Borsod-Abaúj-Zemplén megye minden településéről várják a résztvevőket Miskolcra, ahol a prosztatadaganat által érintett betegeknek meghirdetett, de mások számára is hasznos 10 Ezer Lépés Program keretében előadást, fórumot és gyógytorna foglalkozást szerveznek, a…
Szegeden fúvószenekarral indulnak az emlőrák ellen
Szeged belvárososában fúvószenekari kísérettel, rózsaszín sálat viselve vonulnak fel mindazok, akik segítenek az emlőszűrésekre való figyelemfelhívásban.
Művészfilmmel kampányolnak a petefészekrák világnapján
Egyedülálló művészfilmmel kampányol a Petefészekrák Világnapján a Mályvavirág Alapítvány. Európa 100 másik betegszervezetével együtt, egységesen május 8-án jelenteti meg a berlini modell, Nancy Dietze részvételével készült kisfilmet. Nancy közel hét éven át…
Prosztatarák: néhány perces szűrővizsgálat is életet menthet
A prosztatarák korai felismerésének fontosságát hangsúlyozva novemberben két szombati napon is ingyenes, de regisztrációhoz kötött prosztataszűrő vizsgálatot szervez a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikája 45 év feletti férfiak részére.
Szolnok: egészségfórum a rák ellen
A szolnoki megyeházán egészségfórumon, a Tiszai hajósok terén villámcsődülettel (flashmobbal) hívták fel a figyelmet a rákbetegségre és annak megelőzési lehetőségeire október elején Szolnokon.
Életeket menthet minden rákbeteg
A rákbetegek tízezrek életét menthetik meg, ha sikerül rábírniuk családtagjaikat, barátaikat, munkatársaikat, hogy vegyenek részt a szűrővizsgálatokon – jelenti ki a február 4-i rákellenes világnap kapcsán Kalotay Gábor, a daganatos betegek által…
13+1 fontos válasz az országos állami vastagbélszűrésről
Miután a daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület júniusban tiltakozott az állami vastagbélszűrés elindításának 2019-re való elhalasztása ellen, most örömmel nyugtázza a betegszervezet, hogy a nyilatkozatok szerint 2017-től mégiscsak az ország minden…
Újabb két évet várhatunk az állami vastagbélszűrésre
A vastagbélrákon átesett betegek az ígéretek nyomán 2017-re várták, de a hivatalos közlések már csak 2019-re datálják, hogy átfogó, állami finanszírozású népegészségügyi szűrőprogram indul Magyarországon a vastagbéldaganatok megelőzéséért – ad hangot csalódottságának…
Indul a szűrőkamion, nézze meg, merre megy!
Folytatódik az országjárás: egy szűrőkamion segítségével kétszáz helyszínen lehet majd részt venni a különböző vizsgálatokon – közölte a program kommunikációs ügynöksége az MTI-vel. A közlemény szerint az elmúlt hat évben több mint…
Az Ön szája egészséges?
Hogyan előzhetjük meg a fogszuvasodást és a fogágybetegségeket, hogyan hat a cukorbetegség a fogainkra, hogyan alakulnak ki a szájüregi daganatok? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők és ki is…