Herczeg István

– Aki engem kezel, abból professzor lesz! – veti fel Herczeg István, miért is lehet jó előjel egy orvos számára, ha ő a páciensévé válik. Kijelentését élettapasztalata táplálja: immár közel 40 évvel ezelőtt, még fiatalemberként műtötték először, már akkor eltávolítva gyomra kétharmadát. Eddigi négy évtizedes betegútja során együtt öregedett az orvosi karral. Több kezelőorvosát is említi, aki annak idején még osztályos orvosként látta őt el, ma pedig mint főorvoshoz vagy professzorhoz jár hozzájuk vissza kontrollra. Interjú közben maga előtt tartja legutóbbi ambuláns lapját. Azt mondja, a gasztroenterológusa egy végtelenül precíz orvos, így az általa kiadott leletből évtizedekre visszamenően tud puskázni – mintha a legújabb kori történelemből felelne, amikor visszaidézi nem mindennapi betegtörténetét. „Maga még él?” „Maga egy igazi túlélő.” „Valaki nagyon vigyázz magára odafenn.” Efféle megjegyzéseket hallott már orvosoktól, akiknek ez az ambuláns lap a kezébe került.

A fehér holló

A nyolcvanas évek közepén István rettentő erős gyomorfájdalmakkal küzdött. 34 éves volt. Gyanakodtak az epéjére, de a kivizsgálás első körében nem találtak magyarázatot a panaszaira. Nem sokkal később viszont gyomorvérzés miatt bekerült a sebészeti klinikára, ahol gyomorfekélyt állapítottak meg. Gyógyszerekkel nem sikerült uralni az állandósuló fájdalmakat, így azt a javaslatot kapta, hogy el kell távolítani a gyomra kétharmadát. Utólag úgy emlékszik vissza, hogy nem rázta meg a felvetés: úgy volt vele, ám legyen, ha ezzel megszabadulhat az akkor már régóta gyötrő gyomorfájdalmaktól. A műtét utáni megkönnyebbülése viszont nagyon rövid ideig tartott: a fájdalmak ugyanis megmaradtak. Újabb kivizsgálások után jöttek rá a valódi okra: Zollinger-Ellison szindrómának hívják a hasnyálmirigyben kialakuló hormontermelő ritka daganatot, amellyel akkoriban mindössze néhány beteget ismertek az országban. Egy speciális vérvizsgálat mutatta ki, hogy extrém magas a gyomorsavtermelés fokozását okozó gasztrin hormon termelése, ami megmagyarázza a gyomor-bélrendszeri fekélyképződést. Ez a hormontermelő daganat felerészben lehet jó és rossz indulatú, Istvánnál a hasnyálmirigyműtét utáni szövettani vizsgálat a jó indulatú változatot állapította meg.

– A diagnózis ismeretében a nyakamba vettem Budapesten: bejártam számos könyvtárat és csaknem az összes antikváriumot, hogy valamilyen információt találjak erről a szindrómáról, hiszen akkoriban még nem volt internet. Egyetlen belgyógyászati tankönyvet sikerült felkutatnom, amelyben egyetlen sor szerepelt a betegségemről. Bár utólag úgy tűnik, hogy a gyomrom eltávolítása felesleges volt, de sosem kárhoztattam ezért az orvosokat, hiszen az akkori diagnosztikai eszközök mellett kinek jutott volna eszébe hamarabb, hogy nálam egy ennyire ritka betegség okozza a bajt. Én voltam a fehér holló.

Második felvonás

István kontrollvizsgálatokra rendszeresen járt, ám a sikeres beavatkozást követően a panaszai elmúltak. A gyomorcsonkító operáció sem okozott számára életminőség-romlást. Nem kellett szigorú diétát tartania, az orvosa sem tiltotta el semmitől, azzal bocsátotta útjára, hogy majd a hétköznapokban kitapasztalja, hogy mi jó a gyomrának és mi nem. Élte az életét: a Budapesti Erőműnél dolgozott csoportvezetőként, méréstechnikai szakemberként, mellette néptáncot is oktatott, feleségével nevelték lányaikat.

Hasnyálmirigye két évtized elteltével adott hírt újból magáról, ám akkor már rosszindulatú daganatot találtak. A rossz hír az volt, hogy újra műteni kellett – a vele párban járó jó hír pedig az, hogy műthető volt. Súlyosbította a helyzetet, hogy az operáció előtt kiderült, hogy Hepatitis C fertőzött. Valószínűleg a nyolcvanas években végzett műtétek során kapott (akkoriban erre még nem bevizsgált) vérrel kapta meg a májat károsító, a májrák kockázatát is növelő fertőzést. Ettől függetlenül a hasnyálmirigy operáció újból sikeresnek bizonyult, a műtét után pedig a Hepatitis C vírus elleni gyógykezeléssel a vírusmentességet is sikerült elérni.

– Amíg harmincasként könnyebben átvészeltem, az ötvenes éveimben közölt rossz- indulatú betegség megviselt testileg és lelkileg is. Ma sem életbiztosítás egy hasnyálmirigyet érintő daganatos betegség, húsz évvel ezelőtt még kevésbé volt az. Féltem. Sokként éltem meg a velem történteket: volt néhány olyan hónap, aminek az eseményeit nem is tudom felidézni, talán törölte az agyam a memóriámból, hogy ne gondoljak vissza arra a kétségbeesett időszakra – fogalmaz István. Abban azért bízott, hogy miként a rendszeres ellenőrző vizsgálatok révén eddig is időben ismerték fel a betegségeit, az orvosi kontrollok ezentúl is biztonságot adhatnak számára.

Prosztatarák és veserák

– Amikor betöltöttem a hatvanat, az egyik orvosom rákérdezett: jártam-e már urológián, mert a korom miatt igencsak ideje lenne egy prosztata szűrővizsgálatnak. Panaszom ugyan nem volt, de szót fogadtam. Ekkor még nem találtak semmi gyanús elváltozást, ám miután ezt követően urológiai kontroll alatt is voltam, azonnal felismerték, amikor másfél évvel később a PSA tumormarker szintje a határérték fölé emelkedett. Biopsziát vettek, a patológiai lelet pedig megállapította, hogy prosztatarákom van – folytatja történetét István.

Sugárkezelést javasoltak számára. Dönthetett arról, hogy a sugárzó izotóprészecskék egyszeri beültetésével járó belső sugárterápiát (brachyterápiát) vagy a klasszikus, külső besugárzást választja. Utóbbi mellett döntött, mert külső besugárzás esetén a szervezetbe nem kerül be semmilyen radioaktív sugárzó anyag, így nem kellett távolságot tartania az unokájától. Előzetesen ultra- hangvezérléssel beültettek a prosztatájába két aranymarkert a besugárzás pontosabb célzása, ennek eredményeként a mellékhatások minimalizálása érdekében, majd ezt 39 besugárzás követte. Biztatták, hogy az időben felfedezett prosztatarákból nagy eséllyel teljesen meg lehet gyógyulni. Ő sem érezte ezt másként.

A soron következő CT kontrollvizsgálaton az egykoron fertőzött májat, a többször műtött hasnyálmirigyet, a besugárzott prosztatát is rendben találták, ám az egyik veséjén gyanús elváltozást láttak. Mivel a folyamatos, igen sűrűn ismétlődő vizsgálatok eredményeként a frissen felfedezett daganat igen kis méretű volt, azt szervmegtartó műtéttel el tudták távolítani, így mindkét veséje megmaradhatott. A szövettan alá-támasztotta: indokolt volt a műtét, mert az elváltozás a vesén leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganat, világos sejtes veserák volt. A gyors sebészi beavatkozásnak köszönhetően olyan kezdeti stádiumban kapták el a tumort, hogy nem volt szükség további onkológiai kezelésekre.

Tessék meggyógyulni!

– A betegtársak olykor azt mesélik: amikor a környezetükben kitudódott a rákos diagnózisuk, másként álltak hozzájuk, a biztató szavak mellett bizony megérezték azt, hogy mintha leírták volna őket. Én ezt soha nem tapasztaltam. Nagyon fontos szerepe van a betegség legyőzésében a támogató és a gyógyulásban őszintén bízó családnak. Ezt a támogatást én mindig megkaptam. Kiadták a feladatomat: „tessék meggyógyulni!” Én pedig igyekeztem ezt teljesíteni – mondja István.

– Gyakorló nagypapa vagyok, minden pénteken az én dolgom az unokámért menni, hogy ezzel segítsek az Isaszegen élő lányoméknak. Lányaim egyébként folyamatos kontroll alatt tartanak, naponta többször is le kell jelentkeznem, hogy merre járok, rendben vagyok. Nagyon szeretek közösségbe is járni. Presbiterként szolgáló munkatársként a közeli református egyházközösségnek is aktív tagjaként tevékenykedem, emellett a daganatos betegtársakat összefogó Gyógyulj Velünk Egyesület „kemény magjának” is csaknem a megalapítása óta részese vagyok. Meghirdetett témától függetlenül ott vagyok minden betegtájékoztató programon, túrán és kiránduláson. Mindenkit biztatok is arra, hogy a lakhelye közelében keressen olyan civil közösséget, amelyhez csatlakozhat. A Gyógyulj Velünk Egyesület ugyan egy betegszervezet, de nem a betegség, hanem az élet van a fókuszban. Sok betegtársammal alakult ki barátság az évek során.

– Amikor új beteggel találkozom, aki meg-kérdez a tapasztalatomról, mindig elmondom: ne keseredjen el. Ma már sokkal nagyobb esély van meggyógyulni vagy sokáig jól lenni daganatos betegként is, mint amennyi esélyem nekem volt. Mégis itt vagyok! Talán más betegtársamnak is erőt adhat, amikor látja: nemhogy egy, hanem három különböző rákból is lehet esély meggyógyulni.