2004-ben kiderült egy controll vizsgálaton, hogy daganat van az egyik mellemben. Ebben az évben meg is műtötték, 2005-ben pedig a másik mellemben is találtak egy csomót. Szintén műtét során ebből a mellemből is eltávolították a daganatot, de akkor azt mondták, hogy ez nem volt áttétes.
Mindkétszer kaptam sugárkezelést. 2007 októberében kiderült, hogy valószínűleg ebből kifolyólag csontrákom van. Nemrég a háziorvosom felírt fájdalomcsillapításra először egy 50-es tapaszt, azután pedig egy 25-öset, de mindkét alkalommal 2 napig hánytam tőle, csak injectióra tudtam abbahagyni. Azt mondta a körzeti és az onkológus orvos is, hogy a tapasztól nem szoktak hányni a betegek. Akkor rám miért ilyen hatással volt? Kétségbe vagyok esve, mert így nem tudom, hogy mi fogja csillapítani a fájdalmamat?! Jelenleg Tramadolor tablettát szedek, de már ez nem tökéletesen csillapítja a fájdalmamat. Ez mellett még szednem kell AlgoFlex Forte tablettát is. Félek a fájdalomtól és attól, hogy mi vár rám!
A levelében leírt, csontokban jelentkező folyamat nem „igazi” elsődleges csontrák, hanem a korábbi emlőrák(ok) csontáttétje lehet.
Feltételezhető, hogy fentanyl hatóanyagú tapaszt kapott. Ezeknél, ha elég ritkán is, de jelentkezhet az alkalmazás kezdetén hányinger, hányás, ami általában néhány nap után mérséklődik, illetve megszűnik. Leveléből nem derül ki, hogy a most alkalmazott tablettákból mennyit szed. A tramadol hatóanyagú készítményeknél általában napi 400 mg-ig lehet emelni a napi dózist (a tartós-elhúzódó hatású és gyorsan felszívódó készítményből összesen). A tapasz mellé is lehet alkalmazni a gyorsan felszívódó fajtáját az úgynevezett áttörő fájdalmakra, illetve lehet adni más hatóanyag tartalmú, gyorsan felszívódó fájdalomcsillapító készítményt is.
A fájdalomcsillapítás beállítása az orvos és a beteg együttműködésén alapul, s alkalmazkodnia kell a fájdalom ingadozásához, erősségéhez. Sokféle fájdalomcsillapító van, tapaszból is többfajta hatóanyagú készítmény érhető el, meg kell találni azt, amellyel panaszai jelentősen csökkenthetőek, hogy fájdalommentesség legyen elérhető. A fájdalomcsillapító kezelés beállításában esetlegesen fájdalomambulancián is kaphat segítséget.
Amennyiben egy meghatározott helyen van intenzív fájdalom, akkor annak a csontterületnek a fájdalomcsillapító célzattal végzett sugárkezelése is szóba jöhet, ezt onkológus vagy sugárterápiás szakorvos javasolhatja. A csontfolyamatra az esetek egy részében biszfoszfonát kezelést is lehet alkalmazni (tabletta vagy infúzió formájában), amelyet lehet, hogy már kap is – ezek mellett a szerek mellett is csökkenhet a fájdalom.
Összességében többféle módon lehet csillapítani a daganatos fájdalmat, meg kell találni az Önnek leginkább megfelelő módszert, s ebben orvosaitól kaphat segítséget. A fájdalomcsillapításról további információkat találhat kapcsolódó cikkeink között.
Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Csontáttétek
Fájdalomcsillapítás
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Rák: miért kell, hogy fájjon?
A csontáttét kezelése is járhat mellékhatással
Nem minden nő választja az emlőmegtartó műtétet
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Csontáttétes mellrák esélyei
Csontáttétes mellrák
Mellrák kezelések sorrendje
Félelem emlőrák áttétjétől, bélpanaszok
Kiújult mellrák, sorstársak
Kiújult, áttétes mellrák
Csontáttétes mellrák 60 évesen
Emlőrák, fájdalmas csontáttétek
Csontáttétes mellrák
Csontáttétes emlőrák: mi szabad?
Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Mellrák bizonytalanságai
Mellrák: in situ ductalis carcinoma
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?