Édesapámnál idén júliusban hímvesszőrákot (laphám eredetű) diagnosztizáltak nyirokcsomó-áttéttel (ágyéki, hasi nyirokcsomók). Először eltávolították a hímvessző látható részét, a műtét miatt sajnos 1 hónapot csúszott a további kezelés. (Az ödémás heréket nem távolították el.) A katéter eltávolítása után elkezdődött a sugárkezelés: hamarosan a legnagyobb ágyéki daganat kifakadt, és legalább 3 héten keresztül elhalt szövetdarabok távoztak a közben már jócskán megnövekedett sebből, rendkívül kellemetlen szag kíséretében. Kb. másfél hete látszólag a seb kiürült és ettől kezdve már csak híg folyadék távozik a sebből.
Időközben vizelési problémák léptek fel, a hólyagból sajnos nem tudott kiürülni teljesen a vizelet, emiatt (vagy ettől függetlenül) kiszáradás jelei mutatkoztak. Alig evett, és teljesen elgyengült. Visszakerült az urológiai osztályra, ahol segítettek infúzióval, vérre nem volt szükség. Katétert csak a hason keresztül tudtak bevezetni a hólyagba. Antibiotikumos kezelést láztalanságára hivatkozva nem kapott. A sebből vett minta baktériumos tenyésztésének eredménye még nem érkezett meg. Láthatóan jobb színben van jelenleg, jobb az étvágya, de még mindig elég gyenge. Már jelezték, hogy hamarosan hazahozhatjuk, ennél többet nem nagyon tudnak tenni.
Mi okozza ezt a kellemetlen szagot még mindig, lehet-e valamit tenni ellene a speciális kötszereken kívül? Miért gennyesedik a húgycső herezacskón található kivezetése körül? Ezt a daganattól függetlenül nem az urológusnak kellene megoldania? A gyengeség miatt már több napja felfüggesztették a sugárkezelést, pedig az onkoradiológus főorvos szerint fontos lenne, hogy kapja tovább a kezelést. Szerinte a seb is lassan gyógyulni látszik. Az urológus főorvos szerint ez a seb soha nem fog begyógyulni. Sajnos teljesen tanácstalanok vagyunk, tehetünk-e valamit még a gyógyulása érdekében?
Feltételezhető, hogy nem igazi sebről van szó, hanem egy helyileg kiterjedt, a környező gáttájon lévő és kismedencei szerveket is beszűrő, széteső, kifekélyesedett daganatról, ez okozza a kellemetlen szagot és a folyamatos váladékozást. A daganatszétesés részben annak a következménye, hogy a gyorsan növekvő daganatok (levele alapján úgy tűnik, édesapjánál is a kezelések ellenére növekszik a folyamat) táplálékellátását nem tudják teljesen biztosítani az odavezető erek, s így a daganat belseje széteshet, elhalhat.
Ilyen esetben – tekintettel arra, hogy a rosszindulatú folyamat teljes műtéti eltávolítására nincs lehetőség – tüneti kezelés, fertőtlenítőszerek, speciális kötszerek alkalmazása teheti elviselhetővé a beteg állapotát. Mivel az ilyen daganatok fájdalmat is szoktak okozni, a megfelelő fájdalomcsillapítás beállítása, illetve szükség szerint a dózis folyamatos emelése, vagy a fájdalomcsillapító szerek módosítása is fontos feladat.
Kapcsolódó cikkek:
Fájdalomcsillapítás
Hererák és hímvesszőrák
Sugárterápia a tumorok ellen
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Több rákbetegségért is vírusok a felelősek
Előzmény:
Péniszrák, ajakseb: HPV?
Péniszrák, tüdőáttét 2.
Péniszrák, tüdőáttét?