Áttétes bőrdaganat mellrák után

Feleségem (1935) 2012. május 8-tól emlőtumor miatt átlag 3 hetenként 8 alkalommal kapott kemoterápiás kezelést. Utána 2013. 08. 27-ig Herceptin utókezelésben részesült. Állapota fokozatosan javult. Erre az időpontra a jobboldali füle mögött bőrelváltozás keletkezett, amelyről megállapították, hogy tumorsejteket tartalmaz. Ennek kezelésére (a Herceptint abbahagyva) először Xeloda, majd Ftorafur kezelést alkalmaztak, de mindkettőt abba kellett hagyni, mert nem bírta a szervezete. Ezekkel egy időben kezdte szedni az Exemesthan Pharmacenter napi 1 tablettát, amelyet ma is szed.

A 2013. 12. 18-án készített részletes vérvizsgálat, tumormarker eredménye – a kezelők szerint – jó. A füle mögött mégis nagyobbodik, duzzad, terjeszkedik a bőrelváltozás (a szája, állcsontja felé újabb duzzanat-pontok kezdődnek). Jelenleg tájékoztatlanok és tanácstalanok vagyunk ennek az okáról, kimeneteléről.

Kérdésünk, van-e lehetőség e bőrelváltozásban talált tumorsejtek kezelésére Magyarországon más, esetleg felszereltebb egészségügyi szerveknél?

Levele alapján feleségénél az alkalmazott adjuváns (műtét utáni) kezelés ellenére (amelynek célja az emlőrákos betegség kiújulásának gátlása, illetve késleltetése) áttétessé vált a betegség, vagyis szóródott a szervezetben, s a tumorsejtek megjelentek az emlőtől távoli helyen is. Az ekkor javasolt kemoterápiás kezelés mellett jelentős mellékhatások jelentkeztek, amelyek miatt, ahogyan Ön is írja levelében, abba kellett hagyni az ekkor megkezdett kezelést. Ekkor indítottak hormonterápiát, amelynek általában kevesebb a mellékhatása.

Áttétes emlőrák kezelésére, a betegség folyamatának lassítására többféle kezelési lehetőség van, kérdés, hogy például egy újabb kemoterápiás kezelést hogyan bírna a felesége.

A daganat progressziója (tehát a nyaki bőrelváltozás növekedése miatt, amely mellett az áll irányában is újabb bőráttétek jelentek meg) újabb kemoterápiás kezelés jöhet számításba.

Szóba jöhet az is, hogy kérjenek másodvéleményt egy másik onkológiai centrumból, ahol a kezelést is tudják vállalni, de ez azt is jelenti, hogy nagyobb távolságra kell járni nemcsak a kezelésre, hanem például a kezelések mellékhatásai miatt észlelt rendszeres laborkontrollokra is. (S nem biztos, hogy másik centrumban más kezelést ajánlanak, mint az eredeti kezelőhelyen.)

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
A nyirokcsomóáttétek előfordulása és kezelése
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Rekonstrukciós sebészet: a szike elvette, a szike visszaadja?
Nem minden nő választja az emlőmegtartó műtétet
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Emlőrák: hormonterápia és kemoterápia
Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Fájdalomcsillapítás

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Áttétes mellrák, hőkezelés
Mellrák 43 évesen
Tüdő- és csontáttétes mellrák
Tüdőáttétes emlőrák CT lelete
Áttétes emlődaganat 3 év tünetmentesség után
Bizonytalanul: májáttétes, csontáttétes mellrák
Mellrák, volumenkorlát: a történet vége?
Mell amputálása, tiltakozás
Melldaganat, végleges szövettan
Mellrák kezelések sorrendje
Félelem emlőrák áttétjétől, bélpanaszok
Kiújult mellrák, sorstársak

Kiújult, áttétes mellrák

Csontáttétes mellrák 60 évesen

Emlőrák, fájdalmas csontáttétek
Csontáttétes mellrák
Csontáttétes emlőrák: mi szabad?
Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Mellrák bizonytalanságai
Mellrák: in situ ductalis carcinoma
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top