Befelé fordulás, önhibáztatás, reménytelenség, kétségbeesés, merevség. Néhány fogalom azok közül az érzések közül, amelyeket gyakran átélnek azok, akik szembesülnek a daganatos betegség bármelyik formájával. Nagyon nem mindegy az, hogy aki találkozik a betegséggel, miként lép tovább, milyen megküzdési stratégiát választ.

Minderről Rohánszky Magdolna onkopszichológus beszélt a Nemzeti Rákellenes Napon Budapesten. A szakember beszámolt egy felmérésről, amelyet a közelmúltban a fővárosi Szent László Kórház onkológiai osztályán ápolt betegek között végeztek. A vizsgálatba 97 beteget vontak be. Kemoterápiájuk kezdetekkor a betegeknek mintegy fele volt depressziós és élt át folyamatos szorongást. A nők között nagyobb arányban akadtak, akiknél ezek a negatív érzelmek kifejezetten erősek voltak. A magukat teljesen reménytelennek és tehetetlennek érzők között ugyanakkor nagyobb arányban férfiakat találtak.

Ki kell mondani, hogy mire van szükségünk

A test betegségével lélekben is meg kell küzdeni. Kihívást okoz az elhatalmasodó bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, az életveszély érzete, a mindennapokban a családban vagy a munkahelyen betöltött szerep elvesztése, a függőség érzése, mindehhez pedig a gyakran társuló anyagi gondok. A folyamatos feszültség elvezethet a fizikai és szellemi kifáradáshoz, leépüléshez, bezárkózáshoz.

A nap mint nap rákbetegekkel foglalkozó pszichológus tanácsa szerint a betegnek meg kell fogalmaznia önmaga számára is azt, hogy mire van szüksége, mit szeretne, s tisztában kell lennie azzal is, mire számíthat környezetétől. Nem szabad arra hivatkozva elzárkózni a segítségkérés elől, hogy „eddig is mindent egyedül kellett megoldani”.

Mindenki számára eljöhet az a pont, ami után már nem szabad önmagában tartania a gondjait, hiszen csak úgy kaphat hatékony segítséget, ha a környezetében lévő orvosok, barátok, hozzátartozók is tudják, mi az, ami számára segítséget jelent.

Igen, sokszor ezt várják az orvosok is. Csak egy konkrét példa: a fájdalomcsillapítás beállítása nagyrészt azon múlik, hogy a páciens miről számol be. Ha nem ad pontos leírást érzéseiről, állapotáról, kezelőorvosa nem tudhatja, miként érzi magát valójában, s hogyan segíthetne.

Mivel a leterheltség miatt rendszerint kevés az idejük az orvosoknak, ezért előre fel kell készülni a doktorral való találkozásra. A kontrollvizsgálatok vagy a vizit előtt is praktikus lehet akár egy cetlire feljegyezni azokat a kételyeket és kérdéseket, amelyekre mindenképp választ szeretnénk kapni.

Visszavenni az irányítást a betegségtől

Bár jószándék vezetheti, ám sokszor nem éri el célját az a beteg sem, aki családtagjai megkímélése érdekében magában tartja az érzelmeit, a dühét, a problémáit. Az információk visszatartása, magunkba fojtása egyrészt sok energiát felemészt, másrészt a családtagok sem tudják akkor, hogy miként cselekedjenek, s emiatt olyan dolgokat is kezdeményezhetnek, amelyekkel tovább rontják a beteg hangulatát, közérzetét.

Miként minden ember különbözik, úgy mindenki másként találhat lelki kétségeire is gyógyírt: van akinek jót tesz egy sorstársközösségben való részvétel, másoknak egy pszichológussal történő négyszemközti beszélgetés segíthet utat találni.

A legfontosabb, hogy a betegségben se hagyjuk el magunkat, s ne adjuk át tudatunkat a halálraítéltség érzetének.

Igyekezni kell felfedezni a mindennapok apró örömeit. Fontos tenni azért, hogy a terápia ideje alatt se elsősorban „betegnek”, hanem anyának, férjnek, családtagnak, szomszédnak, barátnak, kollégának érezzük magunkat, hiszen azok vagyunk, álljon bármi is a diagnózisban.

Kapcsolódó cikkek:
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Feszültségkezelő tréning rákbetegeknek
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell