Milyen sors vár valakire, ha májrákos?

Ma a rosszindulatú májdaganatok nagy részét akkor fedezik fel, amikor már jelentős panaszokat okoz, s szétterjedt a rákos folyamat, pedig ekkora már akár évek óta is ott lehetett a daganat a szervezetben. A közöttünk élő májrákos betegek egy része nem tud a betegségéről, mert még nincsenek tünetei, s valószínűleg túl későn is fog értesülni a bajról. Ezen változtatni kell, s az eszközök is megvannak hozzá – erre hívta fel a figyelmet a civil szervezetek által meghirdetett májrák elleni sajtókampány.

Dr. Vajer Péter– A kocsmák törzsközönségénél sokkal több embert fenyeget a májbetegség, csak hajlamosak vagyunk ezt elbagatellizálni, s azt gondolni, csak a másik ember iszik sokat – fogalmazott dr. Vajer Péter, az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiumának (OCSMK) elnökhelyettese a májrák hazai előfordulásáról tartott budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette: egy laborvizsgálat, majd egy egyszerű ultrahangvizsgálat nyomán sokkal hamarabb rá lehetne bukkanni azokra a betegségekre, amelyek akár sokáig lappanghatnak tünet nélkül a szervezetben, s már túl későn okoznak panaszokat, azaz adnak jelt magukról. De nem elég, hogy ezt az orvosok tudják: a pácienseken is múlik, hogy mennyire partnerek saját életük megmentésében, s a háziorvosuknál járva akár önmaguk kezdeményeznek-e kivizsgálást.

– Nem mindegy mekkora betegutat kell megtennie az embereknek, amíg eljutnak a megfelelő kivizsgálásokra, majd szükség esetén megkapják a kezeléseket, amelyek megmenthetik, illetve meghosszabbíthatják az életüket – erősítette meg az elhangzottakat prof. dr. Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) tiszteletbeli elnöke. Elmondta: sokkal több májrákos beteget meg lehetne gyógyítani, ha időben kezdenék el a terápiát.

Miért olyan sok a halálos betegség?

Prof. Dr. Bodoky György– A májrákból a végleges gyógyulás nem lehetetlen: ehhez elsősorban az kell, hogy akkor vegyünk észre egy tumort, amikor az sebészi úton teljesen eltávolítható, s még nem adott áttéteket. Ha erre már nincs lehetőség, különféle intervenciós radiológiai technikákkal még mindig lehetséges a májdaganat mechanikai pusztítása. Emellett a gyógyszeres terápia is sokat fejlődött: ma a májrákos betegek már tablettában is hozzájuthatnak a célzott onkológiai kezeléshez, amely révén életkilátásaik javulhatnak – tette hozzá Bodoky György. A professzor a májrák tragédiájának nevezte, hogy miközben ennél a betegségnél pontosan tudható, hogy a Hepatitis vírusfertőzés vagy az alkohol okozta májcirrózisban szenvedőknél a legnagyobb a valószínűség a májdaganatos betegség megjelenésére, ennek ellenére az esetek jelentős részében túl későn diagnosztizálják a bajt. Ha a rizikócsoportba tartozók eljutnának rendszeres ultrahangvizsgálatra, sokkal kevesebben halnának meg közülük májrákban.

Meddig kapnak gyógyszert a rákbetegek?

Dr. Gerdard Waltl– Aggodalommal tölt el bennünket a gyógyszerpiac jövője Magyarországon – jelentette ki dr. Gerhard Waltl, a májrák elleni társadalmi kampányt támogató vállalat ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a Széll Kálmán Terv jelentős összegeket von el az egészségügytől, a gyógyszerkasszától – a megszorítások különösen az innovatív készítmények befogadását és felhasználását érintik, jelentős mértékben rontva ezáltal a lakosság gyógyulási esélyeit.

– A gyógyszeripar és cégünk is szeretne az egészségügyi ágazatnak és az állami biztosítónak is megbízható partnere lenni. A gyógyszerek ártámogatásának megszerzése érdekében az EU-n belül Magyarországon forgalmazzuk a legalacsonyabb áron a gyógyszereinket és gyakran még ebből az árból is adunk különböző kedvezményeket az OEP-nek. Mindezt tesszük azért, hogy minél több rászoruló minél hamarabb kaphassa meg a terápiás előrelépést nyújtó, új gyógyszereket. Az innovatív gyógyszergyártó vállalatok szerint viszont elérkezett az a pont, amelyen túl a gyógyszerkassza további elvonásai már nem pusztán a gyártók működésére lesznek hatással, hanem veszélybe sodorják a betegek gyógyszerellátásának biztonságát is – fogalmazott a Gerhard Waltl.

Nem elég a kórházban gyógyítani

Bajorné Lobenwein Beáta– Nem elég kezelni a betegséget, magával a beteggel is foglalkozni kell. A tudatos beteg jobban gyógyulhat, mert ismeri a lehetőségeket, ismeri a jogait, s tudja hová fordulhat akkor, amikor az egészségügy útvesztőjében elakad. Bár a rákkal mindenkinek a saját harcát kell megvívnia, az országszerte működő betegklubok, sorstársközösségek tagjai jobb esélyekkel indulnak, mert ők mind betegtársaikra, mind az egyesületeket segítő patronáló orvosokra és nővérekre támaszkodhatnak – mondta Bajorné Lobenwein Beáta, a Magyar Rákellenes Liga Rákellenes Általános Szolgálatának vezetője.

Megjegyezte: a betegklubokba járó páciensek sokkal kisebb arányban lépnek ki a daganatellenes kezelésekből. – A sorstársak segítségével könnyebb elviselni a betegség tudatát, átvészelni a mellékhatások okozta nehézségeket, hinni abban, hogy lehetséges a javulás, s az erőfeszítések nem hiábavalók. A klubokban óriási erőt ad azoknak a jelenléte, akik már hosszú évek óta maguk mögött tudhatnak egy daganatos betegséget – tette hozzá Bajorné Lobenwein Beáta.

Nem tudják a rákbetegek mi vár rájuk

B. Papp László– Sajnos a betegek nagyobb részébe tartozók nem jutnak el betegklubokba, nincsenek egyetlen civil szervezetnek sem a látóterében, így sokkalta kiszolgáltatottabbnak érzik magukat az egészségügyi ellátórendszerben – mondta B. Papp László, a Rákgyógyítás Magazin és www.rakgyogyitas.hu portál szerkesztője. A Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány által 2006 óta működtetett honlap és 2008 óta kiadott ingyenes, országos civil újság jellegzetessége, hogy egyetlen hirdetésnek, reklámnak sem adnak helyt. Az elmúlt években több mint 4 ezer levelet válaszoltak már meg a rákról, amelyek anonim formában mind elérhetők az interneten.

Amint B. Papp László fogalmazott, a betegektől és hozzátartozóktól érkező kérdések egyik legnagyobb tanúsága: az érintettek és a családtagok gyakran nem értik leleteiket, nem értik mi és miért történik velük, s kétségbeesetten próbálnak információkhoz jutni – gyakran beleszaladva így olyan tévhitekbe, amelyek tovább ronthatják a testi-lelki állapotukat. A visszajelzések alapján a rákbetegek sokszor bizonytalanságban, megválaszolatlan kérdések tömkelegével mennek haza a kórházból vagy a rendelőből, mert nem volt idejük kérdezni, illetve nem volt lehetőségük visszakérdezni.

Kapcsolódó cikkek:
A média 2012-ben is napirendre vette a májrákot
Országos pályázat: Ki látta a máját utoljára?!
Májrák: minden utcában élnek veszélyeztetett emberek!
Májrák, májáttét
Többfrontos harc a májrák ellen
Májrák gyógyítása: mire van ma lehetőség?
A májrák túl későn ad hírt magáról
Mi a májrák? Mi nem májrák? Kérdések és válaszok
Májrák: elhízás és Hepatitis a háttérben
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…

Olvasóink kérdései és orvosi válaszok a májdaganatokról:
Májrák? Májáttétek?
Májrák: fájdalom, agresszió
Májrák IV. stádium

Májdaganat kezelés nélkül

Veszélyes májbiopszia?
Májvizsgálat eredménye
Mitől lehet májrákot kapni?
Májrák kockázata
Májdaganat: tévedhet-e a CT vizsgálat?
Kifakadt májdaganatok
60 éves apukám májdaganata
Májdaganat: okok és eredet
Áttétes májrák genetikája
Májáttét vagy májgyulladás?
Májdaganat, epegyulladás
Májdaganat és epedaganat
Kiderült epehólyag daganat
Májáttétek az UH leleten
Májdaganat és hőterápia
Végső diagnózis: elsődleges májrák?
Tévedhet a máj CT?
Jóindulatú májdaganat – eltávolítsák?
Májdaganat tünet nélkül
Daganat a májban
Fertőző-e a rákbetegség?
Májrák, ablatív módszer 2.
Táplálkozás májrákban
Májáttét
Májáttét és sárgaság
Májrák kezelése
Nagymama májáttéte
Agresszív daganat és májáttét

Top