Áttétes mellrák gyógyszere (jelige: élni akarok!)

Tisztelettel, könyörögve kérem, segítsen rajtam. Emlődaganatos lettem. 1999-ben levették a bal mellemet, közel 6 évig tünetmentes voltam. Kettő és fél éve áttétes tüdőműtétem volt. Most a tüdőmben ismét vannak dolgok. Valamivel több mint egy évig kaptam a Herceptin infúziós kezelés, előtte pedig a kemoterápiát. A kezelés nagyon jó és sikeres volt, de sajnos úgy tűnik valami kiújult, a tumormarkerem már rosszabb mint a tüdőműtétem előtt volt, és mégsem kaphatok Herceptin kezelést, mert az orvosom nagyon takarékoskodik, és azt mondja, hogy ő saját zsebből nem fizeti a milliókat a kezelésemre, pedig a her2-re megvan a vizsgálatom, hogy a betegségem gyógyítására csak ez a megfelelő gyógymód.

Borzasztóan el vagyok keseredve, mert az állapotom rohamosan romlik, és félek, hogy nem fogja tudni mellállítani a terjedést, és én is tudom, hogy a tüdőrák is borzasztó alattomos gyilkos kór.

Nagyon szépen kérem, segítsen rajtam, hogy sürgősen a Herceptin kezeléshez juthassak, hogy még élhessek, hiszen mindössze 48. éves, egyedülálló anyuka vagyok és egyedül nevelem gyermekemet.

Levele alapján feltételezzük, hogy a 2 és fél évvel ezelőtti tüdőműtét után nemrég ismét kiújult a daganatos betegség a tüdőben, s a tüdőáttétek feltételezhető többgócúsága miatt valószínűleg nincs most lehetőség ennek műtéti eltávolítására. Mivel a jelenlegi állapotrosszabbodás korábbi kemoterápiás, majd az Ön által említett HER2 gátló kezelés után jelentkezett, ezeknek a kezelésnek az ismétlésétől már nem várható javulás még akkor sem, ha HER2 pozitív daganata van. Ezért feltételezhetően az onkológusok újabb kemoterápiás kezelést fognak javasolni, olyan szerek alkalmazását megkísérelve, amelyre még valószínűleg nem rezisztensek (ellenállóak) a daganatsejtek, s így próbálják a tüdőben lévő gócok növekedését gátolni, lassítani.

Egy daganat kezelésének megválasztásában nemcsak a HER2 pozitivitás befolyásolja a terápiás döntést, emellett számos egyéb tényezőt (a daganat szövettani jellemzőit, jelenlegi kiterjedtségét, az eddig alkalmazott kezeléseket) is figyelembe vesznek, amikor meghatározzák a leginkább megfelelő kezelést.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Méltányosságból finanszírozott kezelések
Veszélyesek lehetnek a csodaszerek
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
HER2 mellrák esélyei
Mellrák HER2: 3+
HER2+ mellrák kezelés
Mellrák: kemón élni, nem remélni?
Újrakezdeni a hormonkezelést?
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top