Hálásan köszönöm az eddigi segítségüket; nem részletezném túlságosan újra az eddig leírtakat: apu a másodvonalbéli ECO-s kezelés harmadik hatos szériájának az első kezelésén van túl. Jövő héten lenne a második kemoterápia, de az orvos (aki nagyon rendes) azt mondta, hogy a kollégák már az elsővel sem értettek egyet, mivel az áttét mindkét mellékvesén ott van, a vesefunkciója két hete 160-as volt, most 172. Ha nem javul a vesefunkció, nem adnak több kezelést.
Mondana valamit a 172-es értékről? Ha nem kap több kezelést, az előzőekben leírtakkal egybe véve, milyen leépülés várható?
Általában a laboratóriumokban 100 körüli a normál kreatinin érték, feltételezzük, hogy ez a vesefunkciós paraméter emelkedett meg 160-ra, majd 172-re. Önmagában a mellékveseáttét nem kellene, hogy a mellékvese alatt független szervként elhelyezkedő vese működését (funkcióját) zavarja.
A kezelőorvossal, aki édesapját és a betegség kórlefolyását is ismeri, biztosan meg lehet beszélni, hogy véleménye szerint mi okozhatja a vesefunkciók rosszabbodását. Nehéz megjósolni, milyen ütemű rosszabbodás várható, s kérdés az is, hogy az újrakezdett ECO kezelés után esetlegesen elvégzett kontroll CT vizsgálatok mit mutatnak a betegség kiterjedtségének alakulását illetően.
Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Tüdőszűrés
Csontáttétek a daganatos betegségben
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell
Előzmény:
Kissejtes tüdőrák áttétjei
Kissejtes tüdőrák és ECO
Kissejtes tüdőrák terápiája
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kissejtes tüdőrák 2.
Kissejtes tüdőrák
Halálos cigaretta