tartása és az élet meghosszabbítása.
Az összeállítás a Rákgyógyítás magazin 5. számában jelent meg. A Tűzmadár Alapítvány által kiadott országos magazin negyedévenként 10 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. Az ingyenes lap cikkeiben, riportjaiban és interjúiban a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.
Kapcsolódó cikkek:
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Sugár- és kemoterápa: a félelmetes kezelések
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
