Gyomorrák és májfolt (jelige: aggódó feleség)

Férjemnek 2006-ban elzáródott a gyomra. A műtét utáni szövettani vizsgálat az eltávolított részben daganatot mutatott ki. Sikerült épségben eltávolítani. Kezdeti stádiumban volt, ezért semmiféle utókezelést nem kapott.

Most a kontrollvizsgálatok során veseelzáródást mutattak ki (az okát még nem tudjuk, mert talán 2 hónap múlva lesz CT emiatt.) De a máján is találtak egy foltot, ez a CT vizsgálat nemsokára meglesz. A tumormarkerek közül az egyik (CA-72-4) hirtelen növekedésnek indult. Ezek után májáttétre gyanakszunk.

Szeretném tudni, mik az esélyeink, van-e remény a gyógyulásra? Mi mindent megteszünk, amit tehetünk. Milyen kórházba menjünk, ha választhatunk?

A CT vizsgálatok ismeretében többet lehet tudni arról, esetleg hol újult ki a daganatos betegség. Sajnos a kiújulások gyakran több helyen egyszerre alakulnak ki, ezért korlátozottak a műtéti lehetőségek, s ilyen esetben általában kemoterápiát indítanak, bizonyos helyzetben pedig sugárkezelésre van szükség, illetve lehetőség.

A megfelelő onkológiai kezelésről az úgynevezett onkológiai centrumokban születik általában döntés és a kezelés is ott zajlik. Ha még nem onkológiai centrummal állnának kapcsolatban, a lakhelyéhez közeli onkológiai központokra a portálunk főlapjáról elérhető térkép segítségével is rákereshet.

Kapcsolódó cikkek:
Gyomorrák
Veserákok
Májáttétek, a máj másodlagos rosszindulatú daganatai

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
CT kontroll gyakorisága
Gyomorrák kilátásai
Gyomorrák, szájgomba, tüdőemlóbia
Májáttétes gyomorrák
Agresszív daganat és májáttét
Folt a májon

Top