mozgás

A koronavírus-fertőzésből való felépülést is segítheti a mozgás

A koronavírus-fertőzésből való felépülést is segítheti a mozgás

Ahogyan a daganatos betegségek rizikójának csökkentésében és a daganatos betegek életkilátásainak javításában, úgy a COVID-19-ből való felépülésben is fontos szerepe lehet a rendszeres mozgásnak – számolt be angliai orvosok tapasztalatáról egy friss

Hogyan segíti a rendszeres mozgás az állapot javítását prosztatarákos betegeknél?

Olyan sokszor elmondták már, hogy a mozgás rendkívül fontos az egészség megőrzésében, hogy az emberek egy jelentős része elengedi a füle mellett. Pedig mára az is kiderült: nemcsak a megelőzésben, hanem a

Prosztatarák: gyógyszerek mellett gyógytorna is segíthet

A prosztatarákkal szembesült férfiaknak aktuális állapotuktól függetlenül érdemes gyógytornászhoz fordulniuk, a gyógytorna ugyanis csaknem minden élethelyzetben képes javítani az állapoton – hangzott el a daganatos betegeket mozgásra ösztönző, országos 10 Ezer Lépés

Lépéselőnyt akarnak a prosztatarákkal szemben

Nagyobb az esélyük a gyógyulásra azoknak a prosztatarákos férfiaknak, akik hetente legalább 3 órát aktívan mozognak, ezért rákbetegek, családtagok, orvosok, gyógytornászok együtt szerveztek figyelemfelhívó közös gyaloglást Budapesten, a Margit-szigeten. Több mint 20

Top