A daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület következő betegnapján onkológus-belgyógyász szakorvos segít eligazodni a résztvevőknek az orvosi leletek között. Az interaktív egyesületi napot követően éves közgyűlést tart a betegszervezet.
Hányan tudják meg idén, hogy vastagbélrákosok?
Egy Hódmezővásárhely nagyságú, közepes méretű városnyi emberben már ott a vastagbéldaganat, csak még nem tud róla, közülük ezzel 2014-ben is egy Balatonalmádi méretű kisvárosnyi ember fog szembesülni, a halálos áldozatok száma pedig…
Vastagbélrák: kevesebb családi tragédia legyen az országban!
Március a vastagbélrák elleni küzdelem nemzetközi hónapja. Prof. dr. Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, a Parlament Egészségügyi Bizottságának tagja és az emésztőszervi daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület közösen lép fel annak érdekében,…
Tízezrek nem tudják, hogy már vastagbélrákos betegek
Mintegy 30 ezer ember szembesül a következő három évben vastagbélrákkal Magyarországon, akikben már ma is ott a daganat, csak még nem tudnak róla. Amint a Parlamentben a vastagbélrák-ellenes nemzetközi hónap kapcsán tartott…