Aktuális

Életévek köszönhetők az Év Gyógyszerének

Amint egy évvel ezelőtt, ismét rákgyógyszert ismertek el az Év Gyógyszere pályázaton. A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság a Magyar Tudományos Akadémián hirdette ki, hogy a vérképzőrendszer egyik leggyakoribb daganatos betegsége, a

Van még ingyenes oltóanyag az orvosoknál

Bár az influenza lecsengőben van, a járvány visszaszorulása ellenére akár márciusban is előfordulhatnak megbetegedések, ezért a krónikus betegeknek még mindig érdemes lehet kérniük ingyenes védőoltást.

Ingyenes stresszkezelő üdülésre várják a betegeket

A Pest megyei Nagykovácsiban megrendezendő táborban az ország bármelyik részéből részt vehetnek a rákbetegek, függetlenül attól, hogy milyen típusú daganattal küzdenek, s melyik kórházban folyik az onkológiai kezelésük. Az első turnust 2009.

Mindenki felelős a saját egészségéért

A Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) üzenete, hogy mindenki felelős a saját egészségéért. 2009-ben az országos szűrőkampányt március végén egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban, Ibrányban indították el, a programsorozat június utolsó hétvégéjén Békés

Társadalmi összefogás a mellrák ellen

Immár 8. alkalommal kerül sor a mellrák elleni küzdelem jegyében arra, hogy Budapesten a rózsaszínre világított Lánchídon több ezer ember sétáljon át. 2009. október 4-én 16 órától a Magyar Tudományos Akadémián és

2 ezer levél a rákról

Kétezer rákbeteg, családtag, illetve a rosszindulatú betegségtől félő páciens levelét válaszolták eddig meg a Tűzmadár Alapítvány munkáját segítő onkológusok, s valamennyi levelet anonim módon közzétették az interneten, hogy azokból mások is információkat

Szegedre tartanak a mellrák gyógyítói

A mammográfiás emlőszűrés elterjedése révén időben észlelt korai stádiumú emlőrákok ellátása során nem alkalmazhatók a korábbi elvek és eljárások sem a kivizsgálás, sem a műtéti vagy gyógyszeres kezelések terén. Többek között az

Idegrendszeri daganatok és gyermekonkológia

Tizedik alkalommal rendezik meg 2009. október első hétvégéjén a Magyar Neuroonkológiai Társaság kongresszusát. A rendezvény mára a neuroonkológia legújabb szakmai ismeretei, kutatási eredményei átadásának legrangosabb hazai fórumává vált. A kongresszusnak Debrecen ad

Top