Hasnyálmirigyrák májáttéttel 70 évesen

Édesanyámnál kb. három hónapja jelentkezett erős, gerincbe sugárzó fájdalom. Az ultrahang azt mutatta, hogy mind a hasnyálmirigye, mind a mája érintetlen. Két hónapja mélyvénás trombózis alakult ki, amit sajnos egy hónapig nem kezeltek. Mire kórházba került, már kialakult a tüdőembólia. Közben a laborvizsgálat tumormarkere hasnyálmirigy esetében határértéken belül volt, májrákra viszont pozitív lett. A CT egyértelműen kimutatta a hasnyálmirigyben a 4×4,5 cm-es daganatot és az áttéteket a májban.

Sajnos műteni nem lehet még három hétig a tüdőembóliája miatt. Édesanyám 70 éves. Nem tudom ilyen esetben mik a túlélési esélyei, illetve nem tudom, én mit tegyek, hogy segítsek, illetve a műtétig hátralévő 3 hétben mit tegyünk, hogy lassítsuk a daganat terjedését (lehetséges-e ez egyáltalán?).

A tumormarkerek csak mérsékelten érzékeny vizsgálatok, nem 100 százalékos biztonsággal jelzik, hogy milyen daganat van a szervezetben, csak felvethetik egyik vagy másik szerv érintettségének valószínűségét. Máskor pedig daganat jelenléte esetén sem változik kórosan az értékük – többek között emiatt nem alkalmasak átfogó szűrővizsgálatra, inkább betegségek követésére használják.

A hasnyálmirigyrák sajnos nagyon gyakran ad áttétet a májba, s ez az állapot gyakorlatilag azt jelenti, hogy a beteget nem lehet megoperálni annak reményével, hogy minden daganatot el lehessen távolítani, hiszen a létfontosságú szerveket nem lehet eltávolítani. Ilyen esetben legtöbbször a kemoterápiás kezelés segíthet a betegnél kialakult rosszindulatú folyamat lassításában, a rosszabbodás késleltetésében. Erre is csak akkor van lehetőség, ha szövettanilag sikerül igazolni a rosszindulatú folyamatot, illetve a kezelés fajtájának, az adott készítmények típusának eldöntéséhez szükséges tudni, hogy valóban elsődleges (primer) hasnyálmirigyrákról van-e szó, amelynek egyébként a leírt képalkotó vizsgálati eredmény megfelel. Tájékozódni kellene az orvosoknál, hogy 3 hét múlva milyen műtétet terveznek, valószínűleg szövettani mintavételről lehet szó.

Sajnos nincs olyan bizonyítottan hatékony „otthoni praktika”, amivel érdemben befolyásolni lehetne 3 hét alatt a daganat viselkedését. A legfontosabb, amit a család tehet, hogy lelki támaszt nyújt, igyekszik a beteg komfortját a körülményekhez képest biztosítani, s érzelmileg biztosítani azt a közeget, amelyben a beteg érezheti az elfogadó, türelmes szeretetet. Fontos megtalálni az egyensúlyt is, hogy a beteg számára ne váljon terhessé a gondoskodás, de ezt Önök tudhatják legjobban, akik régóta ismerik, esetleg ápolják is betegüket. Az erőnlét megőrzése érdekében fontos, hogy a beteg kalóriadús, kiegyensúlyozott étrendhez juthasson hozzá. Hasnyálmirigyrákra érdemben ható „csodadiéták” nincsenek, fontos, hogy a beteg örömét lelje az evésben.

Kapcsolódó cikkek:
Hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigy világkonferencia Szegeden
Daganatok jellemzői
Fájdalomcsillapítás
Kemoterápia: módszerek és gyógyszerek
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Májáttétes hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák, nagy fájdalmak
Hasnyálmirigyrák, sárgaság okai és következményei
Kiújult rák kezelés nélkül
Rák az epehólyagban, pancreas
32 évesen hasnyálmirigy nélkül
Hasnyálmirigyrák és késlekedés
Hasnyálmirigydaganat lefolyása
Hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigy farok daganat
Előrehaladott hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigy daganat: mennyi idő van hátra?
Hasnyálmirigyrák és vizesedés
Hasnyálmirigyrák!?
Hasnyálmirigyrák-műtét
Hasnyálmirigy panaszok
Lehet élni hasnyálmirigy nélkül?
Hasnyálmirigyrák: lehet még kezelni?
Hasnyálmirigy-fej rák
Hasnyálmirigyrák és morfin
Hasnyálmirigyrák és morfium
Hasnyálmirigyrák esélyei
Hasnyálmirigyrák gyógyítás, EGFR kezelés
Hasnyálmirigyrák és hasvízkór
Hasnyálmirigyrák, hasvízkór
Hasnyálmirigyrák, aggresszió
Hasnyálmirigyrák műtéte
Meg kell mondani a bajt?
Áttétes hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák 2.
Hasnyálmirigyrák 1.

Top