Rákgyógyítás.hu: betegek és egészségesek honlapja

A Tűzmadár Alapítvány 2006 novemberében elindított honlapján a rákbetegség terhét hordozóknak, hozzátartozóiknak, a betegség és a gyógyítás iránt érdeklődőknek igyekszünk segítséget nyújtani abban, hogy hiteles és pontos információkat kaphassanak az egyes kórokról, tájékoztatást a megelőzésről, szűrésekről, a gyógyulási és rehabilitációs esélyekről, kutatási eredményekről. Igyekszünk eligazítást adni abban, hogy Olvasóink hová, kihez fordulhatnak segítségért.

Mindenekelőtt a legfontosabb: semmilyen távtanácsadás nem helyettesítheti az Ön és Orvosa közötti személyes kapcsolatot, ezért soha semmit ne szégyelljen megkérdezni Orvosától!
Emellett számíthat saját szakértő orvosainkra is, akik segítenek Önnek abban, hogy akár névtelensége megőrzése mellett, írásban is feltehesse azokat a kérdéseit, amelyek a betegségével, gyógyulásával kapcsolatban mindeddig esetleg megválaszolatlanok maradtak.

Az aktuális információk mellett oldalunkon emberi történeteket olvashat példaértékű gyógyulásról és méltóságteljes elmúlásról. Betegek mesélik el saját történetüket, tapasztalataikat, meglátásaikat, orvosok osztják meg egy-egy szakmai vagy emberi szemszögből érdekes, elgondolkodtató vagy tanulságos esetüket, történetüket.

Rovataink:

Rákbetegségek: részletes leírások a Magyarországon gyakran – és ritkábban – előforduló daganatos megbetegedésekről, részletesen kitérve a kockázati tényezőkre, a diagnosztikus lehetőségekre és vizsgálatokra, a kezelési alternatívákra, a lehetséges mellékhatásokra, s őszintén tájékoztatva a gyógyulási esélyekről. Írásaink az ismeretterjesztést és a tájékoztatást célozzák, semmiképpen sem alkalmasak diagnózis felállítására, tervezett vagy folyamatban lévő terápia módosítására.

Megelőzés: életmódtippek, hogy a lehető legegészségesebb maradhasson. Leírások a rákkeltő anyagokról, a daganatot kiváltó káros szenvedélyekről. Ötletek, tanácsok, interjúk arról, hogy egészségesen és betegen mit tehetünk önmagunkért.

Szűrővizsgálatok: tájékoztató a szűrővizsgálatokról, azok hasznáról, eredményeiről, módszereiről, a helyes önvizsgálatról.

Kezelések, mellékhatások: közérthető és lényegre törő leírások a hagyományos és újabb daganatkezelési módokról, azok előnyeiről, a mellékhatásokról, s utóbbiak csökkentésének lehetőségeiről, a fájdalomcsillapításról.

Krízisben: a betegség nemcsak testi, hanem lelki tünetekkel is jár, amelyek olykor még erősebben rányomják a bélyeget a mindennapokra, mint a szervi bajok. A Krízisben rovatban a civil lelki segítségnyújtásról, az orvosi onkopszichológiáról, a méltóságteljes elmúlásra felkészíteni igyekvő hospice szolgálatokról olvashat cikkeket.

Sorstársak: történetek arról, hogy a betegek és családjaik hogyan viselik, miként vészelik át, milyen módon dolgozzák fel a betegséggel és a kezelésekkel együtt járó megpróbáltatásokat.

Maradt még kérdése?: orvosainknak továbbítjuk kérdését, amelyekre mindeddig nem kapott kielégítő választ. A rovatban elolvashatja látogatóink korábbi problémafelvetéseit is, s az arra érkezett válaszokat.

Térképes adatbázis: folyamatosan bővülő, térképes adatbázisunk révén személyesen is felveheti a kapcsolatot azokkal az intézményekkel, szűrőhelyekkel, dohányzásleszokást segítő szakrendelésekkel, szervezetekkel, betegtársakkal, akik tanácsaikkal segítséget vagy közösségükkel lelki támaszt nyújthatnak Önnek vagy hozzátartozójának.

A Rákgyógyítás.hu honlapot folyamatosan fejlesztjük, tartalmait bővítjük. Szándékunk egy olyan portál kialakítása és fenntartása, amelyen a betegséggel élők, az értük aggódó hozzátartozók, barátok és kollégák, a pácienseiket segíteni igyekvő orvosok és az érdeklődő egészségesek egyaránt hasznos információkhoz juthatnak betegségről, egészségről.

Célunk megvalósításához szükségünk van arra, hogy Ön is megossza velünk benyomásait, javaslatait, kritikáját. Kérjük, írjon nekünk, s kísérje figyelemmel fejlődésünket!

Oldalunkon tartalmas időtöltést, a számítógéptől felállva pedig minél hosszabb egészségben, jó közérzetben megért időt kívánva,

B. Papp László
szerkesztő

Top