A betegnek joga van a fájdalomcsillapításhoz, az orvosnak pedig kötelessége a beteg fájdalmát enyhíteni. Ahhoz, hogy a fájdalom uralható legyen, a betegnek és az orvosnak együtt kell működnie. Az orvos csak akkor tud segíteni, ha a beteg panaszkodik, kérdez, leírja fájdalma erősségét, jellegét. Minden elérhető fájdalomcsillapító eszközt be kell vetni, hogy a beteg fájdalma mérséklődjön.
Ópioidok mindazon vegyületeket, melyek hatásukat a szervezet ópioid receptorain keresztül fejtik ki, míg ópiátoknak nevezik az ópiumot és a származékait. Az ópium orvosi célú felhasználását már a XVII. században is ismerték. Ebből a korból származik a megállapítás, miszerint a „fájdalom és a szenvedés enyhítésére a leghatékonyabb szer az ópium.” Ez a felismerés napjainkban is helytálló, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is a morfint és származékait javasolja már a közepesen erős fájdalmak csillapítására is.
Nincs korlát, a beteg jólléte az egyedüli szempont
A WHO az úgynevezett „fájdalom-létra” alapján javasolja a terápia beállítását. A fájdalomszint erősségét jelölő „létrafokok” követése nyomán nyílik lehetőség arra, hogy a legkevesebb mellékhatással a leghatékonyabb fájdalomcsillapítást érjük el.
A legalsó lépcsőfokon nem-opioidok adására kerül sor, míg a második lépcsőfokon már a gyenge hatású opiodok is bekerülnek az első lépcsőben alkalmazott készítmények mellé. Amennyiben a betegnek a fájdalma nem enyhül kellő mértékben, a gyenge hatású opioid helyett erős hatású fájdalomcsillapítót kell alkalmazni.
Az erős hatású készítmények (ellenőrzött szerek) adagja korlátlanul emelhető egészen addig, ameddig a kellő fájdalomcsillapító hatás nem alakul ki. A dózisemelés gyakorlati határa az esetlegesen jelentkező mellékhatás. Minden beteg részére az a megfelelő dózis, melynek segítségével a legkevesebb mellékhatással érhető el a kielégítő és egyben folyamatos fájdalommentesség.
Az erős hatású szerek bizonyos típusú fájdalmakban önállóan is kellő fájdalomcsillapító hatást eredményeznek, más esetekben azonban gyógyszer-kombinációban kell őket alkalmazni.
Elsőbbséget élvez a tablettás kezelés
Az Egészségügyi Világszervezet az erős hatású fájdalomcsillapítók szájon keresztül történő bevételét javasolja. Amennyiben tehát a betegnek erős hatású szerre van szüksége, kényelmi és biztonsági szempontokat is tekintetbe véve, javasolt az elhúzódó hatású, szájon keresztül bevehető szerek alkalmazása.
Hazánkban jelenleg elérhetőek a 12 és a 24 órás hatástartamú, elhúzódó hatású tabletták, illetve kapszulák. A 12 órás hatású tablettákat naponta két alkalommal, míg a 24 órás hatásúakat értelemszerűen napi egy alkalommal kell bevenni. A 12 órás hatású tablettából folyamatosan szabadul fel a hatóanyag. A kapszula kinyitható, tartalma folyékony táplálékba öntve is bevehető. A 24 órás hatású tabletta egyik típusában a hatóanyag egy kis nyíláson állandó mennyiségben és egyenletesen szívódik fel 24 órán keresztül, ezzel kiegyensúlyozott fájdalomcsillapító hatást tudnak elérni.
Amennyiben a szájon keresztül történő gyógyszerbevitel bármely oknál fogva nem lehetséges, a bőrön keresztül felszívódó, tapaszok formájában rendelkezésre álló szereket kell előnyben részesíteni. A tapaszok általában 72 órán keresztül hatékonyak. Alternatívát jelenthetne a kúp is, azonban hazánkban ez idő szerint ebben a formában erős hatású szer nincs forgalomban.
Az erős hatású fájdalomcsillapító szerek mellékhatásaként gyakran kialakul székrekedés, melynek megelőzéseként javasolt bőséges folyadékbevitel, illetve rostos ételek fogyasztása. Olykor tömény cukorszirup vagy gyógyszer bevitelére is szükség lehet. A kezelés kezdeti időszakában émelygés, hányinger és hányás is előfordulhat, azonban e mellékhatás az esetek jelentős hányadában néhány nap alatt spontán megszűnik.
Kapcsolódó cikkek:
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Fájdalomcsillapítás: fontos az orvosi konzultáció
Részletek a fájdalomcsillapításról
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
